Közélet

A polgármester is fogadta a Vásárhelyre érkezett, új vízszállító járművet

A polgármester is fogadta a Vásárhelyre érkezett, új vízszállító járművet

2012. november 24., szombat
A polgármester is fogadta a Vásárhelyre érkezett, új vízszállító járművet

Péntek délelőtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon Pintér Sándor belügyminiszter adta át az a kilenc, magyar fejlesztésű vízszállító járművet, amelyek közül az egyik a délután folyamán meg is érkezett szolgálati helyére. A járművet ünnepség keretében vehették birtokba a tűzoltók, amelyen részt vett a katasztrófavédelem megyei igazgatója és a város polgármestere is.

Szatmári Imre

ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója – miután a jármű kulcsát és az átadást tanúsító oklevelet átadta

Csuka Attila

őrnagy, parancsnok részére - kiemelte: a hétezer liter oltóvíz szállítására alkalmas jármű Renault alépítményre épült, a BM Heros ZRt. munkatársainak, azaz magyar mérnökök fejlesztése és magyar munkaerő készítette el a felépítményt, amely segíti a térség biztonságát még hatékonyabban biztosítani. A használat során szerzett tapasztalatokat a tűzoltók megosztják majd a cég fejlesztőmérnökeivel, hogy azok hasznosításával még hatékonyabb berendezéseket tervezhessenek. Az igazgató a AQUARIUS – X 7000-es tulajdonságai közül kiemelte a hatékony kezelhetőséget, továbbá azt, hogy a négy kerék meghajtásnak köszönhetően terepviszonyokon is jól alkalmazható berendezés állhat sorba. A vásárhelyi szertárban tartott ünnepségen

Almási István

, Hódmezővásárhely polgármestere köszönetet mondott Szatmári Imre ezredesnek a közbenjárásért, hogy a vízszállító jármű az ország második legnagyobb közigazgatási területtel bíró városába kerülhetett. A polgármester elmondta: a város kiterjedt tanyavilágában nem megoldott az oltóvíz utánpótlás, ezért is bír külön jelentőséggel az újonnan érkezett jármű, amelynek kezeléséhez két kezelő is elegendő, és emellett önálló tűzoltásra is képes. A város számára fontos volt a tűzoltósággal kialakított kapcsolat mind az önkormányzati, mind az állami tulajdonban töltött időszakban, amelyet fenn kíván tartani a város. A polgármester megköszönte a város védelme érdekében tett intézkedéseket, és azt, hogy ezekről rendszeresen tájékoztatták az önkormányzatot.

Csuka Attila

őrnagy, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka kijelentette: a térségben lévő 49 ezer hektárnak közel 90 százaléka mezőgazdasági terület, és a kistérségben közel hatvanezren élnek. A parancsnok megemlékezett a 2006-ban „nyugdíjazott”, akkor közel harmincéves Rába vízszállítóról is, amelynek hiányát azóta is érezték a tűzoltás szervezését végző szakemberek, mivel szükség esetén más városokból kellett vízszállítót a város területére irányítani. Az ünnepi pillanatokat követően a tűzoltók bemutatták az új járművet a polgármesternek, illetve a sajtó képviselőinek, akik megtapasztalhatták, hogy nemcsak kiállásában robosztus a jármű, hanem megkülönböztető hangjelzése több szólamban is képes felhívni a közlekedők figyelmét a káresemény felszámolására siető járműre.

Forrás:

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.