Sport

Kosárlabda: fölényes győzelemmel búcsúzott közönségétől a Kosársuli

Kosárlabda: fölényes győzelemmel búcsúzott közönségétől a Kosársuli

2012. december 16., vasárnap
Kosárlabda: fölényes győzelemmel búcsúzott közönségétől a Kosársuli

A férfi kosárlabda NB I/B kilencedik fordulójában az újonc Mezőberényi KK elleni fölényes győzelemmel búcsúzott erre az évre közönségétől az EnterHód Vásárhelyi Kosársuli csapata.

A bemelegítésnél az utóbbi időben már elsősorban edzőként tevékenykedő

Utasi Gábor

is mezben öltözve dobált - vele együtt voltak tizenegyen a hazaiak - de a csupa szív játékos végül nem lépett pályára a találkozón, amelyen meglepetésre

Gaál

és

Sütő

kosaraival a vendégek kezdtek jobban. A hazaiak azonban gyorsan ébredtek és a fiatal

Schéda Martin

valamint a rutinos irányító,

Sasa Vejinovic

vezérletével a negyed közepéig már jelentős (5. perc: 13-4) előnyhöz juttatták csapatukat. Vendég időkérést követően mindössze annyit változott a helyzet, a hazaiaknál előbb

Mócsai

, majd két triplával

Nyilas

vette át a főszerepet és a negyed végére 16 pontra nőtt a Kosársuli előnye. A második negyed elején

Vas Péter

duplájával először vezetett húsz ponttal a hazai gárda (11. perc: 34-14). Szerencsére a jelentős előny birtokában sem álltak le a sárga-kékek, előbb több kihagyott dobása után

Czibere

is beszórta első tripláját majd a csereként pályára lépettek közül

Szilágyi

és

Ollé

is betalált (16. perc: 47-23). A negyed vége Mócsaié volt, aki két perc alatt hat pontot szórt és ezzel 25 pontos vásárhelyi előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. Szünet után az ex-vásárhelyi

Rácz Tamás

kezdte a pontgyártást, de a remekül játszó Schéda révén harminc pont fölé nőtt a Kosársuli előnye (24. perc: 69-38). A vendégek nehezen viselték a statiszta szerepet, legjobb dobójuk, Gaál Róbert lecserélését követően őrjöngött a kispadon, földhöz vágta az ásványvizes palackot, majd felrúgta a cserék részére biztosított székek egyikét. A “magánszám” nem okozott törést a hazaiaknál, Nyilas újabb trojkájára ugyan a tavaly még szintén Vásárhelyen játszott, most azonban lágyékhúzódással bajlódó

Kiss Gergő

szintén hárompontossal válaszolt (26. perc: 73-43). A negyed hajrájában felváltva estek a kosarak, a hazaiaknál a Vas-Schéda-Nyilas-Mócsai négyes, míg a vendégeknél elsősorban

Nemes Péter

játszott ponterősen. Harmincpontos hazai előnnyel kezdődött az utolsó játékrész, így

Elek András

, a hazaiak mestere már bátran nyúlhatott a cserékhez is. Schéda és Czibere kosarai után

Czuprák Ádám

is megszerezte első pontjait (35. perc: 95-60), amikor az egyébként sokat vállaló Gaál szabálytalanságát szándékosnak ítélték a játékvezetők és ezt követően a vendégek játékosát úgy kellett lefogni a nagyobb balhé elkerülése érdekében. A játékvezetők Gaált zuhanyozni küldték – remélhetőleg a tusolás kellően le is hűtötte – Schéda pedig mind a négy büntetőt beszórta. Öt percig nem tudott pontot dobni a berényi gárda, miközben a hazaiak 16-ot szórtak (38. perc: 106-60), így esély mutatkozott a Kosársuli ötven pontos különbségű győzelmére is, de a hajrában már könnyelműen játszottak a hazaiak, így “csak” 44 ponttal nyertek.

Férfi kosárlabda NB I/B keleti csoport 9. forduló:

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli – Mezőberényi KK 109-65 (30-14, 29-20, 24-19, 26-12)

Hódmezővásárhely, Hódtói sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kovács N., Lövész Cs., Maár G.

Vásárhely:

Vejinovic 8, MÓCSAI 17, Czibere 13/6, Vas P. 13, SCHÉDA 26.

Csere:

NYILAS 19/12, Szilágyi 3, Grezsa 3, Ollé 4, Czuprák Á. 3.

Edző:

Elek András.

Mezőberény:

Kiss G. 10/6, Zsíros 8/3, Sütő 7, Gaál 18/6, Rácz T. 8.

Csere:

Kis S., NEMES 10, Hovorka 4, Tulkán, Német M.

Edző:

Kis Sándor. Elek András:

“Egészen jól védekeztünk és ismét száz pont fölött dobtunk. A gyengébb csapatok ellen már tudunk játszani és ez is valami. Remélem, hogy a tavaszi szezonban a jobbak ellen is helyt fogunk állni.”

A 9. forduló további eredményei:

Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK – Debreceni EAC 91-73, Nagykőrösi Sólymok KE – EKF-Eger-HÉSZ SE 66-86 , Bajai Bácska FKE – Konecranes-Salgótarjáni KSE 70-84, Kecskeméti TE KK – Óbudai Kaszások 74-64.

A bajnokság állása 9 forduló után:

1. Kecskeméti TE KK 9 0 1,00 2. Konecranes-Salgótarjáni KSE 7 2 0,89 3. Bajai Bácska FKE 7 2 0,89 4. EKF-Eger-HÉSZ SE 6 3 0,83 5. Óbudai Kaszások 5 4 0,78 6. Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK 4 5 0,72 7. EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 3 6 0,67 8. Nagykőrösi Sólymok KE 2 7 0,61 9. Debreceni EAC 1 8 0,56 10. Mezőberényi KK 1 8 0,56

A 10. forduló párosítása:

Konecranes-Salgótarjáni KSE – EnterHód Vásárhelyi Kosársuli (december 22 szombat 18.00), Bajai Bácska FKE – Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK, EKF-Eger-HÉSZ SE – Óbudai Kaszások, Kecskeméti TE KK – Mezőberényi KK, Nagykőrösi Sólymok KE – Debreceni EAC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.