Közélet

MSZP: január végén az oktatásról tárgyalnak

MSZP: január végén az oktatásról tárgyalnak

2013. január 11., péntek
MSZP: január végén az oktatásról tárgyalnak

Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.

A január 24-i egyeztetésen - amelyen az MSZP-t

Hiller István

, volt oktatási miniszter,

Jeszenszki András

, az MSZP nyíregyházi oktatáspolitikusa és

Kunhalmi Ágnes

képviseli - az oktatás alapelveiről szeretnének tárgyalásokat folytatni. Kunhalmi Ágnes közlése szerint az MSZP egy olyan esélyteremtő oktatáspolitikát szeretne megvalósítani, ami nem zár ki tömegeket az tudás megszerzéséből. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az MSZP generálisan visszautasította az államosítás folyamatát, ezért a jövőben vissza szeretnék adni az iskolafenntartás jogát azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek van erre lehetőségük. Ugyanakkor szerinte számolni kell azzal, hogy több ezer intézmény bent fog "ragadni" a Klebersberg Intézményfenntartó Központnál, így ezt "hirtelen visszacsinálni a 2010 előtti állapotokra nem lehet", mert félő, hogy összeomlana a rendszer. Mint mondta, egy ilyen mamutintézmény esetében még a korrekció is nagy kihívásokat rejt majd magában. Hangsúlyozta: az oktatási kormányzat sikertörténetnek állítja be a rendszer államosítását, azonban már 10 nap után látszanak az anomáliák szerte az országban, hiszen igazgatók, pedagógusok és szülők nyilatkoznak a felmerült problémákról. Szerinte

Hoffmann Rózsa

államtitkár most azt nevezi sikernek, ami korábban természetes volt. Szerinte a rendszer azért nem omlott össze, mert a pedagógusok és az igazgatók a régi szabályok és mechanizmusok szerint végzik a feladatukat. Mint mondta, az átalakítás első nagy áldozata a ELTE XII. kerületi gyakorló középiskolája, amit azért zárnak be, mert a forráselvonások miatt sem az ELTE, sem az önkormányzat nem tudja fenntartani és a Klebersberg Központ sem tesz semmit az ügyben. Közölte: az MSZP azt várja a kormánytól, hogy azonnal lépjen közbe és mentse meg a középiskolát, ami az ország egyik legjobb intézménye. Legutóbb január 8-án, az MSZP tavaly októberben vitára bocsátott gazdaságpolitikai programjáról tárgyaltak a Szövetség a változásért kezdeményezés egyeztetésén, amelyen az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt vett részt, nem voltak ott az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! képviselői.

Bajnai Gordon

, a Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek azt mondta, véleménye szerint a szakpolitikai egyeztetések valójában koalíciós tárgyalások, erre pedig sem a jelenlegi időpont, sem az MSZP által javasolt forma és résztvevői kör nem megfelelő. Kunhalmi Ágnes az MTI-nek azt mondta: a január 24-i egyeztetésre is meghívót kaptak a fenti szervezetek, amelyek az egyeztetési folyamat bármely szakaszában szabadon csatlakozhatnak a tárgyalásokhoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.