Kultúra

A Magyar Nemzeti Bank Szent-Györgyi-érmét is bemutatják az SZTE-n

A Magyar Nemzeti Bank Szent-Györgyi-érmét is bemutatják az SZTE-n

2012. szeptember 11., kedd
A Magyar Nemzeti Bank Szent-Györgyi-érmét is bemutatják az SZTE-n

Változatos programkínálattal folytatódik a Szegedi Tudományegyetemen a Szent-Györgyi Albert-emlékév, sportrendezvények és kulturális produkciók mellett nagyszabású nemzetközi tanulmányi verseny és tudományos előadások is színesítik az őszt.

A Szent-Györgyi Albert-kiállítás visszaköltözött a Dóm térről, a SZAB-székházból az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékáni hivatalában kialakított emlékszobába, ebből az alkalomból itt tartott sajtótájékoztatót kedden

Pál József

, az egyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese a 2012-es Szent-Györgyi-emlékév további programjairól. Ahogy arról többször beszámltunk: az universitas idén ünnepli a C-vitamin felfedezésének 80., illetve

Szent-Györgyi Albert

Nobel-díjának 75. évfordulóját. A rektorhelyettes kiemelte: az őszi rendezvényekkel az egykori rektort mint sokszínű polihisztort, tudóst, sportembert, költőt, filozófust kívánják bemutatni, illetve közelebb hozni az érdeklődőkhöz. Az egyik legjelentősebb program a nemzetközi Szent-Györgyi Albert tanulmányi verseny lesz, ameyre szeptember 22-éig várják 3 fős középiskolai csapatok nevezését, s nemcsak a Dél-Alföldről, az egyetem bázisiskoláiból vagy a tudós nevét viselő magyarországi oktatási intézményekből, hanem határainkon túlról is. A vetélkedő többfordulós, a helyi kiválasztókat október 26-án követi a szintén két részből álló, immár a Szegedi Tudományegyetemen sorra kerülő megmérettetés. A show-szerű finálét aznak este a József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartják – mondta el Pál József. Hozzátette: a győztesekere és helyezettekre értékes nyeremények várnak a támogatók (így a szegedi önkormányzat és különböző cégek) jóvoltából, a nyertes trió felkészítőjével együtt például Cabridgbe-be utazhat el. Az október 26-i döntőhöz még egy ünnepi aktus kötődik – tudtuk meg. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis éremsorozatot bocsát ki a magyar Nobel-díjasokról, melynek első darabja Szent-Györgyi Albertet ábrázolja. Az érmét Szegeden mutatja majd be a bank képviselője és a Szegedi Tudományegyetem rektora. Se szeri, se száma azoknak az izgalmas és változatos eseményeknek, melyekkel az intézmény szeptembertől decemberig tiszteleg a nagy előd emléke előtt. A Szabadegyetem sorozat tizenkét előadása a Nobel-díjas tudós életművével foglalkozik a legkülönbözőbb aspektusokból, teniszversenynek adott otthont az Erzsébet-ligeti egyetemi teniszközpont, a röplabdázók pedig a Hattyas sori centrumban mérhetik majd össze tudásukat (ez a két sportág állt a legközelebb Szent-Györgyihez). November 1-jén megkoszorúzzák a korábbi rektor édesanyjának felújított szegedi síremlékét. Ami a kulturális kínálatot illeti, többek között esszélpályázattal és fotókiállítással is készül az universitas. November 10-én az Egyetem Napja kapcsán az SZTE és a Szegedi Nemzeti Színház szervezésében a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad ünnepi koncertet a teátrumban, egy hónappal később, december 10-én pedig az SZTE Egyetemi Énekkar ősbemutatóját hallgathatják meg a zenebarátok. A Szegedi Egyetemi Színház is emlékezik: a társulat felújítja az egykori legendás Hamletet, melyet anno

Sík Sándor

és Szent-Györgyi mint rektor is támogatott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.