Szórakozás

Képregényfesztivált rendeznek szombaton a Somogyiban

Képregényfesztivált rendeznek szombaton a Somogyiban

2012. november 16., péntek
Képregényfesztivált rendeznek szombaton a Somogyiban

Képregényfesztivált rendeznek szombaton a szegedi Somogyi könyvtárban, ahol a műfaj kedvelőit kiállításokkal, előadásokkal és "örömrajzolással" várják a szervezők, a legnagyobb hazai kiadók pedig friss kínálatukból adnak ízelítőt.

Andóczi Balogh Éva

, az intézmény munkatársa az MTI-nek elmondta: az előadásokból kiderül például, hogyan fest az igazi szuperhős, miképpen válnak harcias amazonokból engedelmes mintafeleségek a manga képkockáin és mi jellemezte az amerikai képregényt a "vad 70-es években". A képregényfesztiválon idén is alkotói feladat vár majd a rajzolókra. A Szegedi Nemzeti Színház 2013. január 25-én ősbemutatóként tűzi műsorára

Pozsgai Zsolt

Pipás Pista című zenés tanya-westernjét. A résztvevőknek ebben a témában kell alkotniuk és a színház vezetése a legsikeresebbnek ítélt munkákat felhasználja az ősbemutató promóciójához. A fesztivál díszvendége az idén 60 éves, animátorként is jól ismert

Haui József

(a Vízipók-csodapók és a Bucó, Szetti, Tacsi rajzolója), akinek a munkáiból kiállítás nyílik a könyvtárban, valamint képregényeiből megjelenik egy válogatás a Színes Képregénymúzeum című sorozatban. Haui József részt vett többek között Mézga Géza, a Magyar népmesék figurái és Doktor Bubó alakjainak megformálásában is. A művésszel

Kiss Ferenc

beszélget. Augusztusban volt ötven éve, hogy Peter Parker először húzta magára jelmezét, az "átlagos szuperhős" Pókembert

Tóth László

előadása és a

Harza Tamás

magángyűjteményéből rendezett kiállítás révén ismerheti meg még közelebbről a közönség. A délelőtti előadások után négy helyszínen, különleges témákban hallgathatnak kerekasztal-beszélgetéseket a fesztivál szekció-előadásainak vendégei. Egyebek között szó lesz a digitális képregényalkotásról, a kortárs képregények filmes adaptációiról, megjelennek a képregényrajzoló nők és elemzik, hogy milyen a jó képregény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.