Magyarország világviszonylatban is egyedülállóan gazdag termál- és gyógyvízkinccsel rendelkezik, hiszen az ország területének igen jelentős része alatt termálvíz található. Ennek köszönhetően az egészségturizmus meghatározó eleme a magyarországi turisztikai kínálatnak, amelynek megalapozása a fürdőkultúra-történet szempontjából évezredekre, turisztikai – ezen belül gyógyturisztikai – szempontból pedig több évtizedre vezethető vissza.
A gyógyfürdő-kultúrában komoly hagyományaink vannak: történelmi fürdőink, fürdőkultúránk, orvosaink szaktudása, és az elmúlt évek fürdőberuházásai garanciát jelentenek a magas minőségű szolgáltatásokra. Az adottságok és szolgáltatások, valamint a kedvező ár/érték arány következtében sok az elégedett és visszatérő vendég.
Az egészségturizmus összefoglaló néven tartalmaz minden, az egészséggel kapcsolatos utazási típust. Az egészségturizmusban a látogatók alapvető motivációja a gyógyulás, az egészségi állapot javítása, (gyógyturizmus), illetve annak megőrzése, a betegségek megelőzése (wellness turizmus).
A gyógyturizmus, gyógyászati szolgáltatóhelyen, illetve gyógyüdülőhelyen, általában meghatározott minimális tartózkodási idő alatt, konkrét betegségek gyógyítása érdekében nyújtott szolgáltatások igénybevételét jelenti.
A tipikusan természeti gyógytényezőre (pl. gyógyvíz, gyógybarlang, mikroklíma, gyógyiszap) épülő gyógyászati és turisztikai szolgáltatások között a fő hangsúly a gyógyászaton van, melyet inkább csak kiegészítenek az általánosabb turisztikai szolgáltatások és vonzerők.
A wellness, az átfogóan értelmezett (mentális, fizikai, biológiai) egészség összhangjának megteremtését célozza és inkább kapcsolatos az életstílus megváltoztatásával, mint egy-egy konkrét betegség gyógyításával. Az egészségtudatos ember ugyanis életformájával, egészséges táplálkozásával, rendszeres testmozgásával járulhat hozzá egészsége megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez. A wellness-turizmus mindezen célokat szolgálja összetett szolgáltatásaival, melyek egyszerre célozzák a fizikai állapot és állóképesség javítását, valamint a szellemi frissesség megőrzését. A wellness holisztikus, tehát átfogó értelemben foglalkozik az ember egészségével és feltételezi, hogy a személy önmaga is aktívan részt vesz egészsége megőrzésében, a betegségek megelőzésében. Az egészségtudatos életmód kialakítására való igény nyomon követhető a kereslet folyamatos növekedésében is.
A wellness szolgáltatásai elsősorban a megelőzésre (70%) és a pihenésre (23%) irányulnak. A wellness-turizmus célcsoportját – elsősorban a stresszelt, hajszolt életet élő városiak –, az évente egyszeri hosszabb üdüléssel szemben a szolgáltatások hosszú hétvégéken, évente több alkalommal történő igénybe vétele jellemzi. Magyarország gazdag termálvízkincse lehetővé teszi, hogy az ország szinte teljes területén termálvízre alapozott wellness-központok alakuljanak ki. De a wellnesst nevezhetnénk életformának is. Ne csak egy-egy hétvége szóljon a wellnessről, mikor elutazunk egy ilyen típusú szállodába, hanem épüljön be a hétköznapjainkba is.
Jelen cikk a Szegedi Sport és Fürdők Kft. TÁMOP -6.1.2-11/1-2012-0444 pályázat keretében oktató jelleggel készült
(X)