/

Útlezárás – Hétfőtől egyirányú a Vásárhelyi Pál utca

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus 6-án megkezdődnek a Vásárhelyi Pál utca második szakaszán az útszélesítési munkálatok. Ezért hétfőtől egyirányú lesz a Vásárhelyi Pál utca a Bakay Nándor utcától a Kenyérgyári útig. A 13, 13A és a 90, 90F buszjáratok útvonala is módosul – olvasható a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. közleményében.

Hétfőn elkezdi a kivitelező a Vásárhelyi Pál utca útszélesítési munkálatait; a tervek szerint december végéig megvalósuló beruházás a Szeged, Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása projekt II. üteme.

Az építkezések miatt hétfőtől egyirányú lesz a Vásárhelyi Pál utca Bakay Nándor u. és Kenyérgyári út közötti szakasza, a Kálvária sugárút felé. Az átépítés ideje alatt egy sávon végig járható lesz az egyirányú szakasz. Torlódások kialakulására lehet számítani, ezért, aki teheti, kerülje el ezt az útszakaszt. Az érintett keresztutcák megközelíthetősége lehetőség szerint végig megmarad. (Lásd a forgalomváltozásokat bemutató térképünket!)

Hétfőtől módosul a 13, 13A és 90,90F jelű autóbuszjáratok útvonala is. Móraváros irányban az érintett szakaszon levő két autóbuszmegálló továbbra is üzemelni fog. A másik irányban terelőútvonalon közlekednek az autóbuszok: a 13, 13A járat a Katona J. u.-Kálvária sgt.-Londoni krt.-Mars tér módosított útvonalon közlekedik, a 90, 90F járat pedig a Katona J. u.-Kálvária sgt.-Boross József u.-Bakay N. u.-Vásárhelyi Pál u. terelő útvonalon viszi majd az utasokat a meglévő megállóhelyeket használva – áll a közleményben.

A forgalmi rend változásáról az alábbi linkre kattintva tájékozódhat!

Előző sztori

Népművészeti alkotásokkal készül a Somogyi a Hungarikum Fesztiválra + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

A Kolozsvári tér útburkolatát is javítják

Legutóbbi hasonló cikkek