Kultúra

Uniós eredetvédelmet kapott a szőregi rózsatő

Uniós eredetvédelmet kapott a szőregi rózsatő

2012. július 26., csütörtök
Uniós eredetvédelmet kapott a szőregi rózsatő

Az Európai Bizottság július 16-i döntése alapján uniós eredetvédelmet, azaz oltalom alatt álló földrajzi jelzést kapott a szőregi rózsatő, a döntés az EU hivatalos lapjának szerdai számában jelent meg.

Széll Imre

, a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ elnöke az MTI-nek elmondta, az eredetvédelem a jövőben várhatóan növeli a vásárlók bizalmát a szőregi rózsatő iránt. A szakember közölte, hogy évente 4-5 millió rózsatövet termesztenek az öt Tisza-Maros-szögi településen, Szeged-Szőreg mellett Deszken, Tiszaszigeten, Újszentivánon és Kübekházán. Egy hektáron 70-80 ezer rózsatő nő, és mivel kétéves kultúráról van szó, egy-egy évben összesen 120 hektáron nevelnek vad-, illetve nemes rózsát. A rózsatermesztésre használt terület nagysága ennél lényegesen nagyobb, mivel a megfelelő minőség eléréséhez egy adott parcellába csak négy-öt évente lehet rózsát ültetni. Az ÁFÉSZ-nak 160 tagja van, így a rokonokat is beszámítva a szövetkezet révén a rózsatövek nevelése ezer ember számára teremt fő kereseti forrást vagy kiegészítő jövedelmet, összességében pedig mintegy háromszáz család foglalkozhat a tevékenységgel – tudatta Széll Imre. A Tisza-Maros-szögben megtermelt rózsatövek több mint 90 százalékát exportálják Nagy-Britanniától Oroszországig, Norvégiától Libanonig. A rózsatövek ára a fajtától függ, s attól, szabad termesztésű vagy a nemesítők licencével védett rózsáról van-e szó. Az elnök elmondta, a kedvezőbb áru, szabad termesztésű rózsatöveket a nagy áruházláncok elsősorban vevőcsalogatóként használják, a licencdíj miatt drágább rózsafajtáknál azonban előfordul, hogy a polcár négy-ötszöröse a termelői árnak. A magyar rózsafajtával együtt kapott védettséget az olasz Squacquerone di Romagna sajt, a dán Vadehavslam bárányszelet és a szlovén Kraski zasnik szárított disznóhús. A szerdai döntéssel ezer fölé emelkedett az európai oltalommal rendelkező védett nevű és földrajzi eredetű mezőgazdasági és élelmiszertermékek száma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.