Sport

Labdarúgás: volános bronz és kapusdíj Okányból

Labdarúgás: volános bronz és kapusdíj Okányból

2012. augusztus 7., kedd
Labdarúgás: volános bronz és kapusdíj Okányból

Bronzéremmel tért haza a SZEOL-Tisza Volán SC U17-es gárdája a hagyományos okányi utánpótlástornáról. Lehota István tanítványai az érem mellett a legjobb kapusnak járó díjat is elhozták Hegedűs Kristóf védett példásan.

Két győzelemmel, két döntetlennel és a későbbi aranyérmestől elszenvedett egy vereséggel a harmadik helyen végzett a szegedi utánpótláscsapat a Békés megyei Okányban megrendezett 17. utánpótlástornán. A település szinte egész évben készül erre az eseményre, ami egy falunappal egybekötött három napos fieszta, sztárfellépőkkel, eszem-iszommal és utcabállal. „A kísérletezés jegyében telt el a torna öt meccse, hiszen most jöttek fel a korosztályunkba a 1996-os születésű fiúk, akiket több poszton próbáltam ki. Volt olyan játékosom, aki négy helyen is pályára lépett, mindent egyebe vetve elégedett vagyok a látottakkal, csak kevésen múlt, hogy nem végeztünk előrébb” – mondta el portálunknak

Lehota István

, az U17-es korosztály edzője.

Eredmények:

Békés megye válogatottja – Tisza Volán 3-2 (0-0)

Szegedi gólszerző: Fábián 2.

Tisza Volán – Okány 2-0 (2-0)

Szegedi gólszerzők: Tóth G., Fábián.

Békéscsaba UFC – Tisza Volán 2-2 (1-2)

Szegedi gólszerző: Gyulai 2.

Gyulai Grosics akadémia – Tisza Volán 0-0

Tisza Volán – REAC 2-0 (0-0)

Szegedi gólszerzők: Tóth G., Gyulai.

Végeredmény:

1. Békésmegye válogatottja 4 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség 2. Békéscsaba UFC 3 1 1 3. SZEOL-Tisza Volán SC 2 2 1 4. Okány 2 0 3 5. Grosics akadémia 1 2 3 6. REAC 0 0 0 A legjobb kapus díjat a szegedi Hegedűs Kristóf kapta.

A SZEOL-Tisza Volán U17 csapata:

Hegedűs, Lipták, Szőlősi, Garamvölgyi, Réti, Molnár, Gyulai, Hegyesi, Fábián, Popovics, Tóth G., Tóth R., Tóth J., Jerney, Andróczky, Boksros, Király, Cságrány.

Edző:

Lehota István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.