Vélemény: Natasa hajója déli vizeken

A folyton pesszimisták, a fanyalgók már azon kezdenek agyalni és félteni honi „vizeinket”, hogy: mi lesz a női szakággal? Az, ami eddig, ugyanolyan sikerrel szerepelnek majd, mint korábban.

Alig néhány héttel a sikeres londoni olimpia után robbant a hír, hogy Douchev-Janics Natasa országot vált. Igaz, akkor még csak feltételes módban beszéltek a neves sportoló távozásáról, zömmel találgatások voltak ezek a „jól értesültek” által nyilvánosságra hozott információk. Azóta azonban valósággá váltak: a háromszoros olimpiai, bajnok kajakos, aki mellesleg 18 világbajnoki és 17 Európa-bajnoki aranyat is összelapátolt – távozik Magyarországról. Az általa is megjelölt ok: férje Szerbiában kapott edzői állást, ő pedig együtt kíván lenni a családdal, Adrian Douchevvel és egyéves kislányával, Milanával. Valószínűleg más is így döntene hasonló esetben, ezért nem is kellene/kellett volna valóságos szappanoperát keríteni az ügyből. Versenyzőtársai, korábbi edzője, jeles olimpikonok is így látják Natasa elhatározását. A sajtó azonban eladható témát lát a sportoló e lépésében és nap-nap után hangzatos címekben számol be legújabb értesüléseiről a „Janics-üggyel” kapcsolatban. Bulvár-világunkban pedig van vevő bőven az ilyen információkra, hiszen megszoktuk, hogy nem múlik el nap celeb-história, egy-egy szaftos félrelépés, különleges bűntény nélkül. Most egy olyan sportolóval teszik mindezt, aki szinte felmérhetetlen dicsőséget szerzett választott hazájának, megbecsült versenyzőként képviselte mindig az országot és tudása legjavát adta bárhol is kajakozott a világon. Erre a megállapításra viszont rögvest érkezik a kérdés: Magyarország, s szegedi klubja nem adott meg neki mindent a felkészüléshez, nem díjazta méltóképpen a sikereit? De igen. Csakúgy, mint másét, a többi sportolóét… Janics Natasa 1999 óta edzett Magyarországon, 2000-ben még a volt Jugoszlávia színeiben lett olimpiai negyedik a Sydney-ben. Azután 2003-ban felvette a magyar állampolgárságot és Athénban már nekünk szerezett két aranyat (egyéniben és Kovács Katalinnal párosban), Pekingben szintén párosban állhatott korábbi partnerével a dobogó legmagasabb fokára, idén Londonban egy ezüst és egy bronz volt a mérlege. A sportolónőt tavaly, ahogyan nyilatkozta, az olimpiai aranynál is nagyobb boldogság érte: megszületett Milana nevű kislánya, aki azóta is a szeme fénye és aki, az edző férje mellett, szinte minden edzőtáborba, versenyre elkíséri. Együtt tehát a család, s ebben nincs semmi különös, meg abban sem, hogy Natasa versenyzői pályafutásával párhuzamosan a családot is szeretné együtt látni, közösen megélni velük a sikereket. Nos, ezért jött az elhatározás, hogy férjét követi Szerbiába (ahol egyébként ő is született), s így megvalósítható mindaz, ami egy normális családi életben és környezetben elképzelhető. Érdekes mód, mint azt már megszoktuk, most is a pénz körül forog minden, azt boncolgatják a jogtudorok, a közgazdászok vagy a laikusok (akik mindenkinél jobban értenek a sporthoz és a hozzá kapcsolódó dolgokhoz). Mennyit „keresett” eddig nálunk az olimpiai bajnok, kap-e életjáradékot, ha áttelepül déli szomszédunkhoz, mennyit kér érte a Magyar Kajak-kenu Szövetség kivásárlás címén, milyen bevételei lesznek Szerbiában, ha versenyzőként kimagasló eredményeket ér el? Maradjunk annyiban, hogy ott is méltó módon jutalmazzák őt és edző férjét, ha nem is olyan szinten, mint nálunk. De, hogy állandóan a zsebében turkálunk, találgatunk, feltételezgetünk (még azt is kimondjuk, ő tartja el a családját), ez már a gusztustalanság határát súrolja és komoly morális kérdéseket vet fel. Egyébiránt miért csak Janics Natasára élezzük ki a tollunkat? Rajta kívül még hét versenyző társa „vette a kalapját” és búcsút mondott Magyarországnak. Ugyanúgy, mint ő. Beadták a kérelmüket a Magyar Kajak-kenu Szövetségben, kikérték igazoló lapjukat, hogy azután bekopogtassanak az általuk választott célország illetékes szövetségének az ajtaján és átadják a pecsétes papírost. Ki korábban, ki ezekben a napokban, de megtette mindezt. Keresztesi Alexandra három évvel ezelőtt távozott Argentínába, Faldum Bereniké Bulgáriába (a maraton-világbajnokságon már nyert is egy bronzot új hazájának), Hegyi Zomilla férjét követte Spanyolországba, Legrand Tímea Franciaországban próbál szerencsét, Fazekas-Zur Krisztina az Egyesült Államok válogatottjában szerepelve nyert ezüstérmet tavaly Szegeden, idén viszont már hazánk négyesében lett aranyérmes, Paksy Tímea Ausztriát választotta érvényesülési lehetőségként, Sarudi Alíz szintén déli vizekre, Ciprus szigetére evezett, míg Benedek Dalma, aki többszörös világ- és Európa-bajnok, de három olimpiára sem jutott ki eddig – szintén Szerbiát választotta, méghozzá annál az egyszerű oknál fogva, hogy férje szerb nemzetiségű…Nos, ennyi hölgyversenyző hagyott el bennünket az elmúlt időszakban, illetve a közelmúltban. Köztük van a legismertebb és legsikeresebb, Janics Natasa is. Édesapja, a többszörös világbajnok és ezüstérmes kenus, aki nagyon fiatalon autóbalesetben vesztette életét, lányát Szegedre hozta, bízott abban, hogy itt jó kezekben van, sikeres lesz, szállítja majd a kiváló eredményeket. Így is történt. Remélhetőleg az égi versenypályákról elégedetten szemlélte Natasa világraszóló diadalait. Persze, mint minden csoda, ez is három napig tart. Rendeződnek a dolgok a körülötte, az illetékes szövetségek is megegyeznek abban, amiben ilyenkor szót kell érteni és utána megy az élet a rendes kerékvágásban. Igen ám, de a folyton pesszimisták, a fanyalgók már azon kezdenek agyalni és félteni honi „vizeinket”, hogy: mi lesz a női szakággal? Az, ami eddig, ugyanolyan sikerrel szerepelnek majd, mint korábban. Az utánpótlás versenyeken elért eredmények erre jogosítják fel a szakembereket, meg természetesen bennünket is, akik szeretjük a sportot és szorítunk értük. S arról sem szabad megfeledkezni, hogy Kozák Danután, Kovács Katalinon kívül van egy Csipes Tamaránk, Szabó Gabriellánk, vagy egy szegedi Kárász Annánk! Legfeljebb annyi változás lesz a világversenyeken, hogy a döntőben az eddigi egy helyett, most 5-6 magyar vezetéknevű kajakos szeli a vizet…