Kultúra

Fajkutyák ideje – újvidéki filmrendező mutatkozott be Szegeden

Fajkutyák ideje – újvidéki filmrendező mutatkozott be Szegeden

2012. augusztus 29., szerda
Fajkutyák ideje – újvidéki filmrendező mutatkozott be Szegeden

Vicsek Károly ismert újvidéki filmrendező művészi munkássága volt a témája a Millenniumi Kávéházban kedden este megtartott rendezvénynek. A Fajkutyák ideje címet viselő, tavaly megjelent kétnyelvű könyv vetítéssel egybekötött bemutatóját a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szegedi tagozatának szervezésében tartották meg a Dugonics téri kulturális intézmény kiállítási termében.

A televíziós, színházi és filmrendező,

Vicsek Károly

számos dokumentum- és játékfilmet készített szerb és magyar nyelven a Belgrádi Televíziónak és a budapesti televíziós társaságoknak is. A szegedi rendezvényen a neves filmművésszel

Kisimre Ferenc

publicista, a Telin TV és a SZEGEDma.hu munkatársa beszélgetett. Az első vajdasági magyar játékfilm alkotója felelevenítette az újvidéki magyar gettót, a Telepet, ahol született és felnőtt. Elmesélte, mit jelent számára ez a hely, ahonnan elindult, és amelytől sohasem távolodott el igazán, és arról is beszélt, mi maradt meg gyermekkora világából, netán mivé lettek az akkor már dédelgetett illúziói, álmai. Szeretettel szólt

Rátgéber Lászlóról

, a neves kosárlabdaedző édesapjáról, aki

Krémer Ferenccel

együtt jó ideig a telepiek életének a mozgatórugója volt. Összetartotta az embereket, a sport, a művelődés terén mindenkire számított, mindenkit munkára bírt. Bebizonyította, hogy tehetséggel és kitartó munkával igenis lehet kisebbségiként is érvényesülni az akkori társadalomban. A telepi kosaras lányokat az egykori Jugoszlávia egész területén ismerték és tisztelték. Elkerülve Újvidékről Vicsek Károly a belgrádi bölcsészkaron filozófiát tanult, itt érte a ’68-as diáklázadás. Tanáraival együtt aktívan részt vett az eseményekben, maga is a barikádokon virrasztott. Már akkor elkötelezte magát a film mellett, hiszen Belgrádban működött Európa egyik leggazdagabb filmarchívuma, amelynek anyagát a nácik a második világháború idején összelopkodták a környező országokból.

Rendszeres látogatóként olyan filmeket is megnézhetett ott, amelyeket sohasem tűztek a mozik műsorára. Akkor tért vissza Újvidékre, amikor éppen megalakult a vajdasági magyar televízió. Jelentkezett, felvették, eleinte napi 15 perces híradókat kellett készíteni, szombaton egy félórás kulturális műsort, vasárnap pedig a földműveseknek szóló faluműsort. Rendszeresen járta a terepet és ismerkedett a vidéki élettel, az igazi valósággal. „Ezek a munkák elvitték a hírünket az egész akkori, több mint húszmilliós országba, a hétfői televíziós terminusban sugározták a drámáinkat, s azoknak a nézettsége három-négymilliós volt. Tudták, hogy itt magyarok élnek” – emlékezik vissza az indulás éveire Vicsek. Szóba kerültek első filmjei, a cenzúra állandó zaklatása, filmjeinek problémaérzékenysége, szinte látnoki képessége, melyekben évtizedekkel ezelőtt szereplői szinte hajszálpontosan megjósolták a ’90-es években bekövetkezett háborús kataklizmát és az ország szétesését. A vajdasági magyar kisebbségi létről soha senki nem adott még olyan pontos filmbéli látleletet, mint Vicsek. Minden filmje egy provokációnak is beillett, foglalkozzon akár a kubikusokkal, iskolázatlan kétkezi munkásokkal, kocsmai mutatványosokkal, az ’56-os magyar emigránsok sorsával Szerbiában, a szocialista rendszer vagy a legutóbbi délszláv háború áldozataival, a kórogyi magyarok sanyarú sorsával. A tartalmas és érdekfeszítő beszélgetést részletek szakították meg Vicsek különböző korszakában készült filmjeiből, majd a közönség kérdései után a szerző dedikálta legújabb könyvét. Hogy készül-e valami meglepetéssel? Természetesen, fogalmazott az örök lázadó, két életre való terve is van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.