Írjon nekünk

Kultúra

Több mint húsz lovaskocsi és fogat Ópusztaszeren + VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Különleges kordéval, fiákerrel, népies-pados kocsival, gumikerekes vadászkocsival, sátras szekérrel, de még pónifogattal is érkeznek a Szeged környéki falvakból és tanyavilágból Ópusztaszerre, szeptember 8-án, a 115 éves Szobori búcsúra.

Így volt ez már 1897-ben is, amikor felépült az Árpád-emlékmű, s a közeli települések iparosai, kereskedői és tisztviselői összegyűltek a „szobornál” ünnepelni. Már az első alkalommal szentmise kapcsolódott a találkozókhoz, ezért is kezdték el néhány évvel később, már Szobori búcsúként emlegetni a honfoglaló vezérünkről megemlékező eseményeket, ahová „kocsiszámra” érkeztek a résztvevők.

Ez a hagyomány éled most újjá 2012-ben, hiszen az idei Szobori búcsúra több mint húsz lovaskocsival, szekérrel, fogattal érkeznek a Csongrád megyei lovasemberek. A könnyű szerkezetes homokfutótól a gumikerekes jártató kocsin át egészen a sátoros ekhós szekérig számtalan típusát ismerhetjük meg az elmúlt századok általános és népszerű közlekedési eszközének. Ez alkalommal azonban nemcsak megnézni lehet őket, de fel is lehet pattanni rájuk, hiszen a zenés felvonulást követően a hajtók a nap folyamán kocsikáztatni fogják a látogatókat.

Ezen túl egész nap lesz kézműves vásár, népzene és néptánc, a gyermekeket Népi Játékok Fesztiválja várja, a skanzenben Kátai Zoltán énekmondó ad koncertet.

Idén 6. alkalommal kerül sor a szabadtéri püspöki szentmise keretein belül a Szer Üzenete díjátadásra. Az „égből pottyant” díszvendég a Magyar Örökség Díjas Levente Péter lesz.

Az Emlékparkba való belépés és a programokon való részvétel ingyenes, ezen a napon a “PARK” jegy látnivalói díjtalanul tekinthetőek meg. Az egyéb szolgáltatásokra a mindenkori jegyárak érvényesek.

http://www.youtube.com/watch?v=uYR1X1AjJBg

Kommentek

Hírzóna

Makón már a múzeumok őszi fesztiváljára készülnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kubinyi Anna 2015-ben elhunyt makói születésű Kossuth-díjas gobelintervező gyűjteményes emlékkiállítása lesz a kiemelt rendezvény.

Tovább olvasom

Hírzóna

Általános iskolai tehetségkutató indul Szörényi Levente vezetésével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A cél újraértelmezni és megújítani a magyar rocktörténelem legfontosabb darabját, az István, a királyt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Csányi Vilmos professzor nyitja a Mentor(h)áló új tanévét Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ősszel is színvonalas programokkal várják az érdeklődőket.

Tovább olvasom

Aktuál