Ifjú jobbikosok az MSZP határon túli kampányolása ellen


Felháborítónak tartja a Jobbik Szegedi Ifjúsági Tagozata, hogy míg az MSZP 2004-ben magyart magyar ellen uszított, most a határon túlra mennének kampányolni – jelentette ki a szocialista párt Oroszlán utcai irodája előtt Balkó Mácsai Szabolcs, a tagozat alelnöke.
A 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás MSZP-s plakátjaival vonult az MSZP Oroszlán utcai irodája elé fél tucat fiatal kedden délután. A Jobbik Szegedi Ifjúsági Tagozatának alelnöke,
Balkó Mácsai Szabolcs
elmondta, nemtetszésüket akarják kifejezni az MSZP azon törekvései miatt, hogy a határon túl is kampányra készülnek. „2004-ben az MSZP-sek fröcsögtek legjobban a kettős állampolgárság ellen, s uszítottak magyart a magyar ellen” – jelentette ki, hozzátéve, az MSZP eszközként használja a határon túl élő magyarokat. Szerinte az MSZP által frissen létrehozott Határon Túli Magyarok Tagozata megosztja a nemzetet, egyrészt viccesnek tartja, másrészt a Jobbik Szegedi Ifjúsági Tagozatának alelnöke szerint nem éri el látszólagos célját sem. Balkó Mácsai Szabolcs emlékeztetett a szocialista
Szanyi Tibor
kijelentésére, aki szerint az erdélyiek anyanyelve a román, míg 2010-ben azon három országgyűlési képviselő között volt, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárságra. Szegedi példaként
Solymos László
MSZP-s alpolgármestert hozta fel, aki egy kettős állampolgársági eskütételen úgy fogalmazott,
sajnos túl sokan vannak, ezért kell várakozniuk.