Sport

Labdarúgás: őszi első lett az Algyő Dorozsmán + FOTÓK

Labdarúgás: őszi első lett az Algyő Dorozsmán + FOTÓK

2012. november 25., vasárnap
Labdarúgás: őszi első lett az Algyő Dorozsmán + FOTÓK

Az első félidőben lőtt két góllal magabiztos előnyre tett szert az Algyő a több NB II-es játékossal felálló Kiskundorozsma otthonában, melyet aztán a folytatásban fegyelmezett védekezésével meg is tudott őrizni.

A meccs úgy indult, ahogy az várható volt: az osztály két élcsapata nagy elánnal esett egymásnak, hol itt, hol ott alakultak a támadások. Ám az Algyő akciói veszélyesebbnek tűntek, és bizony ez gólokban is megmutatkozott.

Udvarinak

nemigen kellett tornáznia, míg - a végig magabiztosan dolgozó -

Trepák

kapust többször láthattuk a levegőben. A hazaiaknak épp a bekapott első gól (

Balogh

szerezte) előtt lett volna lehetőségük hálóba találni, de

Gomez

lényegében lyukat fejelt öt méterről. És szinte ugyan ez a helyzet alakult ki az Algyő második góljánál. Gomez lecsapott egy labdára, elhúzta a vendégkapus mellett, de már nem tudta jobb oldalra kisodródva az üres kapuba bepasszolni a bogyót, négy percre rá

Hegedűs

szép mozdulattal és pontos irányzékkal viszont kilőtte az alsó sarkot a másik oldalon. A második félidőben fölényben futballozott a hazai gárda. Sokkal többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, mely a biztos vezetés birtokában már nem akart kockáztatni, az algyőiek zártan védekeztek saját térfelükön, és egyértelműen csakis kontratámadásokra rendezkedtek be. A fegyelmezett bekkeléssel a Kiskundorozsma semmit sem tudott kezdeni. A második 45 percet ziccer, gólhelyzet nélkül játszották le. Összesítve: megérdemelt az Algyő győzelme, melyhez hozzá kell tennünk, hogy nagyobb hőfokon is izzottak a kék mezesek a mai napon.

A megyei I. osztály 15. fordulójában:

Kiskundorozsma - Algyő SK 0-2 (0-2)

Kiskundorozsma, 200 néző. Vezette: Lászlai Róbert (Boros Máté Dávid, Gáleg Ferenc Lajos).

Dorozsma:

Trepák - Takács A., Tóth I., Németh, Csányi, Marjanucz, Kis, Huszár (Vangel 46'), Fődi (Bress 46'), Gomez, Pócs.

Játékos-edző:

Bóka Ferenc.

Algyő:

Udvari - Makai, Gábor, Gonda, Daróczi, Takács R. (Hadár 63'), Sebők, Balogh (Kiss 89'), Pataki, Bogdán (Farkas 83'), Hegedűs.

Vezetőedző:

Takács Zoltán.

Gól:

Balogh (9'), Hegedűs (36').

Sárga lap:

Marjanucz (37'), Bress (47'), Németh (57') ill. Hegedűs (51') Bóka Ferenc:

"Hiába volt nyomasztó a mezőnyfölényünk a második félidőben, az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a győzelmet, és a döntő pillanatokban jobban is koncentrált."

Takács Zoltán:

"A csapatom most is, ahogy az egész szezonban, nagyszerűen játszott, gratulálok nekik, nemcsak ehhez a három ponthoz, hanem az őszi elsőséghez is."

Online közvetítésünk:

90' Vége a mérkőzésnek! 89' Balogh jön le Kiss jön be a helyére. Ahogyan az egész meccsen, úgy most sem tud mit kezdeni a Dorozsma a fegyelmezetten védekező Algyővel szemben. 83' Bogdán jön le, Farkas helyette a pályán. 79' Próbálkozik tovább a hazai gárda: Kis jobb oldali beadását 11 méteren középen fejeli tovább Bress, a laszti egy méterrel a jobb felső ficak felett hagyja el a játékteret. 76' Algyői lehetőséget jegyezhettünk fel. Bogdán fut el, a 16-osnál a hazaiak lopják le lábáról a labdát, aztán Hadár teker a 16-osról, Trepák védi. 73' Meddő dorozsmai fölény: Tóth Imre előbb átlő, de védi a 30 méteres középre tartó löketet Udvari, majd nem sokkal később szabadrúgást ereszt meg a kapura, de az meg fennakad a falon. 68' Pócs jobb oldali szöglete egy csúsztatás után Gomez elé kerül, aki hét méterről kapásból próbál lőni, de csúnyán fölé durrant. 63' Kényszerű csere: Takács Roland combhajlító izma szakad meg, Hadár áll be helyére. 62' Egyre paprikásabb a hangulat a pályán. Továbbra is zártan védekezik a vendégcsapat, s egyre gyűlnek a szabálytalanságok. 57' Németh is sárgul, akadályozza Bogdán kirúgását. A játék képre jellemző, hogy beszorult az Algyő, kontrákra játszanak a vendégek, míg a Dorozsma sorra vezeti rohamait. 51' Egy csúnya belépő után Hegedűs is besárgul. A második játékrészben nagy elánnal vetette bele magát a hazai csapat, mely faragni szeretné hátrányát. Közben egy Kis-szabadrúgás, amit egy védő kifejel a kapu torkából. 47' Bress egy ütemtelen becsúszásért kap is egy lapot rögtön. 46' Elkezdődött a második félidő, a vendégek hozzák játékba a labdát. Bóka Ferenc kettős cserével pórbál lendületet adni csapatának: Huszárt Vangel váltja, Fődi helyett Bress a pályán. SZÜNET!45' Vége az első félidőnek. 41' Egy felívelés után Bogdánhoz került a labda a dorozsmai védőktől, aki 20 méterről két védő között lövésre fordul, de fölé száll. Bár viszonylag egyformán birtokolja a labdát a két fél, az algyőiek játéka veszélyesebb. 37' Marjanucz sárgul, de nem az irigységtől. 36' GÓÓÓL!!! 0-2! Egy szabadrúgás után Bogdán kap labdát 34 méteren, ráfordul, szemfülesen a két védő között álló Hegedűst ugratja ki, aki jobb oldalról egyedül gyalogol a kapu felé, majd nagy erővel rüszttel kilövi a hosszú sarkot 12 méterről, 0-2! 32' 20 méterről a védőkről visszapattanó labdára csap le Gomez, aki a kifutó Udvari mellett jobbra tolja el nagy lendülettel, az alapvonal felé sodródva azonban nem bír az üres kapuba találni, mellé. 29' Veszélyes szabadrúgás a másik oldalon, Kis 22 méterről balról teker el a sorfal fölött a labdát, ami a felső léc tetején csusszan meg, s megy tovább az alapvonalon túlra. 24' A balösszekötő helyéről Pataki teker egy 35 méteres szabadrúgást a jobb felső sarokra, Trepák úszik a levegőben - és véd. 19' Trepák tornázik nagyot, miután a balösszekötő helyéről, 35 méterről Daróczi teker be egy szabadrúgást, amit Bogdán 5 méterről fejel kapura - a léc alá tartó labdát vetődve üti ki a hazai portás. 16' Továbbra is erőszakos, férfias küzdelem zajlik a pályán - komolyabb helyzetek nélkül. Sok az ívelgetés, a támadásvezetéseknél mindkét védelem elég korán labdát tud szerezni. 9' GÓÓÓL!!! 0-1! Az algyői térfélen Gomez 5 méterről nem találja el a beívelést, ami után akciót viszont épít fel a vendégcsapat: egy előrevágott, majd lepattanó labdával lép meg Balogh, egy az egyben vezeti Trepákra, a 16-osnál elhúzza a kapus mellett, majd a bal alsóba gurít, vezetést szerezve együttesének. 7' Egyelőre kiegyenlített erők játéka zajlik a pályán. Az Algyő részéről egy jobb oldali támadás ment végig az imént, s ígéretes lövőhelyzetből Pataki 20 méterről passzolt tovább, amit lefüleltek a védők. Ezt követően Udvari fut ki egy hosszú labdára, s vetődve öklözi ki a játékszert. 2' Lehetőség az Algyő előtt: Bal oldalon Hegedűs megy le az alapvonalig, laposan középre a kapu elé passzol, s az érkező Sebők az ötös sarkától egy méterrel mellé lő. 1' A hazaiak kezdik a találkozót. 13.00: Felvonulnak a csapatok a kezdéshez. A hazaiak a zöld különböző árnyalataiban fognak játszani, a mez és a nadrág világosabb, a sportszár sötétebb. A vendégek sötétkék mez és nadrág, fehér sportszárban lépnek pályára. 12.50: A hazaiaknál a Szeged 2011 csapatából négy NB II-es játékos játszik vissza ezúttal, a Debrecenben végigvédő Trepák Attila, mellette Kis Róbert, Tóth Imre és a kolumbiai Gomez is erősíti a gárdát. Hiányzik viszont húzódás miatt Nagy Norbert és Mórocz Zsolt. A vendégeknél ezzel szemben egész héten betegséggel küzdött gólvágójuk, Hadár Attila, aki azonban már pénteken edzett a csapattal s most is ott ül a kispadon. Vakbélműtétje miatt viszont hosszabb kihagyásra kényszerül Orosházi Dániel az algyőieknél. Az előjelek mindenképp a hazaiaknak kedveznek. 12.45: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat és a monitor előtt szurkolókat a Dorozsma - Algyő megyeegyes rangadóról! Kissé borús, ködpárás idő uralkodik a pálya felett, ahol már javában melegítenek a csapatok. Nem rég ért véget az ifimeccs, ahol a hazaiak 7-1-es győzelmet arattak.

A találkozó elé:

Roppant izgalmasan alakul a hajrá a labdarúgó megyei I. osztályban, hiszen papíron még három együttesnek van esélye arra, hogy megszerezze az őszi bajnoki címet. Az élen jelen pillanatban az Algyő áll 33 ponttal, megelőzve az ugyancsak 33 pontos Csongrádot, mely szombaton már letudta utolsó találkozóját, 5-0-ra ütötte ki az UTC-t. A "lesipuskás" Sándorfalva 31 pontos, s vasárnap kora délután Mindszenten lép pályára. A negyedik Ásotthalom szombati csanádpalotai 0-3-as zakójával 29 ponttal zárt, míg az ötödik pozícióban tanyázó, ugyancsak 29 pontos Kiskundorozsmára még két összecsapás is vár, hiszen az Algyő elleni rangadót követően jövő szombaton pótolják az UTC ellen korábban elmaradt hazai meccsüket. Matekozzunk tehát egy kicsit! Amennyiben az Algyő idegenben legyőzi az NB II-es Szeged 2011 fiókcsapataként működő, hétről hétre több visszajátszó labdarúgóval megerősített Dorozsmát, biztosan az élen zár. Ha döntetlen születik, akkor nem biztos az algyői elsőség, esetleges sikerével akár a Sándorfalva is - több győzelme révén - befutó lehet nevető harmadikként. Végezetül dorozsmai diadal esetén a hazai legénység jut óriási lehetőséghez, hiszen ha majd az UTC-mérkőzésen is érvényesítik a papírformát, övék az "őszi arany". A rangadót 13 órai kezdettel élőben követhetik portálunkon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.