Kultúra

A Boldogtalan holdat mutatja be a Szegedi Pinceszínház

A Boldogtalan holdat mutatja be a Szegedi Pinceszínház

2013. január 23., szerda
A Boldogtalan holdat mutatja be a Szegedi Pinceszínház

Pénteken mutatja be Eugene O’Neill Boldogtalan hold című drámáját a Szegedi Pinceszínház; a darab rendezője Kancsár Orsolya lesz, aki egyben az egyik főszerepet is játssza.

Kancsár József

, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta: szinte már a színház megalakulása óta tervezték a darab bemutatását. Az emberi hazugságokról, lelki vívódásokról szóló mű korábban több helyen is nagy siker volt. Játszották Miskolcon

Pregitzer Fruzsina

és

Karczag Ferenc

, majd Kecskeméten

Pécsi Ildikó

és

Gábor Miklós

főszereplésével. A szegedi produkcióban a női főszerepet

Papp Gabriella

alakította volna, a művésznő betegsége miatt azonban a darab rendezője lép színpadra Josie Hogan szerepében. Kancsár Orsolya elmondta: eddig rendezőként vett részt a munkában, most azonban bele kell helyeznie magát a darabba, a főszereplőnő ugyanis az elejétől a végéig színpadon van. Társa Phil Hogan szerepében

Megyeri Zoltán

lesz. A rendező szerint a darab rendkívül aktuális, hiszen az emberi kapcsolatok, a jellemek bemutatása zajlik a nézők szeme előtt. A Boldogtalan hold arról szól, hogy az emberek miért nem mondják ki az igazságot, mikor a hazugságokkal egyre nagyobb problémákba keverednek. Emellett nagyon sokan nem annak mutatják magukat, akik valójában, annyira, hogy végül saját maguk is elhiszik, hogy azok, akit hazudtak. A darab zenéjéhez az Eleven Hold nevű zenekar 1997-es lemezét használják fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.