Bulvár

Szentesen tartottak értekezletet a közbiztonsági referensek részére

Szentesen tartottak értekezletet a közbiztonsági referensek részére

2013. február 15., péntek
Szentesen tartottak értekezletet a közbiztonsági referensek részére

A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen csütörtökön rendezték meg a kirendeltséghez tartozó 1-es és 2-es katasztrófavédelmi besorolású települések közbiztonsági referenseinek értekezletét, amelyen a polgármesterek munkáját segítő referensek beszámoltak a településeken végzett munkájukról is.

Az értekezlet résztvevőit köszöntve

Szatmári Imre

ezredes, a Csongrád Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kiemelte, hogy a szervezet feladatai között előtérbe került a megelőző tevékenység, amely során a referensekre – akik a településeken nyitott szemmel járva észlelhetik az intézkedést igénylő helyzeteket – komoly szerep hárul. A közbiztosnági referensek az értekezleten beszámoltak a településükön történt szakmai feledetok elvégzéséről, amely során Mindszent közbiztonsági referense, Németh István elmondta: a hóeltakarítás során a településen két nagyobb és egy kisebb tolólapos géppel tették járhatóvá a közutakat, és a testület legutóbbi ülésén keretet különített el költségvetésében a polgári védelmi szervezet működésére. A helyi újságban felhívták a lakosság figyelmét a vízelvezető árkok tisztítására, amelyben az önkormányzat – amelynek közgyűlése január 28-án a katasztrófavédelemről is tájékoztatás kapott - a közfoglalkoztatottak alkalmazásával is tett lépéseket.

Rostás Tibor

, Székkutas közbiztonsági referense arról számolt be, hogy a településen több traktorral is végezték a hó eltakarítását, amelyben a község közfoglalkoztatottjai is részt vettek. A derekegyházi

Magony Gizella

elmondta: a településen 40 köbméter fát osztottak szét a rászorulóknak a hideg napokban, míg a felgyői Fekete Mariann kiemelte: figyelemmel kísérik a település vízelvezető csatornáit, és ha kell, intézkednek a kitakarításról, míg a csongrádi referens, Pálné Nádas Rita beszámolójában arról is szólt, hogy igyekeznek az előírt 300 fős polgári védelmi szervezetet feltölteni. Csanytelek bár pályázott, ám nem nyert a település belső részeit a külső csatornákkal összekötő rendszer megvalósítására, azonban ezt a község saját forrásból nem képes megvalósítani, azonban a közmunkások segítségével a meglévő hálózatot karban tartják. Tömörkény referense,

Tápai Lajosné

elmondta: még nincs elfogadott költségvetése a településnek, azonban az ötvenfősre tervezett PV-szervezet már 42 taggal rendelkezik. Átdolgozzák a város vízkár-elhárítási tervét – számolt be a szentesi

Pótári Lajos

, hozzátéve: a téli idő adta feladatokat a helyi városellátó meg tudta oldani. A vis major ügyek intézéséről tartott tájékoztatójában

Volford-Makk Eszter

százados felhívta a referensek figyelmét a védekezés elrendelésének szabályaira, kiemelve: a munkákban részt vevő személyek és gépek által elvégzett tevékenységet pontosan kell dokumentálni, és a területről alapos fotódokumentációt kell készíteni, amelyből megállapítható a beavatkozás indokoltsága és a az elvégzett munka volumene. A százados rámutatott: a szabályozás a településektől elvárja a jó gazda gondosságát, ha korábban egy orvoslásra váró műszaki problémára már felhívták a figyelmet, akkor a felkészülés idején úgy kell eljárni, hogy a következő védekezéskor az már ne okozhasson gondot. Az előadó szólt arról is, hogy a vis major igényléséhez a településeknek a költségvetésükben keretet kell elkülöníteniük, amelyből a védekezés költségeit meg tudják előlegezni. Az értekezleten

Herczeg Zoltán

, az ATIVIZIG Szentesi Szakaszmérnökségének munkatársa - kitérve a Tisza, a Körös és azok vízgyűjtőinek állapotára - ismertette a térség hidrológiai helyzetét, külön kitérve a Kurca főcsatorna állapotára is. A tanácskozáson

Szatmári Imre

ezredes kijelentette: a beszámolókból látszik, hogy a települések teszik a védekezésben számukra előírt faladataikat, és kijelentette: a megyei igazgatóságnak fontos, hogy a településeiket ismerő, az ott élőkért tenni akaró referensekkel jó együttműködést tartson fenn.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.