Közélet

Több száz sérült gyermeket lepett meg a Mikulás a TIK-ben + FOTÓK

Több száz sérült gyermeket lepett meg a Mikulás a TIK-ben + FOTÓK

2012. december 11., kedd
Több száz sérült gyermeket lepett meg a Mikulás a TIK-ben + FOTÓK

Kétszázötven hátrányos helyzetű és sérült gyermekhez érkezett meg a Mikulás kedd délelőtt a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termébe. A Rotaract Club szegedi csoportjának rendezvényén zenés előadással és ajándékokkal is várták a kicsiket és nagyobbakat.

Tizennégy, hátrányos helyzetű és sérült gyerekek gondozásával foglalkozó intézmény növendékeinek tartottak vidám, zenés délelőttöt kedden a József Attila Tudományos és Információs Központban. A Rotaract Club szegedi csoportja vendégül látta többek között az ÁGOTA alapítvány, a Családok Átmeneti Otthona, az SZTE Gyermekpszichiátriai Osztály, vagy a Waltner Károly Otthon gondozottjait is. "Két fellépővel készültünk a gyerekeknek: a Király-König Péter Zeneiskola tanárai hegedűn, csellón és orgonán játszottak a közönségnek, utána pedig a 12 éves

Molnár Aliz

énekelt karácsonyi dalokat. Az előadást követően megérkezett a Mikulás is, aki minden gyermeknek hozott ajándékot" - árulta el portálunknak

Szabó Roland,

a rendezvény főszervezője. A kis piros csomagokban a gyerekek gyümölcsöket, csokoládét és fejlesztő játékokat, zsírkrétát, kifestőket találhattak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.