Hódmezővásárhelyen létesülhet a vidék egyik legnagyobb vívócentruma

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata egy vidéki viszonylatban egyedülálló vívócentrum létrehozásáról döntött, amely a helyi sportélet fejlesztése mellett a sportág utánpótlás-nevelésének egyik központjává válhat. A részleteket 2012. október 14-én, 16 órakor a Csomorkány Kupa ünnepélyes eredményhirdetésén Lázár János országgyűlési képviselő és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke ismerteti.

A vívás az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező sportág Hódmezővásárhelyen, 1888 óta meghatározó szerepet tölt be a város életében. Számos kiemelkedő sportoló pályafutása indult a városból, közülük Juhász Katalin és Gyuricza József olimpiai érmet nyertek, de olyan vívómestereket is adott Hódmezővásárhely az országnak, mint Banga Sámuel és Belovai Péter. 1965-től Kormány Lajos vívóedző keze alatt új generáció nőtt fel. Tanítványa, Magyary Ágnes, a hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület életre hívója azóta is az utánpótlás nevelés úttörője: kidolgozta a vívás oktatás beépítését a – 2005-ben hazánkban elsőként Hódmezővásárhelyen elindult – mindennapos testnevelés programba, amelynek keretében ma már 700 kisdiák lehet részese a sportnak.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi sportélet fejlesztése és a sportág támogatása érdekében egy vívócentrum létrehozásáról döntött. A mind a sportoló fiatalok számát, mind a tervezett centrum infrastruktúráját tekintve vidéki viszonylatban egyedülálló központ létrehozását a Magyar Vívó Szövetség kiemelten támogatja, így Hódmezővásárhely a sportág utánpótlásának egyik legfontosabb vidéki központja lehet.

Az együttműködés részleteit 2012. október 14-én, vasárnap 16 órakor a Csomorkány Kupa ünnepélyes eredményhirdetésén Lázár János országgyűlési képviselő és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke ismerteti.

A Csomorkány Kupa idei díjait Lázár János és Csampa Zsolt mellett Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó adja át.

A 2012. október 14-én 16 órakor kezdődő ünnepélyes eredményhirdetés után 16.30 órától sajtóbeszélgetésre kerül sor, majd 17 órától Szilágyi Áron közönségtalálkozót tart.

Előző sztori

Halálos baleset történt Makón

Következő sztori

Nem lesz elég diplomás nyolc év múlva?