Írjon nekünk

Egyetem

Április nyolcadikán kezdődnek az általános iskolai beíratások

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Április nyolcadikán és kilencedikén tartják az általános iskolai beíratásokat – olvasható a Csongrád Megyei Kormányhivatal közleményében.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal értesíti az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratások az alábbi időpontokban lesznek:

2013. április 8–9. (hétfő, kedd) 8 órától 18 óráig.

Az első évfolyamra történő beíratáshoz szükség van:
• a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványra (azaz a lakcímkártyára),
• az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolásra (eredeti példányban),
• valamint a szülő saját személyazonosító igazolványára.

A nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott kötelező felvételt biztosító általános iskola körzetének megahatározása és közzététele idén a kormányhivatal feladata. A körzeteket a jogszabályban előírt módon a hivatal február végéig meghatározta és tájékoztatta erről a települési önkormányzatokat, az általános iskolákat, a tankerületeket valamint a járási hivatalokat.
A szülőt a szabad intézményválasztás joga továbbra is megilleti. Ennek értelmében szabadon megválaszthatja azt a nevelési-oktatási intézményt, amely gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelel. Ugyanakkor a köznevelési törvény alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, akinek lakóhelye, – ennek hiányában tartózkodási helye – a körzetében van.

A felvételi körzetekkel és az általános iskolai beiratkozással kapcsolatos tájékoztató a Csongrád Megyei Kormányhivatal honlapján (www.csmkh.hu) a „Tájékoztatók” menüpontban található.

Egyetem

Újabb világcéggel kötött stratégiai megállapodást az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Gyermeklégút-sebészetben és fülsebészetben Szeged az egyik legnagyobb országos centrum.

Tovább olvasom

Egyetem

Együttműködik az SZTE és a Szegedi Keresztény Roma Kollégium

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A megállapodást december 12-én, csütörtökön szentesítik a Katolikus Házban.

Tovább olvasom

Egyetem

A Zika-láz terjedését modellezték szegedi matematikusok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Cikkük a rangos Scientific Reportsban jelent meg.

Tovább olvasom

Aktuál