A Worldwide World Peace Marker Project Hegedűs Tündét választotta magyarországi nagykövetének. A program célja, hogy világ százkilencvennyolc országában a művészet nyelvén és eszközeivel alkossa meg a béke független eszméjének mintamodelljét.
„Többdiplomás mérnök-bankárként, Magyarország meghatározó gazdasági köreiben vezető pénzügyi szakemberként dolgozom. Az életem egyik legnagyobb ajándékaként kaptam azt a tehetséget, amely a racionális világból álmaim megélésébe képes vezetni” – írja magáról honlapján Hegedűs Tünde.
Az Amerikai Egyesült Államokban élő Titté Bequero, a Worldwide World Peace Marker Project (WPMP) igazgatója kérte fel a szarvasi születésű, Szegeden élő festő- és szobrászművészt, hogy képviselje hazánkat ebben az összefogásban.
Felmerül a kérdés, miért pont Hegedűs Tündét választották? Aki ismeri a művésznőt, az alkotó tevékenységen kívül végzett munkáját, pontosan tudja a választ. Szegeden művészeti szalont működtet, fiatal tehetségeket támogat, művészeti díjat alapított. „Hiszek abban, hogy a művészet akkor nem lesz öncélú, ha minél szélesebb körökben és rétegekben propagáljuk és jelen vagyunk, és más emberek hétköznapjába is bevisszük a művészetet” – fogalmazott. Így került kapcsolatba a Panoráma Világklubbal, ahol a világ magyarságát fogják össze, gyakorlatilag egy hidat építenek a világban szétszóródott magyarok között. Ennek révén rengeteg embert ismert meg, megálmodtak a Panoráma Világgalériát, ahol magát a művészeket fogja össze Tünde.
no images were found
A Magyar Gyermekrák Alapítvány vezetője, Balogh István vitte a művésznő hírét Floridáig, így választotta ki a WPMP őt hazánkból erre a feladatra. Hatalmas nagy feladatot és felelősséget vállalt magára Hegedűs Tünde, hiszen hazánk csatlakoztatása a legfőbb feladata a Wordwide World Peace Marker Projecthez. Képesnek kell lennie arra, hogy mozgósítsa a művészeket, a gazdasági és politikai területen tevékenykedő embereket egyaránt. Nincs magára hagyva a most megkezdett munkájában, a Tanka László vezette Panoráma Világklub és a Magyar Gyermekrák Alapítvány egyaránt segíti őt.
„Az alapítvány azt vallja, azért van szükség művészre világbéke nagykövetként, mert a hitük szerint a kultúrával és a művészettel a világon egy nyelvet beszélünk. Ezt mindenki megérti, és mindenkinek el tud jutni a szívéhez-lelkéhez az üzenete” – magyarázta a festőnő. Komoly feltételrendszert dolgoztak ki a WPMP alapítói, konkrét feladatokat tűztek ki. Van egy békemarker, egy kisplasztika, amit jelképesen elhelyeznek az adott országba. „Ki kell, hogy válasszak egy olyan várost, ahol a városvezetést magam mellé tudom állítani ezen eszme irányába, és velük együttműködve tudok minél szélesebb körben lépni tovább ebben a munkában” – részletezte. A Panoráma Világklub május végén szervezi meg a harmadik Magyarok Világtalálkozóját, ott fogják hivatalosan is bejelenteni és bemutatni ezt a projektet.
Hegedű Tünde nagyszabású terveket sző, el szeretné hozni hazánkba az összes világbéke nagykövetet. Tartják a kapcsolatot egymással, s azt tapasztalja, a floridai alapítvány csodálatos embereket választott ki erre a munkára. „Mindig úgy éreztem, bárhol jártam a világban, hogy meg tudtam érinteni az embereket az alkotásaimmal, szavak nélkül” – mondta portálunknak, s úgy látja, a világbéke nagyköveti munkában is ez fogja őt segíteni.
„Ekkora világméretű összefogás a béke gondolatával még sosem volt. Nagyon magas filozófiai gondolatok vannak ebben a projektben. Nagyon modern a megközelítése is, hiszen magát a béke gondolatát is ahhoz a jelenlegi élethelyzethez kapcsolják, hogy a Földünkön jelenleg egy magas színvonalú civilizációban élünk, s ennek ellenére omlik szét körülöttünk a rendszer, mert tönkretesszük a bolygót. Akik harcolnak például a biológia vagy geológiai egyensúlyért, mind külön-külön teszik ezt, holott az egyetemleges békegondolat összefogja mindezt. Ezért jó eszköz a kultúra és a művészet, gondolatokat és érzelmeket közvetítő erejével” – magyarázta Hegedűs Tünde, a WPMP magyarországi művészbéke nagykövete.
no images were found