Közélet

Lezárult a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program előkészítése

Lezárult a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program előkészítése

2012. december 10., hétfő
Lezárult a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program előkészítése

Az előkészületek befejeztével tavaszra megkezdődhet a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Program kivitelezési szakasza - mondta el az MTI-nek a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium elnöke az előkészítést záró hétfői konferencia szünetében.

Molnár Béla

kifejtette: a régióban 217 településen nem felel meg az ivóvíz minősége az Európai Unióban és a magyar szabályozásban előírtaknak. A szolgáltatott ivóvízben a határértéken felüli mértékben leggyakrabban az arzén, mellette a bór, az ammónium, a vas és a mangán található meg. A három megye 85 százalékban érintett a szennyeződésben. A probléma megoldásának előkészítésére még 2005-ben létrejött a konzorcium, mely jelenleg 213 tagot számlál. A települések azonban a több mint 105 milliárd forintos beruházási költség önerejét nem tudták felmutatni, így a program eddig nem valósulhatott meg. Az uniós támogatás ugyan 85 százalék lenne, de a 15 százalékos önerőt nem tudták előteremteni. Végül 2010-ben a kormány egyes nagyprojektek költségvetési támogatásáról döntött, köztük ez a program is forráshoz jutott - idézte fel a szakember. Hozzátéve: az előkészítő munka 1,5 milliárd forintba került, melyből a támogatás 1,2 milliárd volt. A tervek szerint jövő tavasszal induló beruházás célja, hogy a régió összes településén egészséges ivóvizet tudjanak szolgáltatni. További cél, hogy javuljon az üzembiztonság és csökkenjen a másodlagos szennyeződések, valamint a vízveszteség mértéke. A projektben 20 százalékban hálózat rekonstrukciót is terveztek, mely tartalmazza az elavult, régi hálózatok cseréjét, valamint a rendszerek tisztíthatóságát is megoldják. Az előkészítési szakaszban mindazok a szakmai anyagok elkészültek, melyek szükségesek voltak a Kohéziós Alaphoz benyújtandó pályázat háttértanulmányaként. A konzorciumon belül 20 önkormányzati társulás jött létre. A program előkészítése keretében pályázataik, valamint ehhez kapcsolódóan a megvalósítás során lefolytatandó közbeszerzési eljárások dokumentációi is elkészültek. A magyarországi ivóvíz arzénmentesítésének végső határideje 2015 júniusa, ezért erre az időpontra a projekt megvalósulási szakaszának is le kell zárulnia. Ekkorra ugyanis igazolni kell Brüsszelben, hogy a szennyező anyagok koncentrációja Magyarországon mindenütt az uniós egészségügyi határérték alá csökkent- tette hozzá Molnár Béla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.