Kultúra

A mágus nyomában

A mágus nyomában

2012. november 4., vasárnap
A mágus nyomában

Csalódott a matematikában, így inkább kristálygömbjében az angyalokat kereste, és az ádámi nyelvet vágyott megtanulni. John Dee, a 16. századi matematikus, asztrológus és mágus élete sok tanulsággal szolgálhat a ma emberének is.

A reneszánsz figurákat szeretik úgy elképzelni, mint akik a sötét középkorból jutottak el a tudományosság irányába, ennek egyik legjobb példája

Giordano Bruno

, aki szintén a mágiával kezdte, vagy

Kepler

, aki az asztrológiától jutott el a csillagászatig. Talán kevesen tudják, de

Isaac Newton

rengeteg alkimista kísérletet is folytatott amellett, hogy megalapította az új fizikát – sorolta

Szőnyi György Endre

irodalomtörténész, az Angol Tanszék professzora.

John Dee

nem a „mágiától a tudományig” utat járta be, hanem pont fordítva. Matematikusként kezdte, és egész életében Isten partnere szeretett volna lenni a tudományban, úgy képzelte el, hogy neki jár ez a tudás, ezért imádkozott és vallásos reflexióit tudományos műveibe is beleszőtte. Előkerül írásaiban

Hénoch

próféta alakja is, akit egy apokrif irat szerint Isten még életében felemelt magához, és beszélgetett vele. De milyen nyelven? Tudnia kellett a bűnbeesés előtt, ádámi nyelvet – John Dee ezt a tudást szerette volna megszerezni. Szőnyi György Endre hozzátette: kicsit fausti a vágy, de Dee nem szövetkezett az ördöggel. A matematika után többek között misztikus-meditatív kísérletei is voltak. Végül arra a következtetésre jutott, hogy az angyalokat kellene megkérdezni a végső igazságokról, ezért meg kell tanulni az ádámi-hénochi nyelvet. Utolsó 25 évét azzal töltötte, hogy az angyalokkal próbált kapcsolatba lépni. Ősi technika, hogy ha valamilyen sugárzó, fényes felszínt nézünk, elbódulunk, és különböző víziókat látunk – John Dee kristálygömbbel próbálkozott, de nem látott semmit, szüksége volt egy „médiumra”. Ezt a szerepet töltötte be Edward Kelley nevű társa, aki közvetítette neki az angyali üzeneteket. A kutatók a mai napig vitatkoznak arról, hogy Kelly abszolút szélhámos volt-e… Ugyanakkor rendkívül bonyolult üzenetekről van szó, egy szótárt is „diktáltak neki az angyalok”. Valószínűleg egy egzaltált ember lehetett pszichológiai problémákkal, ezért vízió lehettek amellett, hogy volt egyfajta műveltsége a korból, és ebből a kettőből vegyített valamit, amiről John Dee jegyzőkönyveket írt – magyarázta a professzor. Az ilyen történetekben gyakran találkozunk a feketemágia kifejezésével is. Szőnyi György Endre elmondta, szinte állandóan üldözték azokat, akik ezeket az ezoterikus-okkult praktikákat művelték, s jóllehet a mágusok magukat mindig fehérnek, Istenhez fordulónak titulálták, a kívülállók szemében ők voltak a feketemágusok. Ezek után, hogy hol a határ, s mikortól válik feketévé a fehér – ki tudja… A professzor azt is hozzáfűzte, a 20. századig nem ismertek „sátánista” dokumentumok, csak az elmúlt században született meg a sátánizmus, alapszövegét a ’60-as években írták. Ezt sem úgy kell azonban elképzelni, hogy a gonoszságot teszik meg vezérelvvé, hanem heroizálni próbálják a Sátánt, hasonlóan, mint Az ember tragédiájában Lucifer alakja – összegzett a professzor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.