Közélet

Új tulajdonosa lett a legrégebbi szerb napilapnak, a Politikának

Új tulajdonosa lett a legrégebbi szerb napilapnak, a Politikának

2012. július 18., szerda
Új tulajdonosa lett a legrégebbi szerb napilapnak, a Politikának

Egy moszkvai székhelyű vállalkozás vásárolta meg a német WAZ lapkiadó konszernnek a Balkán legrégebbi napilapjában, a belgrádi Politikában meglévő 50 százalékos részesedését - jelentette kedd este a Vajdaság Ma szerbiai magyar nyelvű hírportál.

Az új tulajdonos a moszkvai székhelyű East Media Group, amelyről szinte semmit nem lehet tudni. A legerősebb szerbiai párt, a Szerb Haladó Párt (SNS) közleményben tudatta, hogy “botrányosnak és szégyenteljesnek tartja, hogy a legrégibb szerbiai sajtóház, a Politika egyik napról a másikra, bárki tudta és a leghalványabb átláthatóság nélkül tulajdonost cserélt”. Az SNS szerint a Politika tulajdonváltása mögött a májusi parlamenti választások nyomán ellenzékbe kerülő Demokrata Párt azon próbálkozása áll, hogy “elfojtsa a sajtószabadságot”. A DS visszautasította e vádat. A WAZ 2010 közepén közölte, hogy fokozatosan kivonul a szerbiai médiapiacról, mert elégedetlen az üzleti feltételekkel. Bodo Hombach, a német WAZ birodalom igazgatója akkoriban erről “bizalmas levélben” tájékoztatta Boris Tadic szerb elnököt - emlékeztetett a Vajdaság Ma szerbiai magyar hírportál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.