Gazdaság

Lassan éledezik a világgazdaság

Lassan éledezik a világgazdaság

2013. január 23., szerda
Lassan éledezik a világgazdaság

Az októberben vártnál lassabb ütemben ugyan, de gyorsulhat idén a világgazdasági növekedés, miután a bővülést akadályozó tényezők gyengülnek - közölte féléves Világgazdasági Kilátások jelentésének negyedéves felülvizsgálataként kiadott értékelésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán.

A szervezet számításai szerint így a világgazdaság bruttó hazai terméke a tavalyi 3,2 százalék után idén 3,5 százalékkal, jövőre 4,1 százalékkal bővülhet, rendre 0,1 százalékponttal lassabb ütemben, mint ahogyan azt októberben várták. Az IMF a gyorsuló növekedési ütem előrevetítésében az euróövezeti kilábalás stabil folytatását feltételezi. A valutaalap szakemberei szerint a gazdaságpolitikai intézkedésekkel sikerült csökkenteni az akut válság kockázatait az euróövezetben és az Egyesült Államokban. Az euróövezetben azonban az elhúzódó recesszió után késlekedik a növekedés és ez a folyamat tovább húzódhat, ha nem marad fenn a reformok jelenlegi lendülete - írta a szervezet. Az IMF úgy látja, az euróövezeti GDP a 2012. évi 0,4 százalékos visszaesés után 2013-ban 0,2 százalékkal csökken, 2014-ben pedig 1,0 százalékkal nő. Az idei prognózis 0,3 százalékponttal, a jövő évi 0,1 százalékkal marad el az októberben vártnál. A német gazdaság kilátásait az euróövezetihez hasonló mértékben rontotta a washingtoni székhelyű szervezet, így a 2012. évi 0,9 százalékos növekedés után 2013-ban 0,6 százalékos, 2014-ben pedig 1,4 százalékos növekedést vár. Az Egyesült Államok gazdasága mindeközben a tavalyi 2,3 százalékos bővülés után idén 2,0 százalékkal, 2014-ben pedig 3,0 százalékkal bővülhet, rendre 0,1 százalékkal lassabban, illetve gyorsabban mint azt korábban várták. A szervezet szerint a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban a bruttó hazai termék a 2012. évi 5,1 százalék után 2013-ban 5,5 százalékkal, 2014-ben 5,9 százalékkal nőhet. Az elmúlt időszakban a növekedés nagy részét az ösztönző gazdaságpolitikák segítették, de a fejlett gazdaságok gyengélkedése tompítja a külső keresletet - értékelt az IMF, hozzátéve, hogy egyre kisebb mozgástér van a további gazdaságélénkítésre. Az IMF szerint a közép-kelet-európai térség gazdaságai a 2012. évi 1,8 százalékos bővülés után 2013-ban 2,4 százalékkal, 2014-ben pedig 3,1 százalékkal nőnek. A Nemzetközi Valutaalap negyedéves felülvizsgálatakor nem közöl külön a magyar gazdaság kilátásaira vonatkozó előrejelzést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.