Gazdaság

Fazekas: nem engedünk az agrártámogatások szintjéből

Fazekas: nem engedünk az agrártámogatások szintjéből

2012. december 5., szerda
Fazekas: nem engedünk az agrártámogatások szintjéből

A magyar agrárpolitika legfontosabb tétele, hogy "nem engedünk az agrártámogatások jelenlegi szintjéből" - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun megyei Bakodpusztán, az Országos Agrárfórumon.

Az Európai Unió 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitikájának (KAP) vitája kapcsán

Fazekas Sándor

azt mondta, Magyarországnak nem lenne rossz a jelenlegi agrárpolitika, hiszen az ország az uniós átlagnak megfelelő támogatást kap. Jelentős országcsoport szeretné "megnyirbálni" az agrárkifizetéseket, ám Magyarország többek közt Franciaországgal, Spanyolországgal, Belgiummal, Romániával a mostani szint fenntartását támogatja - tette hozzá. Elmondta, miután az unió kormányfői nem tudtak megállapodni a következő ciklus költségvetéséről, a KAP kialakítása is tolódik. Megfogalmazása szerint nagy igyekezet kell ahhoz, hogy 2014-re legyen közös agrárpolitika az Európai Unióban. A miniszter úgy vélte, hogy a legtöbb, a KAP-pal kapcsolatos kérdés még nyitott. Ezek között említette az úgynevezett zöldítés (greening) elvét, amely környezet- és természetvédelmi előírásokhoz kötné a támogatásokat. Magyarországnak eszerint a művelt terület hét százalékát ki kellene vonnia a művelésből, és jelentős területeken kellene legelőket kialakítani. Fazekas Sándor megjegyezte: van olyan vélemény, amely szerint ha kevesebb pénz jut az agrárpolitikára, egyáltalán ne alkalmazzák a zöldítést. Az sem dőlt el, hogy legyen-e támogatási korlát, és ha igen, hol húzzák meg az összeghatárt. Ezt a legnagyobb befizető Németország ellenzi - mondta. A miniszter leszögezte: az agrártámogatásoknak stabilizáló szerepük van. "Az agrártámogatások első számú haszonélvezője nem a gazdálkodó, hanem a vásárló, ha csökkentjük a támogatásokat, annyival drágább lesz az élelem, ez pedig komoly érv amellett, hogy az európai uniós támogatási szint maradjon, és Magyarország meg tudja őrizni pozícióját" - hangoztatta Fazekas Sándor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.