Írjon nekünk

Vélemény

Vélemény: Miért jók Benes dekrétumai Brüsszelnek?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kisimrefernc.jpg

Megjelent:

Ennek a kontraktusnak a keretében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. Döbbenetes cinizmus, embertelen és aljas szándék egy tételben!

Mindössze néhány rövid beszámolót illetve nyúlfarknyi hírt olvashattunk az elmúlt napokban arról, hogy az Európa Parlament petíciós bizottsága foglalkozott azzal a kérelemmel, amelyet Juhász Imre, az ELTE jogi karának adjunktusa nyújtott be a grémiumnak. Ez a Benes-dekrétumok sérthetetlenségéről rendelkező 2007-es szlovák parlamenti határozat hatályon kívül helyezését szorgalmazza. A tárgyaláson megjelent az Európai Bizottság képviselője is és erélyes hangon próbálta befolyásolni az EP illetékes bizottságának tagjait, mégpedig olyképpen, hogy ne foglalkozzanak ezzel a témával, mert ezeket a határozatokat az egykori Csehszlovákiában az unió létrehozása előtt hozták, ergo: ez már „csak” történelmi kérdés.

Mindenképen az. De vannak jogi összefüggései is, mégpedig hatályos és élő jogi vonatkozásban. Ezt a jelen lévő európai parlamenti néppárti képviselők világosan elő is adták. Jelesül, hogy az 1945. augusztus 2-án kiadott csehszlovák elnöki dekrétum – a 33-s sorszámot viselte – közül 13 közvetlenül, 20 pedig közvetve érintette a két ott élő etnikumot: a magyart és a németet. Edvard Benes „rendezési terve” egyenlő volt a nácik korábbi metódusaival, amelyek alanyaikra a végső megoldás (Endlösung) kifejezést alkalmazták. Ez a módszer, százezrek életét – magyarokét és nemetekét — tette tönkre, ellehetetlenítette őket: koholt vádak alapján háborús bűnössé nyilvánították saját állampolgáraikat és kiutasították az országból, majd a hírhedt lakosságcsere program keretében 76 616 magyar nemzetiségű felvidéki embert kergettek el szülőföldjéről. Ahol őseik évszázadok óta éltek és Szent István királyunk intelmei alapján fogadták be az idegeneket.

A fenti megoldásban egyébként jelentős szerepet játszott az akkori magyar vezetés is. A csehszlovákoknak ugyanis sikerült elérniük, természetesen a Szovjetunió hathatós közreműködése révén, hogy Magyarország 1946. február 27-én aláírja a lakosságcsere-egyezményt. Ennek a kontraktusnak a keretében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. Döbbenetes cinizmus, embertelen és aljas szándék egy tételben! Hazánk számára amúgy is hátrányos egyezményben a magyar félnek azt is vállalnia kellett, hogy a meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is…Így azután a csehszlovák hatóságok elkezdetek gőzerővel dolgozni, hogy minél több ilyen vétkes magyart leljenek fel és minél többet küldjenek a határon túlra, végül mintegy 70 ezer ilyen, szerintük, bűnös embert sikerült összeírni, akiknek el kellett hagyniuk a szülőföldjüket.

Jó néhány évvel ezelőtt Pécsett beszélgettem egy idős asszonnyal, aki a Felvidéken született, egy aprócska magyar faluban nőtt fel, ott ment férjhez, ott születtek a gyermekei. A negyvenes évek vérzivataros időszakát szerencsésen átvészelték, a front távol volt tőlük, a falubelieket ugyan besorozták a honvédségbe, de „a családot mindig pártfogásába vette a Jóisten”, így azután együtt és egészségben érték meg a háború befejezését is. Nem is gondolták, hogy akkor kezdődik életük legszörnyűbb időszaka. Egyik nap szlovák rendőrök és civilek lepték el a falut, berontottak minden házba, a férfiakat a községházára tuszkolták, hogy „ítélkezzenek” felettük. (Mennyire hasonlít a módszer a délvidéki atrocitások kezdeteihez!) Ismerősöm férjét és apósát háborús bűnösnek mondták, bíróságra citálták őket, és valóban ítélkeztek: kiutasították őket szülőföldjükről. Az ügy tárgyilagos voltát nem elkerülendő, meg kell említeni, hogy a két férfi életében alig hagyta el a falu határát, szlovákul sem tudtak, a magyar katonasággal pedig annyi volt a kapcsolatuk, hogy egyszer-egyszer gyakorlatra hívták be őket. A családot marhavagonokba rakták, ingóságaik egy részét magukkal vihették, szép házukat, csaknem 50 hektárnyi földjüket hátrahagyták a dél-alföldi szlovák telepeseknek. Ambrózfalván kaptak egy jóval kisebb és rosszabb állagú házat, némi szántóföldet. Itt kezdték újra az életet, sok gyötrődéssel, megpróbáltatással, de a Jóisten most is pártfogásába vette őket és teremtettek maguknak egzisztenciát. Pécsre kerültek, gyerekeiket felnevelték, útnak indították, koporsójukat egy Mecsek alatti sírkert őrzi.

A lakosságcsere érdekes mód most is északi szomszédunknak kedvezett: a Magyarországról a Felvidékre önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. De óriási különbség jelentkezett a hátrahagyott vagyon arányát illetően is. A szlovák hatóságok általában a módosabb magyar gazdákat minősítették háborús bűnösnek és ítélték őket kiutasításra, így a szlovákok részéről hátrahagyott 15 ezer kataszteri hold termőfölddel és 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített honfitársaink 160 ezer holdat és 15 700 lakóházat hagytak a Felvidéken!

Ezek a számok is magukért beszélnek, de az a tény is, hogy az 1949 nyarán végzett utolsó ilyen áttelepítés után a csehszlovák állam egészen 1992-es fennállásáig hatályos törvényként kezelte. A keleti blokkhoz tartozó ország ’92-es felbomlása után a két utódállam mereven elutasította a kollektív bűnösség alapján meghozott jogfosztó rendeletek kiiktatását, elítélését és bárminemű kárpótlás fizetését. Sőt, ami talán a legvisszatetszőbb: a szélsőséges nacionalista Szlovák Nemzeti Párt javaslatára szlovák parlament 2007. szeptember 20-án megszavazta a Benes- dekrétumok sérthetetlenségéről szóló határozatát. Hiába volt azóta is a német, az osztrák és a magyar részről történő tiltakozás, a gyakori tüntetések a kollektív bűnösség elvén alapuló dekrétumok ellen, semmi érdemleges nem történt.

Most, 5 évvel a szégyenteljes pozsonyi parlamenti határozat után, az EP petíciós bizottsága tárgyalt a Benes-dekrétumokról. Úgy tűnik azonban Brüsszelt különösebben nem foglalkoztatja e máig is élő diszkrimináció, igyekszik a homokba dugni a fejét, s úgy állítja be, hogy ez már nem más, mint „történelmi kérdés”. Mindeközben azonban elfelejti, hogy azoknak a százezreknek és utódaiknak, akiknek az életét tönkretették a gyűlölködő nacionalista Edvard Benes határozatai, azoknak ez máig rendezetlen, fájó sebeikre, nemzeti megaláztatásukra emlékeztető, igenis rendezésre váró kérdés.

Politika

Örülhet a szegedi jobboldal, pedig Botka László nyerte a választást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kisimrefernc.jpg

Megjelent:

Mert a neheze már megvan és most jött el az ő idejük. El is mondjuk, hogy miért.

Tovább olvasom

Vélemény

Lábbal tiporták Botka emberei a szólás- és véleményszabadságot szombaton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kisimrefernc.jpg

Megjelent:

Szerző:

Botkáék szerint ilyen a szabadság városa.

Tovább olvasom

Vélemény

Öt ok, amiért szerintünk nem jó vezető Botka László!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kisimrefernc.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem volt könnyű, de megpróbáltuk 5 pontba sűríteni, szerintünk miért nem jó vezetője Szegednek Botka László.

Tovább olvasom

Aktuál