Közélet

Nem éri meg táppénzre menni

Nem éri meg táppénzre menni

2012. augusztus 10., péntek
Nem éri meg táppénzre menni

A munkahely elvesztésétől, valamint a jövedelemkieséstől való félelem miatt hat év alatt egyharmadával csökkent a táppénzesek száma. Ma már csak azok mennek betegállományba, akik valóban betegek - olvasható a pénteki Világgazdaságban.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint a táppénzes esetek száma 2005 és 2011 között 1,2 millióról 897 ezerre esett vissza. Ezzel párhuzamosan csökkent a betegség miatt munkából kieső idő is: 2005-ben még összesen több mint 37 millió, 2011-ben már csak 22,5 millió nap telt el táppénzen. Tavaly naponta átlagosan 62 ezren voltak betegállományban, míg hat évvel korábban számuk még meghaladta a 102 ezret. Minél kevesebben és minél rövidebb ideig veszik igénybe a betegség idején járó keresetkiegészítést, annál kevesebbe kerül ez az államnak és a munkáltatóknak is - mutat rá a lap. A kiadásokon belül a munkaadói hozzájárulás aránya nem változott - 24 százalék -, ám míg 2005-ben a 97 milliárd forintos, 2011-ben már a mindössze 65,4 milliárdos táppénzkiadás mintegy egynegyedét – 23, illetve 15,8 milliárd forintot - kellett állniuk a cégeknek. Az Egészségbiztosítási Alapon belül is jelentősen visszaesett a táppénzkiadások aránya: a 2005-ös 6,1 százalékos mértékhez képest 2011-re 4,4 százalékra. Jövőre - a foglalkoztatottság remélt emelkedésének megfelelően - a táppénz-előirányzat 73 milliárd forintra emelkedik, ezen belül pedig 16,3 milliárd forintos munkáltatói táppénz-hozzájárulással számol a jövő évi költségvetés. A betegállományban lévők számának, ezzel a kiadások csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több lépcsőben jelentősen szigorították a táppénz igénybe vételét. A munkáltatók tapasztalatai szerint a munkahelyféltésnél is komolyabb érv a munkavállalók gyors felépülése mellett, hogy 2011-ben a napi átlagkereset 70 százalékáról 60-ra, kórházi kezelés esetén 60 százalékról 50-re csökkentették a táppénz összegét, s ezzel együtt napi 5200 forintban maximálták a mértékét. A munkáltatók szerint ennek ellenére nem jellemzőbb, mint korábban, hogy többen dolgoznának betegen, ezt nemcsak a szigorú munkaügyi előírások, hanem számos helyen a munka jellege sem teszi lehetővé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.