Szórakozás

Hétvégi programajánló: Pomádé király, rock és metál + FOTÓK, VIDEÓK

Hétvégi programajánló: Pomádé király, rock és metál + FOTÓK, VIDEÓK

2013. január 18., péntek
Hétvégi programajánló: Pomádé király, rock és metál + FOTÓK, VIDEÓK

A Pomádé király új ruhája című zenés komédiát láthatja a Nagyszínház közönsége, a Grand Caféban tárlat nyílik, és több koncertre is várják a kikapcsolódni vágyókat hétvégén. A ScerrA és The Void a Club Noirban lép fel, míg a Rongyban JackDanimalZ koncert koncert lesz.

Árny-ének címmel Németh Mária alkotásaiból nyílik tárlat a

Grand Caféban

szombaton 17.30-kor. A műveket Ágoston Lóránt ajánlja az érdeklődők figyelmébe, közreműködik Rapcsányi Nikolett és Szalkai Dénes. A

Nagyszínházban

a Pomádé király új ruhája című zenés komédiát láthatja a nagyérdemű szombaton 18 órakor, míg vasárnap 11 és 16 órai kezdettel. Pomádé király őfelségének fő a feje. Másnap a névnapját ünnepelné, ám egyetlen olyan ruhája sincsen, amit ne viselt volna már legalább egyszer. Új ruha híján, úgy tűnik, elmarad az ünnepség. Ám ekkor csodával határos módon két idegenből érkezett takács járul a király színe elé. Megígérik, hogy másnapra csodafonalukból megszövik a csodakelmét, abból pedig kiszabják az ünnepi csodaöltözetet. Ennek az öltözéknek azonban van egy igen lényeges tulajdonsága: csak az igaz, okos és becsületes emberek látják. Aki buta, hazug vagy gonosz, nem lát mást csak levegőt. „Akinek hivatalt adott, annak észt is ád az Isten” – énekli magabiztosan Pomádé király. Ám vajon érvényes marad-e eme bölcs gondolat a darab végén is? Vajon ki az, aki látja az igazlátó szövetet, és ki az, aki nem? Ránki György egyetlen mű keretein belül villantja fel sokoldalúságát. A magyar népdal világából indul, mégis az operának azok a legizgalmasabb részei, ahol a komédia, a karikatúra és az irónia jazzes hangzásvilága szólal meg. A darab zenéjét Ránki György szerezte, szövegét Andersen meséje alapján Károlyi Amy írta.

Folytatódik a Dorozsmai Színházi Esték sorozat, szombaton 18 órakor a

Petőfi Sándor Művelődési Házban

Spiró György PRAH című darabját mutatja be a Deszka Színház. Spiró György a legismertebb és a legelismertebb kortárs magyar színpadi író. Több színműve, mint a Csirkefej, az Imposztor, a Kvartett bejárta nemcsak Magyarországot, de rengeteg külhoni színház is a műsorára tűzte. Úgy tűnik, legújabb szerzeménye, a „Prah” valamennyi korábbi művének karrierjét felülmúlja. 2007-es ősbemutatója óta, ezen rövid időszak alatt is már több magyarországi színház bemutatta. A történet egy szegény házaspárról szól, akik megütik az ötös lottón a főnyereményt. A tervezgetés, hogy mi is legyen tovább, tehetetlenkedésük finom, mégis helyenként harsány humorral kerül bemutatásra. ScerrA és The Void koncert lesz szombaton 20 órától a

Club Noirban

. Ahogy minden évben, a ScerrA 2013-ban is ellátogat Szegedre, ezúttal az In Via lemezbemutató turné keretein belül! A tavaly októberben megjelent nagylemez dalaira koncentrálva, vadi új repertoárral és egy friss felállással érkeznek, vendégük a kísérletezős metalban jeleskedő The Void lesz! A ScerrA 2009 februárjában alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy egyedi színfoltot alkosson a magyar zenei palettán. Az alapító tagok egy olyan egyedi, szimfonikus metal zenekart képzeltek el, amelyben van lehetőségük kibontakozni, s így maradandót alkotni, mind a zene, mind a magyar dalszövegek mondanivalója szempontjából. Január 7-én kézzel fogható formában is megjelent a ScerrA 2+1 dalt tartalmazó lemezelőzetese, ami a „Tövistánc” elnevezést kapta. A kiadvány különlegessége, hogy lemezen vendégénekesként feltűnik korunk kortárs költőjeként is számon tartott Török-Zselenszky Tamás (Zselenszky, ex-Eleven Hold), tartalmazza a zenekar legelső korongját, a „Kétségekkel vagy anélkül”-t, valamint közkívánatra található rajta egy angol nyelvű átirat is. A The Void zenekar 2006 tavaszán alakult Szegeden. Kovács Dániel (gitár), és Csontos Péter (billentyű, vokál) már zenéltek együtt korábban egy Paindrift nevű zenekarban Mezőhegyesen, ami pár éves pályafutás után a tagok közti közös megbeszélés alapján feloszlott. A két tag feltétlenül folytatni akarta a közös zenélést, így tervbe került egy szegedi zenekar megalapítása.

Lost Station – Funky Misson Party szombaton 21 órától a

CoolTour Caféban.

Elérkezett az idő a Szeged City Funky Mission történetében, hogy ismét egy téli helyszínen lepjük meg magunkat egy bulival! A zenei kínálat leginkább a 80-as és 90-es évek táncolós klasszikus funky-disco muzsikái különlegességekkel, ritkaságokkal kiegészülve! Drasztik Akusztik és Fél Álom koncert lesz szombaton 21 órától a

Városi Rock Klubban.

A héten a lassan már szokásosnak mondható szerdai Drasztik Akusztik Klub az első, ahol 21.30-tól most két zenekari formáció várja a közönséget. A Drasztik Akusztik mellett a Fél Álom mutatkozik meg a Rock Klub látogatói előtt. Lassan most már minden hónap szerdai napja is kezd meghatározó teret nyerni a szervezett programok sorozatában. A hét végén szombaton pedig az őszi halloween partin nagy sikerrel debütált 4/4 zenekar fellépésére készülhetünk este kilenctől, akik a tavalyi fellépésük óta átestek egy stúdiózáson, így az ott készült demó anyagát hozzák a színpadra, amely kibővült repertoárrá érett az elmúlt dolgos időszak során. JackDanimalZ koncert koncert lesz szombaton 22 órától a

Rongy Kocsmában.

A szegedi gyökerekkel bíró JackDanimalZ még 2010. februárjában állt össze, felváltva a jogelődjének számító One-Ted-et. „2004-től éveken keresztül énekesnőkkel dolgoztunk együtt, aztán egy SZIN-es koncert után rádöbbentünk, hogy no woman, no cry, négyen is megálljuk a helyünket” – árulta el portálunknak Szügyi Dániel, aki a zenekar énekese, basszusgitárosa és frontembere is egyben. Egyfajta lakossági rock and roll-t játszanak, ami arról ismerhető fel, hogy az általuk kedvelt zenei stílusok és saját ötleteik vegyítésével olyan zenét alkotnak, amit a közönség is elismer.

Folyamatos kiállítások, programok

Quentin Tarantino: 50 – Michael Mann: 70. A szegedi

Somogyi-könyvtár

kamarakiállítással köszönti az idén 50 éves Quentin Tarantino és a 70 éves Michael Mann amerikai filmrendezőket. Quentin Tarantino filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer. A posztmodern, ezredfordulós mozi egyik legnagyobb hatású egyénisége. Már kölyökkorában filmőrült volt; közismert, hogy videotékásként szerezte lenyűgöző vizuális tudásbázisát. 24 évesen megírta a Tiszta románc és a Született gyilkosok című filmek forgatókönyvét. Első önálló nagyjátékfilmje (Kutyaszorítóben, 1992) a filmben is szereplő Harvey Keitel támogatásával készült. A világhírt a Ponyvaregény (Pulp fiction, 1994) hozta meg számára. A merész és mindig kiszámíthatatlan Tarantino időről időre meghökkenti a publikumot. Michael Mann európai iskolázottságú amerikai filmrendező. A modern európai művészfilm megszületésének időszakában, s egyúttal a korszakhoz kapcsolódó szerzői film előretörésének időszakában kezdte pályáját. Kezdetben rövid-, reklám- és dokumentumfilmekkel jelentkezett, majd televíziós filmkészítésbe fogott. A Miami Vice és más sorozatai mozifilm-minőséget varázsoltak a képernyőre. Nagyfilmjei közül Az embervadász, és a Közellenségek is világsikert arattak. Művészetében felfedezni vélik Antonioni érzékenységét, Kubrick pedáns szerkesztésmódját. A tárlat 2013. január 30-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában. Tündérek útján – Kuklis Katalin festőművész kiállítása január 31-éig tekinthető meg az

Odesszai fiókkönyvtárban

. "Az út, amelyen elindultam tündérek útja. Ők velem vannak, vezetnek engem, elkísérnek végtelen dűlőutakon, szólnak hozzám virágok meséjével, látni tanítanak. Példaképek, barátok, akik tudásukkal, szeretetükkel segítenek meglelni az egyszerűt, a tisztát, az alig észrevehetőt. Ha hangom visszhangra talál, tudom nem hiábavaló, - nem vagyok egyedül - és ez erőt ad ahhoz, hogy tovább álmodjam a mesét..." Az

Informatórium

galériában Szilassi Lajos Poliéderek – Szobrok matematikai tartalommal című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők január 31-éig. Mozgás érzékeltetése fotográfiákon - Álom és valóság címmel Büchelbauer Attila fotóiból nyílt tárlat a

Somogyi-könyvtár

első emeleti folyóirat-olvasójában. Büchelbauer Attila munkái egyéni stílusban egyéni mondanivalót közvetítenek. A vibráló fények, különleges színhatások mellett a mozgás érzékeltetése jellemző. Hagyományos filmes fototechnikával dolgozik, képein semmi digitális “manipulációt” nem alkalmaz. Gondolatvilága az ok és okozat, a dolgok mélyebb értelmének keresésével küzdő embert mutatja. A kiállítás 2013. január 30-ig látogatható.

Trolibusz a napfény városában - dokumentum- és fotókiállítás a

Somogyi-könyvtár

földszinti kiállítóterében 2013. január 10. és február 6. között könyvek, sajtóban megjelenő újságcikkek, tájékoztató kiadványok, fotók és gyermekrajzok láthatók a szegedi troliközlekedés történetéből, visszatekintve az 1979. április 29-én beinduló trolivonal megnyitására és megidézve a közeljövő modern trolibuszait is. A könyvtár Helyismereti-gyűjteményének aprónyomtatványai között megtalálhatók a Szeged város helyi közlekedésének vonalhálózatát ismertető kiadványok a '80-as évek elejétől kezdve. Emellett láthatóak még helyi menetrendek, vonaljegyek, meghívók, trolibuszvezetői tanfolyamról szóló hirdetések és illusztrációk az egyes járműtípusokról. A Somogyi-könyvtár Internet-terében fotókiállítás várja a bibliotékába betérőket, amelyen pillanatképek idézik fel az első ZIU-trolibuszok megérkezésétől, a Ikarus trolibuszok üzembe helyezésén át a Škoda trolik, a trolivá alakított Mercedes Citarók megjelenéséig a Szeged utcáin egykor és napjainkban is közlekedő trolibusz típusokat. Az érdeklődők a fotókon megcsodálhatják a legkorszerűbb, felsővezetéktől függetlenül is közlekedni képes trolibuszt, hiszen az Ikarus-Skoda 187Tr típusú járművekből 13 darab fog 2013-tól Szeged utcáin közlekedni. A Szegedi Közlekedési Kft. jóvoltából a trolibusz-közlekedést népszerűsítő gyermekrajzok, illetve az új ebus-ról készült plakátok színesítik a tárlatot. Kontrasztok vonzásában címmel a fővárosi

Várfok Galéria

huszonöt művészének alkotásaiból nyíl kiállítás a Reök-palotában. A százharminc alkotást festményeket, grafikákat, szobrokat, installációkat összekötő közös pont, hogy készítőjük az 1990-ben létrejött egyik első magánalapítású, tisztán kortárs profilú galéria művészköréhez kapcsolódik. A kiállítás anyagának gerince a Várfok Galéria alapító tulajdonosa, Szalóky Károly magángyűjteményéből származik. A bemutatkozó alkotók között épp úgy vannak befutott és híres művészek – Nádler István, feLugossy László, Mulasics László vagy éppen El Kazovszkij-, mint fiatal, feltörekvő tehetségek, akiket a galéria Spiritusz szekció fog össze. Kovács Krisztina művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta, hogy a műveket a stiláris sokszínűség jellemzi, nonfiguratív, szürreális alkotások éppúgy szerepelnek a kiállításon, mint geometrikus művek vagy hiperrealista festmények. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.