Közélet

Itt az új Ptk. - változások az öröklésben, a családjogban, sérelemdíj

Itt az új Ptk. - változások az öröklésben, a családjogban, sérelemdíj

2013. február 11., hétfő
Itt az új Ptk. - változások az öröklésben, a családjogban, sérelemdíj

Több mint ötven év után 2014. március 15-től új polgári törvénykönyve (Ptk.) lesz az országnak, miután a parlament hétfőn elfogadta az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi kódexet.

A törvénykönyv több jelentős változást tartalmaz az 1959-ben elfogadott, azóta több mint százszor módosított, hatályos Ptk.-hoz képest. A nyolc könyvből, azon belül csaknem ezerhatszáz paragrafusból álló kódexben helyet kaptak a jelenleg külön törvényben szabályozott családjogi rendelkezések is. A szabálygyűjteményt 245 igen, 43 ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A kormányoldal igennel voksolt, míg a Jobbik tartózkodott, az MSZP és az LMP pedig nemmel szavazott. A kabinet tavaly júliusban változtatás nélkül terjesztette az Országgyűlés elé a

Vékás Lajos

akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság által kidolgozott Ptk.-tervezetet, amely azonban kormánypárti képviselők módosító javaslataival a parlamenti vitában több ponton is megváltozott. A kódex az 1960 óta hatályos törvénykönyv jelenlegi szövegének hozzávetőleg a felét őrizte meg, a negyedét korrigálta, ugyanekkora részében viszont lényegileg megváltozott, vagy teljesen új tartalmat kapott. Az új Ptk. nyolc könyvből áll - Bevezető rendelkezések, Az ember mint jogalany, A jogi személy, Családjog, Dologi jog, Kötelmi jog, Öröklési jog és Záró rendelkezések -, a terjedelme pedig csaknem kétszerese a hatályosnak, ami javarészt abból fakad, hogy a családjog mellett a társasági jog anyagi szabályai is bekerültek a szövegbe.

Az élettársi viszony kérdései

A legtöbb vitát a családjog, elsősorban az élettársi viszony szabályozása váltotta ki az Országgyűlésben. A Ház végül - az alkotmányügyi bizottság javaslatára - azt a döntést hozta, hogy változtat a Vékas-javaslaton, és kiveszi a családjogi fejezetből az élettársi kapcsolat fogalmáról és az élettársak vagyoni viszonyairól szóló rendelkezéseket, így azok átkerültek a szerződéses jogi szabályok közé. Ugyanakkor - szemben a KDNP erről szóló javaslatával, amely szerint az élettársak között csak magánjogi jogviszony áll fenn, ennek alapja pedig a felek szerződése - az élettársi kapcsolatnak lesznek családjogi hatásai, de csak akkor, ha az élettársak legalább egy évig tartó kapcsolatából gyermek született. Ez lesz a feltétele annak, hogy a kapcsolat megszűnésekor valaki tartást követeljen korábbi élettársától. Hasonlóképpen a kapcsolat megszűnése után a bíróság a volt élettársat kérelmére feljogosíthatja a közösen használt lakás további használatára, ha közös gyermekük érdekében ez indokolt. Kikerült viszont az indítványból, hogy az élettárs az örökhagyóval közösen lakott ingatlanon holtig tartó használati jogot örököl, ha a kapcsolat legalább tíz évig tartott. Ha a volt élettárs az életközösség megszűnését követő egy év elteltével válik rászorulttá, volt élettársától csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet tartást. A kereszténydemokraták javaslatára kivették a polgári jogi kódexből az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának szabályozását, amiről jelenleg is külön törvény szól, a kodifikációs bizottság viszont beemelte volna a Ptk.-ba. A házasságkötési szándék bejelentése után a jövőben is legalább egy hónap várakozási időnek kell eltelnie a házasság megkötéséig, noha az eredeti javaslat e nélkül is engedte volna a párok egybekelését. Az új Ptk. az 1952 óta hatályos családjogi törvénnyel egyezően kimondja, hogy a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak. A családjogi könyv újítása, hogy a jogviták megegyezésen alapuló rendezése érdekében a szülők közvetítői eljárásra kötelezhetők, aminek a bontópert követő, gyermeket érintő vitás ügyekben lehet szerepe. Örökbefogadó továbbra is csak az lehet, aki a gyermeknél legalább 16, legfeljebb 45 évvel idősebb, de rokoni vagy házastársi örökbefogadásnál a korkülönbségtől el kell tekinteni. Újdonság viszont az örökbefogadási korhatár felemelése, így a jövőben csak az fogadhat örökbe, aki elmúlt 25 éves (a jelenlegi szabályok a nagykorúságot szabták feltételül).

Nőtt a házastárs öröklési joga

Fontos változások lépnek életbe az öröklési jogban. A túlélő házastárs haszonélvezeti joga - a teljes örökség helyett - az örökhagyóval közösen lakott lakásra korlátozódik majd, a többi vagyontárgyból a gyermekekéhez hasonló örökösi státus, azaz egy gyermekrész illeti meg. A mostani Ptk. alapján leszármazók hiányában az egész hagyatékot a házastárs örökli. Ezután viszont - törvényes örökösként - az özvegy és a szülők egyaránt a hagyaték felére lesznek jogosultak. Az előterjesztő ezt azzal indokolta, hogy gyermekük halálával a szülők támogatójukat, akár eltartójukat is elveszítik. De ebben az esetben is változatlanul az özvegy kapja meg az általa lakott lakást, továbbá annak berendezési és felszerelési tárgyait. A Miniszterelnökséget vezető fideszes

Lázár János

javaslatára a Ház bővítette azokat az okokat, amelyek miatt valaki kitagadható az örökségből. Ezek közé tartozik majd az is, ha az örökös nem nyújtotta a tőle elvárható segítséget, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá, illetve ha végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és büntetését még nem töltötte le. Szintén Lázár János kezdeményezésre a közeli hozzátartozóknak járó kötelesrész ezentúl nem a törvényes örökség fele, hanem csak annak harmada lesz. A politikus indoklásában arra hivatkozott: így bővül azon vagyonelemek köre, amelyekkel az örökhagyó szabadon rendelkezhet.

Sérelemdíj a személyiségi jog védelmében

A személyiségi jogok megsértésének szankciója - a nem vagyoni kárért járó kárpótlás megszüntetésével - a sérelemdíj lesz. Összegét a bíróság az eset körülményeire, különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértés sértettre és környezetére gyakorolt hatására, tekintettel állapítja meg. A sérelemdíj attól függetlenül jár majd, hogy a jogsértésen kívül érte-e további hátrány a sértettet. Azt a bírói ítélkezésben érvényesülő gyakorlatot, hogy a közszereplőket csekélyebb személyiségi jogi védelem illeti meg, mint a közszereplést nem vállalókat, a jövőben a Ptk. is kimondja. Eszerint a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplők személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja. Az igazságügyi minisztérium zárószavazás előtti módosító javaslatával a közösség bármely tagja jogosult lesz - harminc napon belül - bírósághoz fordulni a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségét nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó sérelem esetén. A Vékás-javaslat nem adott volna lehetőséget kollektív személyiségi jogvédelemre, míg az alkotmányügyi bizottság abban az esetben tette volna ezt lehetővé, ha a jogsérelem a fenyegetettség megalapozott érzését kelti a közösség tagjaiban.

Egyéb rendelkezések

Bíróság a jövőben a cselekvőképességet általános jelleggel már nem, hanem csak ügyek meghatározott körében, és meghatározott időre korlátozhatja. A gondnokság alá helyezésnél új feltétel az érintett egyéni körülményeinek, családi és társadalmi kapcsolatainak vizsgálata. Ezzel azt rögzítik, hogy önmagában a belátási képesség csökkenése nem elegendő ok a cselekvőképesség korlátozására. A bíróságnak tehát nemcsak azt kell megvizsgálnia, hogy valaki képes-e önállóan ügyei megfelelő kezelésére, hanem azt is, hogy környezete, családja kínál-e elegendő segítséget ahhoz, hogy el tudjon járni. Az új Ptk. nem tartalmazza a 2003-as úgynevezett üvegzsebtörvény rendelkezéseit, amelyek az üzleti titok fogalma alól tesznek kivételeket. Az indoklás szerint ezek helye a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályban van. Székely László, az új Ptk. előkészítését koordináló miniszteri biztos az MTI-nek korábban elmondta: a kódex hatálybalépése több ezer jogszabály módosításával jár, ezek között lesz majd az adatvédelmi törvény is. A jogi személyeket érintő újdonság, hogy az ügyészség helyett a bíróság gyakorol majd felügyeletet az egyesületek és az alapítványok felett. A kft.-k törzstőkéjének minimális összegét ötszázezerről hárommillióra forintra emeli a törvénykönyv. Az indoklás szerint ezzel a hitelezői érdeket védik, a változás pedig a jelenlegi szabályozással szemben segíthet megakadályozni a nem kellően megalapozott társaságok létesítését.

15 évig dolgoztak rajta

A polgári jogi kodifikációs főbizottság 1998-ban kapott megbízást az új Ptk. előkészítésére, a testületet 1999 óta vezeti Vékás Lajos akadémikus. A koncepció 2002 elejére elkészült, a Medgyessy-kormány egy évvel később jóváhagyta, ezután következhetett a törvénykönyv tervezetének elkészítése. A Gyurcsány-kormány 2007-ben úgy döntött, hogy a javaslat szövegezését az igazságügyi tárca veszi át. A parlament 2008 őszén kezdte meg a kódex vitáját, és 2009 szeptemberében, a Bajnai-kormány alatt fogadta el először, majd a következő hónapban - Sólyom László köztársasági elnök politikai vétója után - ismét. Az Alkotmánybíróság viszont 2010 áprilisában, néhány nappal az új Ptk. első két könyvének életbelépése előtt, alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a kódex hatálybalépéséről szóló törvényt, mert kirívóan rövidnek ítélte a rendelkezésére álló felkészülési időt. Az új Országgyűlés ezután hatályon kívül helyezte a törvénykönyvet. Az Orbán-kormány ismét Vékás Lajost kérte fel az új kódex kodifikálására, majd az általa vezetett szövegezőbizottság javaslatát módosítás nélkül terjesztette a parlament elé. A Ház viszont több ponton változtatott rajat. Vékás Lajos bírálta a módosító indítványokat, amelyek közül szerinte több alkotmányossági aggályt vet fel. Az Ab családjogi törvényről szóló határozatából az következik, hogy az élettársaknak biztosított jogokat minden élettársi kapcsolatban törvényileg biztosítani kell, ennek a követelménynek pedig nem felel meg a parlament által elfogadott változtatás - állapította meg az akadémikus. Vékás Lajos szerint a személyiségi jogok védelmét érintő módosítások közül aggályos a gyűlöletbeszéd magánjogi szankcionálására vonatkozó előírás. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a kötelesrész mértékét indokolatlanul szállították le a törvényes örökrész egyharmadára. Az új Ptk. a tervezett 2014. január 1-je helyett két és fél hónappal később, március 15-én lép hatályba. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt a hétfőn elfogadott módosítást a megfelelő felkészülési idő biztosításával indokolta.

TASZ: alapjogokat sért a kódex

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint az új magánjogi kódex elfogadásának módja nem felel meg a demokratikus eljárás követelményeinek, emellett korlátozó rendelkezései és hiányzó garanciái miatt több alapjogot sért. A jogvédő szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országgyűlés által hétfőn elfogadott polgári törvénykönyvről (Ptk.) azt írta: a több mint egy évtizedes előkészítés ellenére a parlamenti eljárás utolsó fázisában benyújtott és érdemi vitára nem bocsátott módosítások sokasága karakteresen átformálta a kódexet. A közlemény szerint az új, 2014. március 15-én hatályba lépő Ptk. "nemcsak megőrzi a jelenlegi korszerűtlen szabályozás néhány elemét, hanem fontos emberi jogi területeken visszatér az 1989 előtti idők jogszemléletéhez". A kódex sérti a szólás- és sajtószabadságot, mert akadályozza a közhatalom-gyakorlók és más közszereplők bírálatát. Az információszabadsággal ellentétes, hogy a közpénzekkel gazdálkodó intézmények üzleti titokra hivatkozva eltitkolhatják a nyilvánosság elől a szerződéseiket. Az állampolgári egyenlőséget sérti, hogy a kódex a házassági és a családi jogosultságokat önkényesen szűk körben biztosítja, diszkriminálva például a különnemű élettársakat és az azonos nemű párokat - sorolták. Továbbá a törvénykönyv a nemzetközi normákkal ellentétesen lehetővé teszi, hogy értelmi fogyatékosokat, pszichiátriai betegeket és időseket megfosszanak személyi és vagyoni jogaiktól - emelték ki. Úgy fogalmaztak: a parlament 2009-ben megszavazott egy új Ptk.-t, amellyel kapcsolatban a jelenleginél kevésbé súlyos formai és tartalmi kifogások merültek fel, és végül nem lépett hatályba. Kiemelték: az alkotmányos kontroll még szükségesebb volna a mostani helyzetben, hiszen a kódex elfogadása és tartalma súlyosan sérti a demokratikus jogelveket és az alapjogokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.