Közélet

Czerván György: jók a mezőgazdaság idei kilátásai

Czerván György: jók a mezőgazdaság idei kilátásai

2013. január 24., csütörtök
Czerván György: jók a mezőgazdaság idei kilátásai

Jónak nevezte a magyar mezőgazdaság idei kilátásait a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Harkányban.

Czerván György

egy agrárvezetőknek rendezett tanácskozást megelőzően újságíróknak azt mondta: az őszi vetések állapota sokkal biztatóbb az előző évinél. A növények, elsősorban a búza és a káposztarepce fejlettsége 60 százalékban minősíthető jónak, 25 százalékban közepesnek, s csak 10 százalékban gyengének. Egy évvel ezelőtt éppen fordítva volt, akkor az őszi vetés 60 százaléka tartozott a gyenge kategóriába. A mostani eredmények a jó időjárásnak és a gazdák precíz, pontos munkájának is köszönhető - jegyezte meg. Czerván György úgy vélte, az időjárás előrejelzések egyre megbízhatóbbak, ugyanakkor ha kevés a csapadék, fontos, hogy a termelők ügyeljenek a különböző technológiák megfelelő és időben történő alkalmazására. Az államtitkár a mezőgazdaság szempontjából kedvezőnek értékelte azt is, hogy idén a tavalyinál 60 milliárd forinttal több, összesen 691 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásra. "Ez alapvetően az európai uniós közvetlen támogatások növekedésével függ össze. Az egységes területalapú dotáció szintje idén eléri a 100 százalékot, a gazdák előre láthatólag 233 euróhoz, azaz hektáronként várhatóan mintegy 66 ezer forinthoz juthatnak. Az iskolatejprogramra a tavalyinál 300 millió forinttal több, összesen 1,5 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, a termelői és beszerzési értékesítő szövetkezetek támogatása is emelkedik. Emellett beindul a 2,6 milliárd forintos sertéságazati, folytatódik a tanyafejlesztési, a méhészeti nemzeti program, létrejön az öntözési hivatal, s lesz forrás a hungaricum bizottság működésére is - sorolta Czerván György.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.