Közélet

Országos elismerést kapott Tátrai János

Országos elismerést kapott Tátrai János

2012. november 16., péntek
Országos elismerést kapott Tátrai János

Isaszegen találkoztak csütörtökön és pénteken az ország katasztrófavédelmi szóvivői, ahol hagyományteremtő módon átadásra került „Az év katasztrófavédelmi szóvivője” díj is, amelyet az idén a szóvivők Tátrai János alezredesnek ítéltek, aki hosszú időn át szervezte megyénk katasztrófavédelmi kommunikációját - olvasható a megyei katasztrófavédelmi szervezet honlapján.

Az országos találkozó céljairól szólva

Petróczi Tímea

őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az elmúlt időszakban több helyen új szóvivő látja el ezt a feladatot a megyei igazgatóságokon, így aktuális volt a találkozás, amelyen az új szóvivők megismerhették a velük szemben támasztott elvárásokat, a feladatrendszereket, a jelentési kötelezettségeket és az elvárt külsőségeket mind a személyes megjelenés, mind a kiadott anyagok esetében. Petróczi Tímea hozzátette: a Katasztrófavédelemnél eddig eltöltött szolgálata alatt soha nem sikerült ilyen magas szintű megjelenésszámot elérnie a szervezetnek, mint az elmúlt időszakban – köznyelvi fordulattal szinte már a csapból is mi folyunk –, szinte híradó nem múlik el az országban úgy, hogy valamelyik, vagy esetleg több szóvivőnk nyilatkozata ne hangozna el a műsorban. Ez óriási siker – szögezte le Petróczi Tímea, rámutatva ennek felelőségére is: fontos, hogy megfelelő szakemberek álljanak ki szervezettől a kamerák elé. A kérdésre, hogy milyen a jó szóvivő, Petróczi Tímea leszögezte: empatikus és türelmes, mindig minden információról tud, segítőkész és hiteles. A szóvivők továbbképzésének hagyományteremtő pillanata volt, amikor átadásra került az „Év szóvivője” elismerés, amelyet az idén

Tátrai János

alezredesnek ítéltek a szóvivők. Tátrai János Csongrád megyében látta el, és még részben a mai napig is ellátja a szóvivői feladatokat. A döntéshozók egyetértettek abban, hogy az elmúlt két évben az általa nyújtott teljesítmény kimagasló volt mind az írott, mind a rádiós, mind a televíziós interjúk alkalmával is. "Nem számítottam az elismerésre, ami nagyon jól esett" – jelentette ki Tátrai János, aki felidézte: a 2006-os árvíz idején kapta először a megbízatást, hogy a sajtóval tartsa a kapcsolatot, és információkkal lássa el a médiumokat. Ezt munkát mindig szívvel-lélekkel végezte, amelyben segítségére volt katasztrófavédelmi szakmai múltja is: az alezredes 1989 óta tagja a szervezetnek, és sajtószóvivői munkáját polgári védelmi főfelügyelői teendői mellett látta el. "Az évek alatt végzett szóvivői feladatok között a legizgalmasabb mindig a kárhelyszíni kommunikáció" – vallja Tátrai János: bemutatni a kialakult helyzetet, azt, hogyan érinti az ott élőket, és mit tesznek a Katasztrófavédelem munkatársai, és milyen várható intézkedésekre, vagy eseményekre kerülhet sor. Jósolni szigorúan tilos egy nyilatkozatban – szögezte le az idei év szóvivője, hozzátéve, hogy a valóban várható lépésekről viszont tájékoztatni kell. A kérdésre, hogy az események sorában melyik volt a legemlékezetesebb, Tátrai János kijelentette: számára a legizgalmasabb mindig a legutóbbi esemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.