Sport

Kajak-kenu: Kozák Danuta távozik a Honvédtól

Kajak-kenu: Kozák Danuta távozik a Honvédtól

2012. november 22., csütörtök
Kajak-kenu: Kozák Danuta távozik a Honvédtól

Nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a Budapest Honvédnál Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos.

Az idén Londonban egyesben, illetve a négyes tagjaként 500 méteren győztes sportoló erről csütörtökön tájékoztatta jelenlegi klubját. Az MTI-hez eljutatott közleményéből kiderül, döntésének hátterében az áll, hogy a jövőben vőlegénye irányításával szeretne felkészülni a versenyekre, erre pedig - sajtóhírek szerint - a Honvédnál nem lett volna lehetősége. Hozzátette: arról egyelőre nem született döntés, hogy a jövőben melyik klub színeiben versenyez majd. Az elmúlt napok vonatkozó beszámolói arról szóltak:

Kozák Danuta

szerette volna elérni, hogy vőlegényét alkalmazza a Honvéd, erre azonban nem mutatkozott fogadókészség. A 25 éves londoni duplázó az elmúlt időszakban

Csipes Ferenc

irányításával készült fel a soron következő megmérettetésekre. Kozák Danuta a közleményében arra is kitér, hogy nem volt neki egyszerű új kihívásokat találni egy ilyen sikeres év után, de végül sikerült neki. "Ugyanúgy, ahogy eddigi pályafutásom során mindig, most is látom a következő célt: négy év múlva szeretném megvédeni egyesben az olimpiai bajnoki címem, amivel sporttörténelmet írhatok, hiszen egyesben még egyetlen női versenyzőnek sem sikerült a duplázás" - fogalmazott a levélben, majd hozzátette: többféle lehetőség felmerült, a Budapesti Honvéd vezetőivel is több alkalommal egyeztetett a terveiről. "Úgy érzem, hogy az újabb célok eléréséhez új élményekre, új motivációra, környezetváltozásra van szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy a jövőben a vőlegényem - aki eddig is az élet minden területén mindig mellettem állt - irányításával készülök fel a versenyekre." Kozák Danuta közleményében megköszöni a Honvéd vezetőinek, az edzőjének és a társainak az elmúlt négy év közös munkáját, mert mint megjegyzi: nélkülük nem lehetne kétszeres olimpiai bajnok. "Januártól azonban tovább kell lépnem, mert érzésem szerint ez kell a további sikerekhez" - teszi hozzá. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményben fejezte ki sajnálatát, hogy Kozák Danuta nem tudott megállapodni azzal az egyesülettel, amelynek színeiben kétszeres olimpiai aranyérmes lett, de bízik abban, hogy megfelelő szakmai irányítással a bajnoknő képes lesz folytatni azt a sikerszériát, amit a Domino-Honvéd versenyzőjeként évekkel ezelőtt megkezdett. "Kozák Danuta egy nemzeti intézmény, aki nemcsak a kajak-kenu sportág legfényesebb csillaga, hanem a londoni olimpia óta az ország legsikeresebb sportolója is, ezért a szövetség részéről maximálisan tiszteletben tartjuk döntését. Tegnap beszéltem vele telefonon és elmondtam neki, hogy bármilyen döntést hoz, mi minden szervezési és erkölcsi támogatást meg fogunk neki adni ahhoz, hogy a pályafutása minél jobb körülmények között folytathassa. Ha szükséges, segítünk neki olyan szakosztályt találni, ahol hasonlóan magas szintű szakmai munka zajlik, mint az eddigi klubjánál" - fogalmazott a közleményben

Baráth Etele

, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. A sikeres londoni olimpiai szereplést követő hónapokban zavaros vizekre tévedt a magyar kajak-kenu sport, számos olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző, vagy éppen felkészítő edzőjük távozott, vagy fejezte ki távozási szándékát az országból, vagy egyesületétől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.