Sport

Kosárlabda: kevésen múlt a Szedeák kaposvári sikere

Kosárlabda: kevésen múlt a Szedeák kaposvári sikere

2012. november 3., szombat
Kosárlabda: kevésen múlt a Szedeák kaposvári sikere

Jó kezdés után elúszni látszott a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzés a Naturtex-SZTE-Szedeák együttesének, mely azonban visszajött a meccsbe, s csak kevésen múlt, hogy nem fordította meg az eredményt.

Remekül kezdett Kaposváron a Naturtex-SZTE-Szedeák együttese, szinte állva hagyták ellenfelüket Kiss Zsolték, egyértelműen kontrollálva a találkozót, s az első negyedben többpontos vezetésre tettek szert a hazaiak ellen. Bár

Fekete Ádám

legényei kapaszkodtak, az előnyt megtartotta a vendég alakulat, igaz a hatpontos előnyt

Kyle Swanston

káprázatos triplája háromra faragta (17-20). Talán ez fújhatott ébresztőt a somogyiaknak, mert bár a folytatásban egy ideig még növelni tudta előnyét a Tisza-parti alakulat, hamarosan Drahos Gáborék hagyták állva a mieinket. A Kaposvár, elsősorban kiváló légiósai,

Christopher Dunn, Marko Spica

és a mérkőzésen összesen 5 triplát hintő Swanston révén valódi kosárparádét rendezett a játékrészben, könnyedén átdobva a vendégek zónavédekezését és emberfogását, miközben a hazai zónával a szegediek nem tudtak mit kezdeni. Az összesen 57 pontos negyed pontzivatarában a szegedi egység látszott elázni, legalábbis a 10 pontos hazai vezetés a szünetben ezt sugallta (52-42). A szünetben

Molnár József

igyekezett lelket önteni csapatába, s ez úgy tűnt sikerült is, hiszen apránként, lépésről lépésre araszolgatott vissza a Szedeák a mérkőzésbe, remek küzdőszellemről tanúbizonyságot téve, okos játékkal meglelték a kaposvári zóna ellenszerét, s öt pontra megközelítették a hazaiakat (68-63). Különösen a ponterősen játszó

Anthony Gurley

(25/6) és rendkívüli módon lepattanózó (12 védő-, 5 támadólepattanó)

Csorvási Milán

tett ki magáért ekkor is, illetve az egész meccsen. A végjátékban a házigazdák ismét el tudtak lépni, ám az utolsó hat percben felgyorsította a játékot Molnár József egysége, újra kontrollálta a meccset a csapat, s az utolsó pillanatig nyílttá tudta tenni a küzdelmet, amelyben a hosszabbítás is benne volt. A bravúr azonban nem sikerült, az egyenlítés, a fordítás elmaradt, végül 81-78-ra győzött a Kaposvár. Következő alkalommal november 10-én, szombaton 18 órától az újszegedi sportcsarnokban, hazai pályán lép fel a Szedeák, az ellenfél a tavalyi gyászos szereplés után erőre kapott ZTE lesz.

Férfi kosárlabda NB I/A 6. forduló:

Kaposvári KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 81-78 (17-20, 35-22, 16-21, 13-15)

Kaposvár, városi sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Benczur T., Gál J., Rácz Zs.; ellenőr: Bernáth.

Kaposvár:

DUNN 13, Drahos, SWANSTON 33/15, Hendlein 10, SPICA 20.

Csere:

Kiss K. 1, Szőke B. 4, Kovács S.

Vezetőedző:

Fekete Ádám.

Szedeák:

Vida 6, GURLEY 25/6, Kiss Zs. 8/6, Dukic 10/3, CSORVÁSI M. 19.

Csere:

Tanács 9, Csorvási L. 1.

Vezetőedző:

Molnár József. Molnár József:

"Nagyon jól küzdöttek a fiúk, csapatként nagyon jól dolgoztunk ahhoz, hogy visszajöjjünk a meccsbe, emiatt mindenképp emelt fővel hagyhatjuk el a sportcsarnokot. Még azon kell dolgoznunk, hogy be tudjuk húzni azokat a meccseket is, amelyeket a kötelezőkön felüli 'nem elvárt' győzelmek közé sorolhatnánk. Akkor meglesznek azok a győzelmek is, amelyek a végelszámolásnál nagyon jól fognak jönni a play-offba jutáshoz."

Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.