Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

A fekáliás installáció félreértelmezéséről beszélt a művészeti vezető + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az intézmény művészeti vezetője szerint súlyosan félreértelmezik az alkotást, egyetlen jel sem utal semmilyen vallási felekezetre. A Kereszténydemokrata Néppárt Szegedi Szervezete szerint azonban nemcsak a hívő vallásos emberek, de valamennyi jó érzésű polgár ízlését sérti a Reökben látható installáció.

Ami a sajtóban megjelent az a mű félreértelmezése. Sajnos többen valami oknál fogva a keresztény kultúrkörbe, az európai vallásossághoz, szakralitáshoz próbálták kötni az installációt, ami semmi képpen nem igaz. Egy memento mori ábrázolást láthatunk, ami tulajdonképpen, utalás a barokk korra, lényegében annyit jelent óvakodja a haláltól. A gondolatkör pedig a vanitas vanitatum omnia vanitas, vagyis: ’Minden hiábavaló, a hiábavalóságok hiábavalósága!’ Erre a barokk gondolatra játszik rá az installáció, amely persze szabad asszociációkat jelent, de semmiféle tiszteletlenség a művész részről nem volt, nem is gondolkozott akármelyik vallás megbántásán, ezért nincsenek is a kereszténységre, vagy bármely más vallásra utaló attribútumok, jelek. Mindenféle értelmezés az értelmezőjére hárul vissza. Művészettörténet tudományban ezért is nem szólalunk meg sokszor, mert óriási félreértésekre van mód és lehetőség, ezért tapasztalhattuk azt az elmúlt 200 évben, hogy a rossz értelmezések miatt nevetségessé tették magukat sokan az utókor számára. Ezért gondoltam, hogy meg kell szólalnom, nehogy komoly emberek járjanak így most is” – fogalmazott a Reök művészeti vezetője, Nátyi Róbert.

A művészettörténész kiemelte, hogy ez a mű többször volt kiállítva például a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. „Én keresztény ikonográfiával foglalkozom, katolikus teológiára jártam, tehát ha valaki a katolikus művészetet szereti, a kereszténység kultuszával, metafizikai jelentőségével tisztában van, az én vagyok, de eszembe nem jutna ezt a művet bármilyen módon az utolsó vacsorával, vagy más vallási szimbolikával összekötni, az egyetlen az a 12-es szám, de ennek a számnak ősi szimbolikája van, sok mindet jelnet. Hihetetlen tág a mű értelmezése azt elismerem, a művész itt a teremtést komikusan fogalmazza meg, nem az isteni teremtésről szól, hanem arról, hogy az ember lélek és anyag, és az anyagiságunkkal nem tudunk mit kezdeni” – emelte ki. Arra az újságírói kérdésre, hogy iskolás csoportnak is elmondják-e ugyan ezt, hogy megértsék, vagy elkerüljék a félreértelmezést úgy felelt, hogy általában a pedagógus eldönti, hogy behozza-e ide a gyerekeket vagy sem, van-e olyan értelmezési tartománya a felnőttnek, hogy el tudja magyarázni a művet. „De nagyon nagy a felelősége a sajtónak is, és akik nyilatkoznak, hiszen egy-egy félreértelmezés, messzire vezethet. Az elmúlt évszázadokban sokkal markánsabb alkotások voltak különböző múzeumokban. Hangsúlyozom még egyszer, hogy széles az asszociációs lehetőség ennél a műnél, de egyetlen olyan jelkép sincs a műben, ami bárkit is megsértene, emberi anyagok vannak, melléktermékek és sajátos barokkos kontextusba helyezett tárgyak. Én azt nem állítom, hogy az ingerküszöböket nem feszegeti az alkotás, de közel sem azokat, amiről a sajtóban szó volt. ” – így Nátyi Róbert.

A kereszténydemokraták tiltakoznak

Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke a Reök előtt tett nyilatkozatában, Kalmár Ferenc, a KDNP megyei elnöke sajtóközleményben fejezte ki nemtetszését a Reökben kiállított, Kontrasztok vonzásában című tárlat egyik installációja ellen. Győrffy László „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című alkotásán egy levágott emberi kéz és széklet is szerepel.

Tiltakozunk a vallásgyalázás ellen

A Kereszténydemokrata Néppárt szegedi képviselőiként megdöbbenéssel és értetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. Regionális Összművészeti Központjában megjelenhet a „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” címet viselő installáció.

A korhatár nélkül látogatható, közpénzből, önkormányzati tulajdonú cég által működtetett intézményben megjelenő képződmény nemcsak a hívő, vallásos emberek, de valamennyi jó érzésű polgár érzékenységét sérti.

Úgy véljük, ez az eset nem maradhat következmények nélkül” – áll a közleményben

Közélet

Vizet vártak, olaj jött

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Hírzóna

Botrányba fulladt a csanádpalotai képviselő-testületi ülés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Öt képviselő indítványozta a grémium feloszlatását, a polgármester viszont nem vette napirendre.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kávé mellett osztogattak hasznos tanácsokat a rendőrök Kisteleken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kirakodó- és állatvásáron.

Tovább olvasom

Aktuál