Kultúra

Jordán Tamás és a vásárhelyi katonazenekar kapja a Bessenyei-díjat

Jordán Tamás és a vásárhelyi katonazenekar kapja a Bessenyei-díjat

2013. január 21., hétfő
Jordán Tamás és a vásárhelyi katonazenekar kapja a Bessenyei-díjat

A Magyar Kultúra Napján díszközgyűlés keretében adják át az elismerést

Kedden 11 órakor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a hagyományoknak megfelelően ünnepi díszközgyűlés keretében adják át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított elismerésben az idei évben a

Jordán Tamás

színművész, valamint a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara részesül. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művészről, Hódmezővásárhely szülöttéről és díszpolgáráról elnevezett – az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett – elismerést minden évben az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers- és prózamondás területeiről jelöltek közül egy személy, és egy csoport kapja meg. A nettó 500 ezer forint pénzbeli juttatással járó díj olyan személyeknek, vagy csoportoknak adományozható, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak – vagy életükben nyújtottak –, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykednek – vagy életükben tevékenykedtek –, az ő munkáját folytatják. A díj átadására a Magyar Kultúra Napján, 2013. január 22-én 11 órakor ünnepi díszközgyűlés keretében kerül sor, a kitüntetéshez a közgyűlés oklevelet és

Bessenyei Ferenc

portréját ábrázoló plakettet adományoz. Az idei évben az elismerést

Jordán Tamás

színművész, valamint a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara veheti át. Az ünnepi díszközgyűlésen köszöntőt mond:

Almási István

polgármester,

Lázár János

országgyűlési képviselő, valamint

B. Élthes Eszter

, Bessenyei Ferenc özvegye. Az eseményen közreműködik:

Rácz Tibor

, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze,

Kovácsné Gyovai Andrea

fuvolaművész,

Lauer Ágnes

zongoraművész és

Vágó János

kürtművész, valamint a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola kamarakórusa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.