Közélet

Hulladékudvart Szőregnek, Újszegednek! + FOTÓK

Hulladékudvart Szőregnek, Újszegednek! + FOTÓK

2012. augusztus 2., csütörtök
Hulladékudvart Szőregnek, Újszegednek! + FOTÓK

A kezdeményezést 618 lakos támogató aláírása is megerősítette

A környező települések mindegyikében működik hulladékudvar, csak Szőregen nem, ahol 1997 óta 11 helyszínt jelöltek ki erre a célra, de a lakosság tiltakozása, akadékoskodása miatt mindig meghiúsult a terv. Most a részönkormányzat és személyesen Rózsavölgyi József képviselő is az ügy mellé állt, Lakatos Lajos nyugalmazott ügyvéd kezdeményezésére pedig aláírásgyűjtésbe kezdtek a helybeliek. Eddig 618 aláírás gyűlt össze, amit Rózsavölgyi személyesen nyújtott át a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, Makrai Lászlónak.

A Szőregi Regélő júliusi számában megjelent

Makrai László

igazgató levele, melyből kiderült, a részönkormányzat megkeresése után a környezetgazdálkodási cég is foglalkozik az üggyel, és támogatja a Magyar utca végében található volt palackozó területén a hulladékudvar létrehozását. A környezetkárosító illegális hulladéklerakás megszüntetése érdekében azért is indokolt egy ilyen hulladékudvar, mert a rózsatermesztéssel foglalkozó gazdák így helyben megszabadulhatnak a sok fóliaszeméttől és a műanyag virágcserepektől.

A szőregiek évekig akadályozták a beruházást

Rózsavölgyi

elmondta,

Lakatos Lajos

mindent megtett az ügy sikere érdekében. Szőreg 23 különféle lakossági szolgáltatást nyújtó egységében aláírásgyűjtésbe kezdett a beruházás megvalósulását elősegítendő. Az idős ügyvéd az eddig meghiúsult kísérleteket ismertette, amelyeknek többnyire a lakossági összefogás teljes hiánya volt az oka. A mostani kezdeményezés iránt pozitív a lakosság viszonyulása, és a hulladékudvar kiépítését teljes mértékben támogatja a szőregi részönkormányzat és a környezetgazdálkodási kft. is.

Akinek ellenvéleménye van, vagy valami miatt ellenzi a beruházást, az menjen el, és nézze meg a korszerű újszentiváni hulladékudvart, javasolta Lakatos úr. Szomorú, fogalmazott a nyugalmazott ügyvéd, hogy a környező településeken szinte kivétel nélkül megvalósult a korszerű hulladékudvar-hálózat, csak Szőregen nem. A jelenlegi helyzet szerint a helybeli lakosok a lomtalanítási időszakon kívül csak jelentős költség- és időráfordítással tudnak megszabadulni a természetesen képződő szelektív hulladékuktól. A szőregiek Újszentivánon vehetik csak igénybe a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékudvarok által biztosított előnyöket. A kezdeményezők bíznak az összefogás erejében, s a létesítmény mielőbbi megvalósulása érdekében Rózsavölgyi képviselő úr átnyújtotta Makrai Lászlónak a 618 támogató aláírását tartalmazó 23 darab aláírásgyűjtő ívet.

Most az újszegedieken a sor

Makrai megerősítette, ők is mindent megtesznek, hogy mielőbb megépüljön a szőregi hulladékudvar. Eddig 80 százalékban a lakosság ellenkezése miatt hiúsultak meg a hasonló kísérletek, sőt olyan is volt, hogy éppen a hulladékudvar ellen gyűjtöttek aláírásokat. Előfordult, hogy már megkezdett beruházásokat kellett leállítani, az így keletkezett több milliós kárt persze nem a lakókkal fizettették meg. A több mint 3000 négyzetméteren elterülő, szilárd burkolattal ellátott volt palackozó abszolút megfelel a célnak, körbe van kerítve, és viszonylag könnyen megközelíthető. Ha nem ütközik újabb lakossági ellenállásba, a terület megvásárlásával megkezdik a hulladékudvar kialakítását. A beruházás értéke meghaladja a 10 millió forintot, amit túlnyomórészt pályázatokból szeretnének előteremteni. A befektetés gyorsan megtérül, hiszen az egyre szaporodó illegális szemétlerakók felszámolása évről-évre több pénzt, tízmilliókat emészt fel. Makrai hangsúlyozta, hogy az újszegediek is hasonló cipőben járnak, ott sincs hulladékudvar, pedig nagy szükség lenne rá. A rengeteg illegálisan elhelyezett szemét, építési törmelék, sitt, lom, romlott befőtt láttán az igazgatóban kétség merült fel, hogy ott valóban olyan igényes, környezettudatos polgárok élnének, mint ahogyan azt hangsúlyozni szeretik magukról. Jó lenne, ha ott is alábbhagyna a helyi lakosok ellenállása, mert különben Újszegeden sem fog hulladékudvar épülni még legalább 15 évig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.