Egyetem

Nyáron is dolgoznának a szegedi diákok

Nyáron is dolgoznának a szegedi diákok

2012. augusztus 3., péntek
Nyáron is dolgoznának a szegedi diákok

Nem minden diák tölti hűsöléssel a nyári szünidőt: sokaknak ez az egyetlen alkalom, hogy pénzt gyűjtsenek a nyár végi fesztiválokra, vagy a tanévkezdésre. Csongrád megyében főként mezőgazdasági munkára fogják a hallgatókat, csak elenyésző kisebbségük tud klímás irodában dolgozni.

A felsőoktatásban a hallgatók 43 százaléka vállal tanulmányai mellett munkát, ezen belül az esti, levelező vagy távoktatásos munkarendben tanulók jóval több mint nyolcvan százaléka dolgozik, míg a nappali tagozatosok egynegyede jár plusz bevétel után - derül ki a

felvi.hu

áprilisban végzett kutatásából. Sok diák az egyetemi tanulmányait, albérletét finanszírozza ebből, míg mások a diákhitel kiegészítéseként némi pénzt próbálnak félretenni nyaralásra, szórakozásra. Szegeden több iskolaszövetkezet is segíti a dolgozni vágyó fiatalok nyári elhelyezését, nagyjából egyenlő órabért kínálva. Munkát szinte mindenki kaphat, klímás, kényelmes irodai állásról azonban csak kevesen álmodhatnak: nyáron leginkább címerezésre, kukoricanemesítésre keresik a szorgosabb, strapabíró ifjúságot.

Nemesítés, címerezés

"A nyári időszakban 1200-1500 diákot foglalkoztatunk. Nagyrészt mezőgazdasági munkakörre jelentkezhetnek a hallgatók, de üzemi segédmunkát, informatikai jellegű feladatköröket is ellátnak" - nyilatkozta portálunknak

Matos Zoltán

, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet szegedi képviseletének vezetője. A munkák legtöbbjénél betanított segédmunkásként dolgoznak a hallgatók, bizonyos munkakörökben (például az uszodába jelentkezőknek) képesítés is szükséges - ilyenkor a hallgatóknak önéletrajzzal kell a munkáltatót felkeresni. Átlagos órabérként bruttó 535 forintot kapnak, ennél több a képzettséget igénylő munkakörökért, valamint az éjszakás műszakért jár - a végzettséget igénylő munkakörökre azonban 8-10 fiatalt tudnak csak elhelyezni. Üzemi munkára jóval nehezebb "külsősként" jelentkezni a szünidőben, ilyenkor ugyanis az ottani munkások rokonai, gyermekei kapnak elsősorban munkát. A földeken mindig elkél az erősítés, a negyven fokhoz közeli kánikulában azonban kevesebb diákot vonz a szabad ég alatti, kétkezi munka.

A képviseleti vezető szerint a diákok képzetlenségét rugalmas időbeosztásukkal kompenzálják. "A termelés változó volumenű, van hogy több, máskor kevesebb emberre van szükség. A diákok szabadidejük és kedvük alapján jelölhetik be, hogy mikor szeretnének dolgozni, a szövetkezet pedig összekoordinálja, hogy mindig mindenhova jusson elég munkaerő" - magyarázta Matos Zoltán. Megszervezik a munkások szállítását is, bizonyos helyekre különjárat indul, de a tömegközlekedést használó diákok útiköltségének nagy részét is megtérítik.

Hűtőházból a moziba

Széplaki Tünde

, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója számos munkakörben megfordult már diákévei során: dolgozott hűtőházban és szedett meggyet is. Most a Szeged Plaza mozijában pénztáros, amivel nagyon meg van elégedve. Bár sokszor 8-10 órát is dolgoznia kell egyhuzamban, ráadásul ünnepnapokon is behívják (hisz a mozinak olyankor van a legnagyobb forgalma), a körülményeket és a fizetését is megfelelőnek tartja - már csak a munkakeresésben sokszor elkeseredett harcot vívó szaktársai láttán sem akart panaszkodni. A beosztásra egy netes felületen tud jelentkezni, a "ráérős táblázaton" a nyári szünet alatt már 4-5 napot is be szokott jelölni. "Nem akartam, hogy a suli rovására menjen, így inkább csak nyáron dolgoztam eddig. A szorgalmi időszak alatt kevesebbet vállaltam, akkor 20 ezer forint körül kerestem, most nyáron már 40 ezer fölé is mehetek" - mondta Tünde. A munka miatt a nyaralást is kihagyja idén, a megkeresett pénzt inkább a szegedi tanulmányaira teszi félre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.