Írjon nekünk

Bulvár

Tisza-völgyi kalandok nyolcszázötven kilométeren át

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

111 települést érintett és Hódmezővásárhelyen zárt 2012 legnagyobb öko-kalandtúrája. Az 1750 résztvevő 850 kilométernyi távot kalandozott be kerékpárral az öt hétvégén, miközben rengeteg helyen megálltak, helyi termékeket (kecskesajtot, kenyérlángost, mézet) kóstolgattak, kosárfonó, hálószövő, mézeskalács-sütő, fazekas mesterrel találkozhattak, fenntartható életmóddal kapcsolatos feladatokat oldottak meg, de nem maradt el a fizikai kihívás sem: kalandpályán csúsztak át folyók fölött, eveztek a Túron, a Tiszán, a Kurczán, a Tisza-tavon és holtágakon.

Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió azért támogatta a Tiszavölgy Kalandtúrát, mert kiváló alkalmat biztosított arra, hogy vonzó környezetben és feladatokon keresztül szerezzenek ismereteket a fenntartható életről, így sajátítsák el a környezetünk védelmével kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat. A túra bebizonyította, hogy hosszabb és rövidebb távokra is érdemes a kerékpáros közlekedést választani, illetve nemcsak azért érdemes szezonális és helyi élelmiszereket fogyasztani, mert sokkal finomabb és egészségesebb, hanem azért is, mert ezzel kevésbé terheljük meg környezetünket. A résztvevők maguk győződhettek meg arról, miként lehet a lehető legkevesebb szemetet termelni a mindennapokban, és azt a keveset is miként lehet úgy kezelni, például komposztálni, hogy a legkevésbé szennyezze a környezetet. A Tiszavölgy Kalandtúra életre szóló élményt jelentett a résztvevőknek, ami hozzájárul ahhoz, hogy a megtanult viselkedésminták is napi életük részévé váljanak.

Bátorságpróba, lenyűgöző helyszínek, természeti és kulturális látványosságok, drótkötélpályák, egy kis evezés a Tiszán és mellékfolyóin, holtágain, és több mint 150, esetenként akár 200 km. kerékpározás, a helyi ízekkel, még fellelhető ősi mesterségekkel való ismerkedés – ez jellemezte mind az öt hétvégét.

A szervezők igyekeztek a legkisebb településen is bemutatni a helyi értékeket a Tiszavölgy Kalandtúra hétvégéin. Bebarangolták az ország ékszerdobozát, Szatmárt és Bereget, ahol fatornyos templomokat, ezeréves freskókat, csónakos fejfás temetőt, működő vízimalmot láthattak, és szilvalekvárt, kecskesajtot kóstoltak. Kalandoztak Sárospatakon, a környező ősi településeken pedig honfoglalás kori temető és falu mellett lovasbemutatót láthattak, íjászkodtak és ősi magyar ételt, lestyános kölest is kóstolhattak. A Rétközben öreg halásszal is találkoztak, belestek az ország gólyafészkébe is. Tokaj környékén pincéket látogattak, elkirándultak Kossuth szülőházáig, a hegyek lábánál geológiai gyűjteményt láttak, követ hasítottak, tűz-zománcoztak és megismerkedtek a kosárfonás mesterségével is. A Tisza tónál végigjárták a vízi tanösvényt, bekukkantottak az Ökocentrumba, a fák koronaszintjén jártak a Robin Kalandparkban, madarakat lestek, a gyékényfonással ismerkedtek és megtudták, hogyan kell varsával halat fogni. Szolnokról indulva repülő-, baba- és macimúzeumban is jártak, megkóstolták az artézi- és gyógyvizeket, illetve megmártóztak bennünk, a kubikosság történetével és a három vásárhelyi fazekas stílussal ismerkedtek.

Hídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, egyben a Tiszavölgy Kalandtúra szakmai vezetője szerint bebizonyosodott, hogy meg lehet mozgatni 1750 embert, akik kortól és edzettségi állapottól függetlenül összefogva, támogatva átsegítik át egymást az akadályokon, együtt bicikliznek, teljesítik a fizikai és szellemi kihívást jelentő feladatokat. Hétről hétre éreztük, hogy milyen hatalmas a kalandtúra közösségépítő ereje. A Tisza-menti települések nagy szeretettel fogadták a túránkat, mindenhol szívvel-lélekkel mutatták be saját büszkeségeiket.

Szűcs Julianna, a kalandtúra projektmenedzsere szerint mindenki nagyon nyitott és befogadó volt a fenntartható életmód módszereire, különösen akkor, amikor látták, hogy egy kis odafigyeléssel, tudatosabb élettel milyen sokat tehetünk. Sokan beszélnek a fenntarthatóságról, de kevesen tudják, hogy mit is jelent. Mindenki számára megdöbbentő volt, hogy pazarló életmódunkkal mennyi szemetet termelünk. Kiderült, hogy milyen hatalmas lépést tehetünk az ökológiai lábnyomunk csökkentése felé azzal, ha autózás helyett kerékpározunk, helyi, szezonális élelmiszereket fogyasztunk, valamint nem vásárolunk felesleges dolgokat és túlcsomagolt termékeket.

A kerékpárok szervizelését a Tiszavölgy Kalandtúra összes hétvégéjén a szolnoki Gördögök Sportegyesület csapata biztosította, akik hajnaltól sötétedésig szerelték a túrán megsérült, meghibásodott kerékpárokat a Schwinn Csepel által biztosított alkatrészekkel – miközben a szerelésre, a kerékpárok karbantartására tanították meg a résztvevőket. Oskó Imre a csapat vezetője összeszámolta, hogy körülbelül napi húsz defektet javítottak meg, napi egy-két gumiköpenyt kellett cserélniük, és kétszer volt szükség komolyabb szervizre, de minden esetben olyan állapotba tudták hozni a bicikliket, hogy a tulajdonosuk hazakerekezhessen vele.

A Tiszavölgy Kalandtúra szervezői köszönik a programot befogadó települések valamennyi segítőjének, hogy szívvel-lélekkel mutatták be saját kis környezetüket, hogy elláttak minket kóstolókkal, és érdekes programokat szerveztek számunkra.

Magyarország legnagyobb fenntarthatósági rendezvényét, a Tiszavölgy Kalandtúrát Kalandakadémia Közhasznú Egyesület az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv keretében rendezte meg, a két éjszakai szállás, a teljes ellátás és az összes kaland ingyenes volt annak az 1750 főnek, aki nem Közép-Magyarországról érkezett.

Kommentek

Bulvár

Hatalmas bulit csaptak Balázsék a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Csípős beszólásokkal tarkított, hanghibában és játékokban gazdag volt a Rádió1 szegedi kitelepülése.

Tovább olvasom

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Aktuál