Sport

Labdarúgás: Laczkó szerint kemény munka és alázat segít ki a gödörből

Labdarúgás: Laczkó szerint kemény munka és alázat segít ki a gödörből

2012. október 3., szerda
Labdarúgás: Laczkó szerint kemény munka és alázat segít ki a gödörből

A Szeged 2011 az NB II-es bajnokságban jól rajtolt, de a 7. fordulóra kissé gödörbe került: az elmúlt három mérkőzésen nem sikerült pontot szereznie. Laczkó Jánost, a csapat védőjét kérdeztük, van-e recept a kilábalásra.

A kék-feketék 8 pontjukkal most a 12. helyen állnak, s zsinórban három vereséget szenvedtek el, ám a bekk szerint a helyezések most még nem a csapatok igazi erejéről árulkodnak. „Hullámvölgyben vagyunk, ami minden csapat életében előfordul, ebből csak kemény és alázatos munkával lehet kikecmeregni. Talán annak tudható be a mélyrepülés, hogy a bennmaradás és a huszáros rajt miatt a csapat kissé megelégedett, közben felütötte fejét az NB I-es remény is, és ettől túlságosan is magabiztosak lettünk. Az első osztály lehet cél, de inkább a következő évre. Most fog igazán kiderülni, hogy a kivezető úton milyen karakterek vannak a brigádban, ki mit tud hozzátenni a csapatmunkához. Minden játékosnak magába kell néznie, hogy ki hol hibázott, és megpróbálni mindenkinek még többet hozzátenni a pályán és a pályán kívül is, pozitív szemléletnek kell körbelengnie az öltözőt” – fogalmazott

Laczkó János

. Szerinte egyébként az első 4-5 fordulóban még nem feltétlen tükrözi egy csapat erejét a helyezés. Ekkor kezdenek összeérni a csapatok, kialakulni a kezdő tizenegyek. „Amikor a Fradi hozzánk jött, hiába volt utolsó pozícióban, a pillanatnyi helyezése nem azt jelentette, hogy a leggyengébb csapat látogat hozzánk, nem beszélve arról, hogy négy NB I-es játékos is visszajátszott” – tette hozzá, majd kiemelte, hogy a futball egy igazságos játék, és szépen lassan az erősebb keretek kerülnek a tabella felső részébe. „A mi csapatunknak is ott a helye. Én az első nyolcba várom a gárdát, de ott bármelyik hely elérhető lehet. Sajnos az egy magyar mentalitás, hogy mikor a futballista ránéz a tabellára, már megnyugszik, mert az utolsó helyezett látogat hozzá. Ez egy tudatalatti dolog, de így van. Minden egyes mérkőzésre úgy kell készülni, hogy a legerősebb ellenféllel küzdünk, ezért a maximumot kell kiadni magunkból, agresszívan, sikerre éhesen. Mi a várost képviseljük, Szegedért is küzdünk, ahol szükség van legalább egy NB II-es csapatra, nemcsak a település adottságai miatt, hanem mert az ország egyik legjobb szurkológárdája a Tisza-parti” – mondta a védő, aki a következő, pénteki meccsel kapcsolatban megemlítette, hogy a nyíregyházi derbi épp az a találkozó lehet, ahol a tabellára vetett pillantás nem hat nyugtatóan, hiszen a második helyezetthez utaznak. „Népes szurkolóhad fogad minket, ráadásul a tévé is közvetíti az összecsapást, nem térhetünk haza pont nélkül” – így a csapatkapitány-helyettes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.