Koszorúzással és hallgatói kitüntetések átadásával idézték fel a független hallgatói szervezet, a MEFESZ 56 évvel ezelőtti szegedi megalakulását.
A 2000-es évek eleje óta október 16-a a Szegedi Tudományegyetemen a hallgatói önkormányzatiság és az egyetemi autonómia napja. Ezen a napon alakult meg 1956-ban a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), így a szegedi universitas minden esztendőben ekkor emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemi hőseiről, illetve köszönti a még élő forradalmárokat.
Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) szervezésében először a József Attila Tanulmányi és Információs Központ parkjában található MEFESZ-emlékművet koszorúzták meg a résztvevők. Kiss Tamás, a MEFESZ egykori elnöke és Török Márk, az SZTE EHÖK elnöke helyezett el koszorút a szobornál. Ezután az forradalomban részt vett egykori diákok adtak át történelmi tablókat az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesének, Pál Józsefnek.
A legendás helyszínen, a bölcsészkar (BTK) auditórium maximumában – ahol annak idején a MEFESZ létrejött – ünnepi választmányi ülésre került sor. Itt Kiss Tamás szólt az egybegyűltekhez. Arról beszélt, hogy az 1956-ot követő megtorlások, a hosszú börtönbüntetések, meghurcolások harminc évig másodrendű állampolgárokká tették a forradalomban szerepet vállalókat. Még 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésekor is sokat gondolkodtak rajta az egykori MEFESZ-esek, hogy nyilvánosan megjelenhetnek-e. Az igazi áttörést az jelentette számukra, mikor a 2000-es évek elején az egykori diákszervezet ügyét zászlajára tűzte az SZTE EHÖK.
Immár hagyományosan október 16-án adják át az SZTE EHÖK kitüntetéseit. 2012-ben a Hallgatói Mozgalomért Érdemérmet oktatói tagozaton Galambos Gábor, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) dékánja, hallgatói tagozaton Mechler Ákos, az SZTE BTK HÖK elnöke, míg külső támogatói tagozaton Forró Lajos, a Hökkentő hallgatói lap alapító főszerkesztője, az SZTE JGYPK oktatója vehette át. Hallgatói Mozgalomért Emlékplakettben Bitay Zsolt, Kalmár Zoltán, Muráti Tamás György, Pilihaci Christian Omar és Rosta Ádám részesült az EHÖK elnökségének döntése alapján.
no images were found