Szarka-musical a Dóm téren – Máriára várva + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szarka Tamás musicaljével, a tavaly decemberben Debrecenben debütált Máriával folytatódott augusztus 3-4-én a Szegedi Szabadtéri Játékok. A cím, a témaválasztás emelkedett előadást ígért, úgy tűnik azonban, túl magasnak bizonyult a labda…

A tavalyi Az ember tragédiája után ismét Vidnyánszky Attila ült a rendezői székbe. Ahogy a közönségtalálkozón elhangzott, nem is annyira musical a musical, átmenet, határműfaj, operának készült, aztán „nemangolszász” musical lett belőle. Hallottuk, a heródesi világ borzalmai is a szemünk elé tárulnak, az iszonyathoz iszonyatosan nehéz lehetett zenét szerezni. Azért vannak, akiknek sikerül.

Káoszban

A Heródes-szcénák (Heródes: Olt Tamás) nagyon meghatározzák az előadás hangulatát és talán a néző attitűdjét is: leginkább kaotikus hatást keltenek. Csúszások-mászások, rohangálások a színpadon, nem túl változatos, ellenszenves, helyenként disszonáns hangzás. Ördögi világ ez itt, rendben, és ha az ördögi eredetét keressük, az valóban a Diabolos, azaz rendetlenséget és káoszt okozó, mégsem meggyőző a végtelenül elnyújtott játék. A zene dallamért kiált, a sok effekt – a világ vezető politikusait mutató képernyőkkel díszített kisszínpadszerűség úszik be, tűz, durranás, kardvívás stb. – között elvész a lényeg. Nehezen találja kimért helyét a haláltáncot idéző és egyébként látványos, ötletes csontváztáncoltatás és óriási halálfej is – ahogy mondani szokás, a kevesebb több lett volna. A luciferi Ego (Mészáros Tibor) szerepe is kiegyensúlyozatlan, helyenként túljátszott, krákog vagy fuldoklik, a prózában a hangmagasság változtatása is kezdetben jó ötlet, majd erőltetetté válik. Pár jelenetnél érzékelhetően erősebb a szöveg, mint a zene.

Távol a témától

A darab nem világosan strukturált, és kronológiailag is zavarban van önmagával. Mint az ismertetők jelezték, „a felemelő Mária-történeten keresztül” a musical reflektál a ma problémáira, mint például az abortuszkérdés. Az arány azonban elcsúszik, az ominózus jeleneteknél inkább a Mária-történet ékelődik bele valahogy egyfajta abortuszellenes sokk-kampányhoz hasonlító színpadi történésbe. Mindenekelőtt Mária látogatása a Keresztelő Jánost szíve alatt hordó Erzsébetnél (Pápai Erika) leegyszerűsített, sőt, horribile dictu, enyhén szólva idétlen, ahogy Mária azon töpreng, vállalja-e az anyaságot. Ezen a ponton végképp világossá válik, hogy az értelmezés e vakvágánya messze vezetett minket a bibliai Istenanyától, aki valójában már az angyali üdvözletre rögtön Isten dicsőítésével válaszolt (Magnificat…), elvégre is a Megváltó Édesanyja lesz!

Később az aprószentek története is sajátos hangsúlyt kap. Anyákat kergetnek, véres ruha, dárdával átdöfött babakocsi, kiszakított magzatok… Kezdjük ott, hogy a darabban még Jézus születése előtt vagyunk, Heródes a gyerekgyilkosságokat Krisztus megszületése után rendeli el, ugyanis attól tart, hogy a Gyermek a trónjára tör majd. A kegyetlen heródesi rendelet pedig úgy szólt, hogy öljenek meg Betlehemben és környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket (nincs szó magzatokról).

„Felszimbólumozva”

Az egyébként lelkesen játszó és szép hangú Mária (Újhelyi Kinga) és József (Bakos-Kiss Gábor) énekei hordozzák a hátukon a darabot, a finálé, a születés megjelenítése, az óriási betlehemi szalmacsillag, a belőle kinyúló, a nézőtérbe is „kisugárzó” szalagok hatásosak. A szimbólumokkal alapvetően jól bánik az előadás, hatásos az angyali üdvözletnél megjelenő liliom. A szülni készülő Máriát elutasító kovács (Földes László Hobo) válasza is érdekes, aki – Szarka Tamás megfogalmazása nyomán – talán Krisztus keresztfájának szögeit készíti éppen. A születéssel párhuzamosan az Ego ácsolja a keresztet. Az isteni szeretet mint a bűnnel szembeni egyetlen erő hangsúlyozása is a végén megtalálja a maga helyét, az üldözött kisded megváltó szeretete még a gyilkos katonáknak is szól. Ezt jobban kibontva az egész előadásban komolyabban érvényesülhetett volna Mária története is, mely egyébként tiszteletre méltó vállalkozás az alkotóktól.

Függetlenül ettől a darabtól, e sorok írója – talán egyedülállóan – szkeptikusan szokta fogadni, mikor egy-egy művészlélek bibliai témához nyúl. Az ok nem egyszerűen abban az alapvetően ma már nem feltétlenül számon kérhető tényben leledzik, hogy a művek nagy része az alkotók hiányos teológiai műveltségéről tanúskodik. Sokkal rosszabb, ha a témát kifacsarva, újragyártva, átértelmezve, kiforgatva kapja (vissza) a nagyérdemű. Mert a Szentség nem ismerhet kompromisszumot.

Default thumbnail
Előző sztori

Lecsengőben az országot érő igaztalan kritikák

Default thumbnail
Következő sztori

Tovább csökkent a mobil-előfizetők száma júniusban

Legutóbbi hasonló cikkek