Közélet

A Pieta mellett gyújtanak gyertyát '56 hőseiért

A Pieta mellett gyújtanak gyertyát '56 hőseiért

2012. október 31., szerda
A Pieta mellett gyújtanak gyertyát '56 hőseiért

Szegeden Nagy Imre és a Magyar Pieta szobránál emlékeznek meg az '56-os forradalom leveréséről november negyedikén.

Koszorúzással és ünnepséggel emlékeznek meg az 1956-os forradalom leverésére november negyedikén. Vasárnap délután négy órakor a Rákóczi téren,

Nagy Imre

miniszterelnök szobránál kezdődik az ünnepség, ahol

Orbán Imre

történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés képviselője mond beszédet. Öt órától a Dóm téren, a Magyar Pieta 1956 szobra mellett folytatódik a megemlékezés, ahol

Sinkovits-Vitay András

köszönti az egybegyűlteket. Ezt követően

Fehér Nóra

és

Vadkerti Imre

, a Kormorán együttes tagjai énekelnek, valamint

Garzó Gabi

keramikus művész szaval verset. Előadást tart még

Garzó Márk

, a Wass Albert Baráti Társaság képviseletében és

Máté-Tóth András

, az SZTE Vallástudományi Tanszék tanszékvezetője is. A megemlékezés végén koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek meg a forradalom hőseiről, majd este hat órától ünnepi szentmisét tartanak a fogadalmi templomban. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, és kérik, hogy a résztvevők hozzanak magukkal egy szál gyertyát is! A részletekért tekintse meg

a rendezvény plakátját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.