Felavatták a dinamó atyjának szobrát + FOTÓK



Az elektrotechnika múltja és jövője találkozik annál a Kossuth Lajos sugárúti épületnél, ahol Jedlik Ányos köztéri szobrát avatták fel. Szeged energiaellátásának legendás helyszíne jelenleg az EDF DÉMÁSZ Képzési Központjának ad otthont, míg korábban a város villanytelepének irodája volt.
Tavaly döntött úgy a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, hogy szegedi szervezetük fennállásának hatvanadik jubileuma alkalmából méltó emléket állítanak az elektrotechnika egy emblematikus alakjának. Szeged legújabb köztéri szobra a tudós és feltaláló bencés szerzetesnek,
Jedlik Ányosnak
állít emléket.
Bánvölgyi László
szobrászművész alkotása munka közben, szerzetesi ruhában ábrázolja a tudóst, bal kezét a dinamóra, híres találmányára helyezi, míg jobb kezével jegyzetel. Az önkormányzat nevében
Juhász Gyula
fideszes képviselő méltatta
Jedlik Ányos
munkásságát. Köszöntőjében kiemelte, az első magyar elektrotechnikusként említik őt, ami a szó műszaki értelmében igaz, de munkássága messze túlmutat azon. Hozzátette, nevéhez több találmány is fűződik, így az első, teljes mértékben elektromos árammal hajtott elektromotor, amit ő villanydelejes forgonynak nevezett, továbbá a dinamóelv, amellyel évekkel megelőzte kortársait. „Jedlik Ányos azon tudósok közé tartozik, akinek hite nemhogy akadálya, sokkal inkább inspirálója és ihletője volt tudományos munkásságának. Méltán lehet büszke rá a magyar tudományos élet és az egész nemzet, és Szeged is, hogy a munkásságához méltó köztéri szobor őrzi emlékét” – fogalmazott Juhász Gyula. Olyan helyen állították fel a szobrot, ahol összetalálkozik az elektrotechnika múltja és jövője – közölte Tóth József. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület szegedi szervezetének elnöke elmondta, Szeged város egykori villanytelepének irodaépülete előtt helyezték el a szobrot, ott, ahol jelenleg a jövő villanyszerelőinek és elektrotechnikusainak képzése zajlik. „Szegeden 1895-ben kezdődött a villamosenergia szolgáltatás, s egészen 2010-ig szolgálta az erőmű a város villamosenergia- és hőtermelését” – emlékeztetett
Tóth József
. Megjegyezte, 1895-ben már Jedlik felfedezéseit is alkalmazták a villanytelepen. Mára az erőmű üzemeltetése gazdaságtalanná vált, ezért zárták be két évvel ezelőtt. Az erőmű egykori irodaépületében létesült az EDF DÉMÁSZ Jedlik Ányosról elnevezett képzési központja, itt képzik a jövő villanyszerelőit, elektrotechnikusait egy korszerű képzési modell alkalmazásával. A szoborállítást támogató EDF DÉMÁSZ vezérigazgató-helyettese,
Hiezl József
portálunknak elmondta, idén szeptemberben indított a cég ösztöndíjas, sajátos szakmai képzést villanyszerelőknek, s a képzőközpont is Jedlik Ányos nevét viseli, ezért volt kézenfekvő, hogy itt álljon szobra. „A bencés szerzetes, Jedlik Ányos személye, élete és munkássága egy csodálatos szintézise az olyan értékeknek, mint a keresztény hit, a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás ügyének előmozdítása” – fogalmazott
Kiss-Rigó László
megyés püspök a szoboravatón. Kifejezte reményét, Jedlik Ányos emlékének megőrzésével a ma embere is erőt meríthet, hogy a felsorolt értékek mentén összefogjon, így orvosolva társadalmi és gazdasági gondjainkat.