A közelmúltban rendezte meg a Magyar Judo Szövetség a 2012 évi Serdülő “A” korosztályos Országos Bajnokságot.
A domaszéki csapatból hárman indultak ezen a versenyen. Katona Orsolya +63 kg-ban küzdött az éremért és sikert ért el, felállhatott a dobogó harmadik fokára. Gunics Endre -45 kg magabiztos fellépéssel ipponokkal verte a mezőnyt így megnyerte a versenyt. Bóka Bendegúz -40 kg kemény küzdelmek után a bronzéremért harcolhatott, amit be is gyűjtött. Bóka még Diák “A” korú, így mindenképp remek eredmény a bronzérem a 2 évvel idősebb korosztályban.
Ezen kívül Bóka Bendegúz megmérettette magát a Serdülő “B” Országos bajnokságon is ahol Bronzérmet sikerült megszereznie, ezután a saját korosztályában rendezett OB-n szintén harmadik helyezést ért el. Gunics Endre Indult még az Ifjusági “B” korosztályos Magyar bajnokságban is ahol a bronzéremig sikerült jutnia, ő is, ebben a korosztályban még csak látogató hiszen szintén idősebbekkel küzdött.
Balázs Nikoletta -63 kg Ifjúsági versenyző a II. osztályú felnőtt Magyar bajnokságon begyűjtötte az aranyérmet, így ő is sikerrel zárta a 2012 évet. Balogh Kinga -52 kg aki szintén ifjúsági versenyző ugyanitt 3. helyen végzett.