Közélet

Nagycsaládosoknak gyűjtenek a Mars téri piacon + FOTÓK

Nagycsaládosoknak gyűjtenek a Mars téri piacon + FOTÓK

2012. december 4., kedd
Nagycsaládosoknak gyűjtenek a Mars téri piacon + FOTÓK

Száz családnak elegendő ruhaadományt adott át a Fészek Nagycsaládosok Egyesületének Gyimesi László fideszes tanácsnok a Mars téri piacon. A nagycsarnokban december 20-áig fogadják a felajánlásokat, a ruhákon kívül tartós élelmiszereket, tisztálkodási szereket, továbbá édességet és gyümölcsöt is várnak.

Ahogy

beszámoltunk róla

, a Mars téri piac adománygyűjtést kezdeményezett, a nagycsarnokban december 20-áig 8 és 13 óra között veszik át az adományokat a nagycsarnok harmadik, Cserzy Mihály utca felőli hídján.

Erdei Péter

portálunknak elmondta, a gyűjtőpont december elsejei megnyitása óta folyamatosan érkeznek az adományok. Az Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője elmondta, a ruhák mellett könyveket is kaptak, sőt már használt számítógépet is hoztak a nagycsarnokba. „Ez egy olyan kezdeményezés, amihez egyértelmű volt, hogy csatlakozunk. Fontos, hogy karácsonykor támogassuk a nagycsaládosokat is, hogy szebbé tegyük az ünnepüket” – fogalmazott. Az SZVP a gyűjtés mellett segédkezik az adományok elszállításában is.

A Fészek Nagycsaládosok Egyesülete nagy örömmel vette a kezdeményezést, Taryné Péter Ágnes elmondta, nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy felkarolják őket. „Nagy szükség van a ruhákra és cipőkre, ezen felül tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket is várunk, továbbá édességet és gyümölcsöt is a gyerekeknek. Nagyon sok családban nem jut pénz arra, hogy például szaloncukrot vegyenek. Vitaminokra is szükség lenne, érdemesebb arra költeni, mint például gyógyszerekre” – sorolta Taryné Péter Ágnes. A Fészek Nagycsaládosok Egyesületének elnökétől megtudtuk, közel 250 szegedi és környékbeli család van tagjaik között, de látókörükben vannak olyanok is, akik nem lépnek be az egyesületbe. Ha tudnak, nekik is segítenek. Örömmel vállalta az adománygyűjtés fővédnöki tisztét Hüvös László és Gyimesi László. Az akcióra szerette volna ismét felhívni a szegediek figyelmét Gyimesi azzal, hogy ruhaadományokat adott át kedden délelőtt. „Német családok gyűjtötték ezeket a ruhákat és cipőket, mindegyik dobozt felcímkézték, kategorizálták, hogy milyen korosztálynak szánják a felajánlást” – tájékoztatott Gyimesi László, aki az adományok Magyarországra szállítását intézte. A fideszes tanácsnok reméli, sokan csatlakoznak az akcióhoz, hogy minél több nagycsaládost meg tudjanak ajándékozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.