Sport

Futsal: idegenbeli győzelemmel rajtolt az UTC

Futsal: idegenbeli győzelemmel rajtolt az UTC

2012. augusztus 27., hétfő
Futsal: idegenbeli győzelemmel rajtolt az UTC

Kissé szezon eleji formában futsalozva, alapvetően kiegyenlített mérkőzésen, ám fegyelmezett játékkal értékes győzelmet aratott a nyitófordulóban a megerősödött UTC Szombathelyen.

Számos fórumon kiemelték a férfi futsal NB I nyitófordulójának Haladás - UTC mérkőzése kapcsán, hogy az újszegedi alakulat tavalyi szereplésének a legkomolyabb rákfenéje az volt, hogy rendre foghíjas, vagy tartalékos egységgel tudott elutazni. Az új idény nyitányán azonban egy masszív kerettel utazó UTC-t láthatott a szombathelyi közönség, amely kedvenceinek győzelmére készült - s még

Pars Krisztián

olimpiai bajnok kalapácsvető is szorított nekik, míg a vendégeknek

Szabics Imre

válogatott labdarúgó - ám hamar szembesülniük kellett vele, hogy ez az UTC már nem ugyanaz az UTC, amely tavaly idegenben oly sok csapás el kellett szenvedjen. Taktikusan, fegyelmezetten játszva a vendégek rendre meghiúsították a vasiak kísérleteit, s nem maradtak el

Tombácz Róbert

bravúrjai sem, aki ezúttal is igazolta klasszisát. Aztán a rutinos első sor is hozta amit kell, negyedóra elteltével

Koncz Zsolt

és

Puskás Csaba

összjátékának révén utóbbi találatával megszereztte a vezetést a Brinszky-csapat (0-1). Egyből felpörgött a meccs, újult erővel rohamoztak a hazaiak, de a Tisza-partiak állták a sarat. Fordulás után aztán egy szép kombinációból viszonylag hamar jött az egyenlítés, tegyük hozzá: a hazaiak tavalyi házi gólkirályában,

Egle Lászlóban

szinte minden meccsen benne van egy gól (1-1). Ám rövid ideig örülhettek az egalizálásnak, mert az UTC egyik új szerzeménye, a mórahalmi különítmény egyik tagja

Gahwagi Nebil

rövidesen újra előnyhöz juttatta az újszegedieket

Bullás Imre

asszisztjából (1-2). A nyugodtan és fegyelmezetten játszó vendégek ekkorra már inkább veszélyesebbek volta a hazai kapura, mint fordítva, jóllehet az előnyt nem sikerült

Tóth Attilának

sem növelnie egy labdaszerzést követően. Kissé le is ült aztán a második félidő közepére a találkozó, majd a hajrában a vasiak lehozták egyébként jól védő kapusukat,

Németh Krisztánt

, helyette

Horváth Péter

állt be vészkapusnak, ám a két és fél percnyi 5 a 4 elleni játék nem vezetett eredményre, sőt a

Hegyesi Zsolt

betegsége révén ezúttal csapatkapitányi karszalagot húzó

Trucz Zsolt

tért ölelő távoli kísérlete révén csaknem büntetett az UTC. A vége 2-1 maradt a szegedieknek, akik e győzelemmel remek rajtot vettek az új szezonban, s úgy tűnik végképp elsöprik az idegenben gyengén szereplő UTC mítoszát. A hazai sikerszériát pedig egy hét múlva, szeptember 3-án, hétfőn, a szokott időben, este 19 órától, a szokott helyen, azaz az újszegedi sportcsarnokban folytathatja

Brinszky Adrián

egysége az Aramis ellen, mely a nyitányon 5-0-val gázolta el a MAFC-ot.

Férfi futsal NB I 1. forduló:

Admirál-Haladás VSE - UTC Futsal Team 1-2 (0-1)

Szombathely, Arena Savaria, 400 néző. Vezette: Márton, Schnellbach, Babos.

Haladás:

Németh K. - Jáger, Bagó, Németh P., Bánfalvi B.

Csere:

Jurak, Kottán, Horváth P., Joó, Czeglédy, Egle, Halmos.

Vezetőedző:

Horváth Levente.

UTC:

Tombácz - Tóth A., Koncz, Puskás, Fülöp.

Csere:

Béry (kapus), Gahwagi, Trucz, Dürgő, Domonkos F., Juhász I., Bullás.

Edző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Egle (23'), ill. Puskás (15'), Gahwagi (26').

Sárga lap:

Kottán (15'), Jáger (22'). Brinszky Adrián:

"Rendkívül fontos a sikeres debütálás, így nagyon értékes ez a siker, melyet egyenlő erők küzdelmében sikerült kivívnunk. Előzetesen is erre számítottunk, hogy két hasonló játékerejű és -stílusú csapat meccse lesz, ahol kiegyenlített küzdelemre lehet számítani. Előzetesen a haladás talán kicsit 'jobban nézett ki', de szerencsére most idegenben a szebbik arcunkat mutattuk, és összességében, amekkorát küzdöttünk, amekkora akaraterő volt bennünk, megérdemelt sikert arattunk."

További eredmények:

Colorspectrum Aramis - MAFC BME Docler Akadémia 5-0 (2-0) 1.FC Veszprém - MVFC-Berettyóújfalu 1-1 (0-0) Üllő FC Cső-Montage - Rába ETO 1-7 Gödöllői Bikák-Vasas Phiten - Rubeola FC Csömör

október 1.

Szabadnapos:

DEAC

A férfi futsal NB I jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Rába ETO

1

1

-

-

7

1

6

3

2.

Colorspectrum Aramis

1

1

-

-

5

0

5

3

3.

UTC Futsal Team

1

1

-

-

2

1

1

3

4.

1. FC Veszprém

1

-

1

-

1

1

0

1

5.

MVFC Berettyóújfalu

1

-

1

-

1

1

0

1

6.

Admiral-Haladás VSE

1

-

-

1

1

2

-1

0

7.

MAFC BME Docler Akadémia

1

-

-

1

0

5

-5

0

8.

Üllő FC Cső-Montage

1

-

-

1

1

7

-6

0

9.

DEAC Futsal Club

-

-

-

-

-

-

-

-

10.

Gödöllői Bikák – Vasas Phiten

-

-

-

-

-

-

-

-

11.

Rubeola FC Csömör

-

-

-

-

-

-

-

-

Online közvetítésünk:

40'

Időt kér Brinszky Adrián, 48,4 mp-cel a vége előtt. Ki kell húzni valahogy ezt a hátralévő időt, fiúk! Továbbra is 5 a 4 ellen nyom a Hali! Körbe-körbe passzolgatnak a térfelünkön, keresik a rést, de mindig van aki közbelépjen. És vége! A hali nem tud gólt lőni, idegenbeli győzelemmel kezd az UTC! Hatalmas szegedi örömtánc odalenn a pályán!

39'

Hernády helyett a másik bajai, Trucz lehet a sasszem! Labdát szerez, 25-30 méterről lő, éppcsak mellé centikkel... Aztán Tombáczot kínálják meg a hazaiak egy nagy lövéssel, véd a kapusunk.

38'

Mezőnyben tehát 5 a 4 ellen támad a Hali, a kapujuk üres. Emlékszünk-e rá, hogy ilyenkor mi szokott történni UTC-meccseken? Igaz, most nincs sem Hernády, sem Hegyesi, a legeredményesebb tavalyi távoli mesterlövészek, de például egy jó Tombácz-kirúgásnak is tudnánk most örülni...

37'

Újabb fault, újra a hazaiak vezetnek ebben, 4-3 oda. Nem változik a játék képe, ez az UTC-nek jó. Időt kér Horváth levente, le fogják hozni a kapust nyilván. Gy is van, Horváth Péter ölt megkülönböztetőt.

36'

Kiegyenlítünk faultokban, most 3-3. A mezőnyből nem nagyon szabadul ki a labda, ha igen, akkor túl megy az oldalvonalon is.

35'

Ha így is van, egyelőre nem úgy tűnik, hogy bármelyik fél robbantani akarna. Megy a "guriga-guriga" mezőnyben, érdemleges megmozdulás nélkül.

34'

Megint kicsit alábbhagy az iram. Erőt gyűjtenek a hajrára?

33'

Trucz fél pályán átívelő nagy passza Dürgő felé csak picit hosszú, de ahhoz elég, hogy a jól kijövő Németh elhárítsa a veszélyt. Aztán Tombácznak kell nagyot védenie, ha jól láttuk Halmos lőtt.

32'

Egy-egy fault mindkét oldalon, helyzet egyik szabadrúgásból sem adódik. 3-2 a faultarány.

31'

A sokadik hazai szöglet - az eddigiek nagy részéhez hasonlóan teljesen veszélytelen. Aztán egy fault a részünkről, ezzel 2-1 oda e tekintetben. 10 méterről jöhet a szombathelyi szabadrúgás. Semmi.

30'

Meddő mezőnyjáték zajlik, egyik fél sem tudja soká megtartani a labdát.

29'

Hatalmas kavarodás az UTC kapuja előtt, ide-oda pattog a labda, többen is lőnének a Halitól, de mindig sikerül közbe lépni. Szöglet. Kivágjuk. És Tóth Attila indul! Nyomában a védők, de végül nem ezen múlik: kissé hosszan tolja meg Toci a labdát, a kapus jól jön ki és felszabadít.

28'

Jajj, de kár érte! Azért sopánkodunk, mert Tóth Attila szerez ajándéklabdát a hazai kapu előterében, már fordul is és lő, de csak oldalháló! Szinte már benn láttuk...

27'

Bánfalvi Balázs szögletére érkezik Bagó, irgalmatlan nagy löketét a felső sarokból szedi ki Tombácz elképesztő bravúrral!

26' GÓÓÓL!!! 1-2!

Bullás megy el a jobb oldalon, középre ad Gahwaginak, aki máris igazolja milyen jó igazolás, mert a kapu közepébe passzol! 1-2!

25'

Egy hazai akció során ismét veszélyesen megy keresztbe a labda, de nincs érkező ember. Az ellenattakból Dürgő lép meg, nagyon gyors Düki, aztán 10-12 méterről futtából lő is, véd Németh Krisztián. 2-0 a faultarány oda.

24'

Egy hazai fault, nálunk szerencsére egy sincs. A szabadrúgásból nem lesz akció ezúttal.

23' GÓÓÓL... 1-1.

Egy oldalról berúgott labda érkezik, Egle, a Haladás a tavalyi házi gólkirálya fut keresztbe, sarokkal belepiszkál, egyenesen a hosszú alsó sarokba továbbítva a bogyót, 1-1.

22'

Tóth Attila cselezget, alaposan befűzi védőjét, akinek be is fűtött ezzel, mert jól lerántja, sárga lap, Jáger az elkövető.

21'

A hazaiak kezdik a második játékrészt. Halmos lép ki rögvest s rohamoz, 8 méterről középről már lő is, éppcsak a kapufa mellé.

SZÜNET!

20'

Mezőnyben pattog-gurul a labda, gyakran gazdát cserél, de veszélyes helyzetbe nem kerül egyik fél sem már.

19'

Gahwagi remek labdát kap, viheti is végig, aztán lő amikor kell, de Németh megint tud védeni. Jön az ellentámadás, Egle ismét, emeli a labdát, oldalháló... Időt kér Brinszky mester. Izgalmas végjáték!

18'

Felpörgött a meccs, megy a "csontzene" is, kisebb-nagyobb faultgyanús odaszúrások akadnak, egyébként e téren 4-4 az állás.

17'

Hajt az egyenlítésért a hazai csapat, két gyors helyzet, mindkétszer keresztben gurul el a labda a kapunk előtt.

16'

Mindjárt ezután ismét Tombinak kell tornásznia, Egle veszélyes lövése nyomán.

15' GÓÓÓL!!! 0-1!

Vezet az UTC! Koncz remek passzát a védőjéről leforduló Puskás remek jobb lábas lövéssel küldi a hazai kapu hosszú alsó sarkába! 0-1!

15'

Támad a Haladás, Egle löketét kell Tombácznak védenie. Indulunk kontrával, Domonkos iramodik meg, ám Kottán kirúgja a nézőtérre az újonnan igazolt UTC-játékost. Sárga lap.

14'

Bullás kap remek labdát, elrobog a bal oldalon, aztán szögből lő, kipattan szögletre Némethről a laszti.

13'

Kicsit idény eleji formában futsalozik mindkét csapat, kiegyenlített a játék. Nem akarunk semmit elkiabálni, de azért érződik, hoigy ez nem ugyanaz az UTC, amelyik tavaly idegenben mindig foghíjasan, nem ritkán tartalékosan tudott kiállni.

12'

Bullás veszélyeztet az UTC részéről, azonban most sincs gól, a lövést védi Németh kapus. Hazai időkérés.

11'

Helyzetecskék adódnak hazai oldalon. Előbb Kottán jó helyzetben tud lőni, fölé megy. Aztán újabb vasi akció, Horváth Péter, ez is fölé. Magasra lőnek egyelőre a szombathelyiek, de hát ez sose baj, amíg nem gól...

10'

Itt a válasz! Tombácz kiváló kidobása megleli Tóth Attilát, Toci továbbadja Domonkosnak aki már csak a kapussal áll szemben - és mellbe lövi Némethet.

9'

Veszélyes Hali-helyzet, Horváth Péter lép ki két ember között és tör kapura kisodródva, végül a hosszú kapufa előtt gurítja mellé a labdát.

8'

Kezd megélénkülni a játék, lendületesebbek a támadások mindkét oldalon.

7'

Visszajön az első sor a Haladásnál. Pár másodpercre rá az UTC-nél is. A két csapat szerelésének összképéhez híven megy a sakkozás... Hopp, egy hazai fault, becsüljük meg. Koncz állhat a szabadrúgáshoz a hatos vonala előtt. Zsolt rásuhintja, kivetődve véd Németh Krisztián.

6'

Azt is mondhatnánk: hatalmas taktikai csata. Meddő mezőnyfölényben próbálkozik a hazai gárda, fegyelmezett a védekezésünk azonban.

5'

Nem lesz ez így jó, még teljes 5 perc sem telt el, már a 3. hiba az UTC-nél. Sorcsere: Bullás, Gahwagi, Trucz, Dürgő.

4'

Sorcsere a Halinál. Újabb fault nálunk.

3'

Egy fault után ígéretes pozícióból lőhet szabadrúgást a Haladás. Feláll a falunk, Jáger meg a labda mögé, ami épp a hetes vonalán van. Ráküldi Jáger, óriásit csattan a labda a felsőlécen...

2'

Nyomnak máris kicsit a hazaiak, nagy lövés Németh Pétertől, Tombácznak kell védenie.

1'

Az UTC kezdi a meccset. Hát akkor, előre! Mezőnyben keresik egymáson a fogást a felek.

18.20:

Felállnak a csapatok a kezdéshez, Pars Krisztián és Németh Zsolt elvégzik a kezdőrúgást. Újabb vastaps.

18.15:

Nagyjából 400 néző vastapsa köszönti Pars Krisztiánt és Németh Zsoltot, akik ajándékot is vesznek át a szombathelyi klubvezetéstől. Hamarosan kezdünk...

18.10:

A csapatok már a játékoskijáróban állnak, várják, hogy szólítsák őket bemutatáshoz, de egyelőre némi tanácstalanságot lehet érzékelni a hazai szervezők részéről... A Hali egyébként fehér mez, fekete nadrág, fehér sportszár, az UTC pedig épp fordítva, fekete mez, fehér nadrág, fekete sportszár szerelésben lép pályára.

18.05:

Lassan gyülekeznek a szurkolók is. Szombathelyen is népszerű a futsal, 2-300-an lehetnek az Arena Savaria lelátóin egyelőre.

18.00:

És ha már VIP-nál tartunk, el kell mondjuk, hogy a mérkőzést a helyszínen fogja végigizgulni a szegedi születésű Szabics Imre, 30-szoros válogatott magyar labdarúgó, az osztrák Sturm Graz csatára. Ugyancsak Ausztriából ruccant át megnézni a meccset Csordás Csaba korábbi kecskeméti, később soproni focista, aki januárban igazolt az osztrák negyedosztályú Kohfidisch együtteséhez.

17.55:

Ha már a kezdőrúgást emlegetjük: kisebb fajta ünnepséggel is igyekeznek a hazaiak biztosítani a jó morált a nyitányra, ugyanis Szombathely büszkesége, Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető és edzője, Németh Zsolt rúgnak először labdába, még a játékosok előtt.

17.50:

Javában melegítenek már a csapatok. A mieinknél Brinszky Adrián variált a kezdőn, Trucz és Dürgő a kispadon kezdenek, helyettük Puskás és az újonnan igazolt Fülöp Tibor lesz fönn a kezdőrúgásnál. A keretből betegség miatt hiányzik Hegyesi Zsolt, Pataki Sándor és Hernády Márk pedig munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tudnak jelen lenni.

17.45:

Sok szeretettel köszöntjük a monitor előtt szurkoló Olvasóinkat! Röpke félóra múlva belevág az UTC második NB I-es szezonjába a Haladás ellen. Emlékezhetünk, az elmúlt idényben a két újonc gárda kőkemény csatákat vívott egymással, mindkét fél hozta a hazai meccsét, végül az UTC a 6. a Hali a 7. helyen zárt.

09.15:

A csapat 9 órakor elindult Szombathelyre, az útiterv szerint 13 órakor ebéd Győrben, majd érkezés az arénához 16 és 16.30 között.

Beharangozó írásuk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.