Közélet

Fokozott rendőri ellenőrzés a Csillag téren és környezetében

Fokozott rendőri ellenőrzés a Csillag téren és környezetében

2013. február 15., péntek
Fokozott rendőri ellenőrzés a Csillag téren és környezetében

A Délmagyarország című napilap 2013. február 14-i számában megjelent „Romáktól rettegnek a Csillag téri garzonházban” című cikkel kapcsolatban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatást adott ki.

A cikk megjelenését követően a rendőrség munkatársai felvették a kapcsolatot a társasház lakóival. A megkérdezettek általában elégettek a térség közbiztonságával, egy részüknek nincs közvetlen tapasztalata az újságban megjelentekről, azokról csak áttételesen értesültek. Általános kép azonban, hogy a lépcsőházakban az ott lakó fiatalok hangoskodnak, cigarettáznak, a folyóson élik az életüket. Zavaró körülményként számoltak be arról, hogy a ház előtt, illetve közvetlen környezetében a fiatalok „bandáznak”, hangoskodnak. A terület bűnügyi fertőzöttsége átlagos, a Szegedi Rendőrkapitányságnak 2012. szeptember elseje óta 8 bűncselekmény jutott a tudomására. Az adatok előzetes összevetéséből az állapítható meg, hogy a lakók nem számoltak be olyan bűncselekményről, amelyekben nem indult volna már eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság vezetője felvette a kapcsolatot a terület önkormányzati képviselőjével, valamint az IKV Zrt. képviselőjével, akikkel egyeztetve a közeljövőben lakossági fórumot szervezünk. Ennek időpontjáról a lakosságot a rendőrség a sajtón keresztül értesíti. A lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a területre. Ennek eredményeként 2013. február 14-én két körözött személyt fogtak el a rendőrök. A fokozott rendőri jelenlétet a Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges ideig fenntartja. Egyben kérjük a lakosságot, hogy amennyiben bűncselekményt, szabálysértést, vagy bármilyen rendőri intézkedést igénylő esetet észlelnek, tegyenek bejelentést a rendőrség 107-es vagy 112-es segélyhívószámán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.