A hét utánpótlás-játékosa a SZEOL SC-ben: Fábián Adrián


Új sorozatunkban hétről hétre bemutatunk a SZEOL SC kötelékeiből egy-egy játékost, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott az utánpótlás-bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Az idény tizedik hetében (szűk másfél hete) a SZEOL SC U13-as csapatában a gyulai Grosics Akadémia ellen 4-0-ra megnyert hétvégi bajnoki mérkőzésen
Fábián Adrián
kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és két gólt is lőtt.
- A bajnokság során tapadtatok a listavezető gyulaiakra, a hétvégi fordulóban aztán le is győztétek őket, ráadásul fölényesen. Hogyan értétek el ezt a figyelemre méltó eredményt?
- Az egész csapat nagyon összeszedte magát, én is különös figyelemmel készültem a mérkőzésre. Az első félidőben védekezésben remekül zártunk, és a kontráink veszélyesek voltak, a másodikban pedig előnyünk birtokában már felszabadultan, nyugodtan tudtunk játszani. Ki is maradt még egy-két helyzet...
- A te általad szerzett két gól is kontrából esett?
- Igen, mindkétszer gyors, pontos kiugratást kaptam, melyeket jobb lábbal, jó helyzetkihasználással fejeztem be.
- Több poszton is átlagon felüli teljesítményre vagy képes. Melyik a kedvenced?
- Természetesen ott érzem a legjobban magam, ahol legközelebb vagyok az ellenfél kapujához, mint most, ezen a mérkőzésen is, tehát centerben. De ha az edzőm és a csapatérdek azt kívánja, akkor hátrébb húzódok, irányítok, védekezem, vagy éppen a szélen futok fel.
Fábián Adrián
Született: Szeged, 1997. március 28., Hatévesen a Tisza Volán SC-ben, Molnárné Cscsa néni óvodás csoportjában kezdett focizni. Iskola: Deák Ferenc Gimnázium 9/f osztály Edzője: Lehota István- Apropó, csapatérdek. Hogy látod, összecsiszolódott a korábban két külön korosztályt alkotó társaság?
- Én belülről úgy érzem, hogy zökkenőmentes volt a ’96-os és ’97-es korosztály összeillesztése. Eddig is ismertük egymást, gyakran egymás mellett edzettünk, a Tisza Volán SC egységes képzési rendszerében fejlődtünk.
Lehota Pista
bácsi, az edzőnk egyébként is odakoppint, ha valaki ki akar lógni a sorból… Összetartó, baráti társasággá váltunk.
- Milyen futballjövőt képzelsz magadnak?
- Jó a labdakészségem, elfogadható a gyorsaságom, a fizikumomon és a fejjátékomon viszont sokat kell javítanom. Mindent megteszek azért, hogy NB I-es játékossá váljak. Erre akár Szegeden is meglenne az esély, elsősorban akkor, ha nem vándorolnának el a társaim, hűségesebbek lennének az egyesületünkhöz.
- Kedvenc csapat, kedvenc játékos?
- Manchester United és
Robin van Persie.