Tóték: Még mindig bent van a budiban a papa? + FOTÓK

"Már az is elég, hogy a világ egy része állandóan az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz?"

Az Aradi Kamaraszínház Szegeden a Régi Zsinagógában mutatta be

Örkény István

Tóték című darabját. Van abban valami felemelő, hogy létezik olyan magyar darab, melynek mondatait szinte szóról szóra ismerjük. Mégis vannak rendezők, akik újra és újra megrendezik, színészek, akik eljátsszák, és persze vannak nézők, akik beülnek. Én kihagynám azokat a frusztrációkat, melyeket a nagyszerű film és annak feledhetetlen szereplői okoztak nézőtársaimnak, miszerint szinte képtelenek más előadás befogadására. Ez legyen az ő gondjuk, már csak azért is, mert a film alapja a könyv és nem a színdarab. Jómagam akárhány Tótékra hajlandó vagyok beülni anélkül, hogy előre véleményt alkotnék. Ez nagyon szerencsés képesség, jól jártam vele hétfő este is. Mert némi ismerkedés után könnyű szívvel ültem végig a darabot és engedtem, hogy a színészek meséljenek, elgondolkoztassanak, de leginkább szórakoztassanak. Megtették tisztességesen. Kezdjük a nehezebbel, a nőkkel. Legalább fél óra kellett, mire meg tudtam szokni

Éder Enikőt

Ágika szerepében. Éder Enikő túl érett nő és színésznő Ágikához, a szenvedés, hogy feloldja ezt az ellentmondást végig ránehezedett játékára.

Bacsó Tünde

küldetése már könnyebb feladat lehetett volna, de ketten együtt, mint anya és lánya, túl nagy falat volt. El nem hittem, de elfogadtam, elsősorban azért, mert lassan ők is elérték az üzemi hőfokot A postás,

Lung László Zsolt

bohóccá maszkírozását feleslegesnek éreztem, a szerep ilyen értelmű eljátszását is rábízhatta volna a rendező a színész képességeire, de később, amikor már ő volt a narrátor, a kórus és minden egyéb meg nem jelenített szereplő, vele is megbarátkoztam. Tót és az őrnagy viszont főnyeremény. Két ennyire ellentétes karakter, két ennyire erős színész egymás mellett úgy repítette az előadást, mint őszi szél a faleveleket. Látszólag káosz, valójában a tökéletesség. Harsányi Attila olyan zseniálisan nyomta az őrnagy hülyeségeit, hogy nálam benne van az első háromban, amit idáig láttam. Már leírtam, de megismétlem, nem tudom megszámolni, hány bőrbe tud bújni ez az istenáldotta színész. Akárhogyan is képzelte el Örkény az őrnagyot, azt Harsányi játékát látva bizonyára átértékelné. Geltz Péternél "kisebb" kisembert sem láttam még. Mindezt visszafogottan, szinte észrevétlenül teszi, ám végig súlyosan jelen van, nem a játékával, nem a hangjával, egyszerűen a megjelenésével. Persze hogy jelen, hisz a végén mégiscsak ő nyer. Balog József és segítői szép munkát végeztek, jól érezték, hogy nem kell már semmi rizsa, hisz a közönség jól tudja miről van szó. Nem kell vágógép a maga fizikai valóságában, nem kell konyha, nem kell ágy, sőt még a budi sem kell. Játszani kell, ennyi. A Kvartett mellett számomra ez a legjobb Balog rendezés, csak remélni tudom, hogy láthatjuk még Szegeden. " Az a baj, hogy ha gondolkozni kezdek, mindjárt az az érzésem, hogy valami nekem akar jönni..." Bizony ez így van. A színdarab után újra kell olvasni a könyvet is. És újra és újra. Ám ha valaki hallgat rám, vigyázzon, mert abban már az ötödik oldalon megérkezik a halálhírt hózó tábori sürgöny.

Petró János

Örkény István: Tóték

az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület (Szeged) koprodukciója

szereplők:

Őrnagy: Harsányi Attila Tót: Geltz Péter Tótné: Bacskó Tünde Ágika: Éder Enikő Postás: Lung László Zsolt

dramaturg:

Czene Zoltán

díszlet:

Albert Alpár

koreográfus:

Zsíros Linda

rendezőasszisztens:

Fekete Réka

rendező:

Balog József