Közélet

Számos ajánlást kapott az LMP a vásárhelyi polgármester-jelölésre

Számos ajánlást kapott az LMP a vásárhelyi polgármester-jelölésre

2012. július 17., kedd
Számos ajánlást kapott az LMP a vásárhelyi polgármester-jelölésre

Az LMP Csongrád megyei szervezete július 8-án arra kérte a hódmezővásárhelyi választópolgárokat, hogy ajánljanak olyan jelölteket, akiket függetlenként, vagy összefogás jelöltjeként a párt támogatni tudna. A legtöbb ajánlást Havránek Ferenc vásárhelyi önkormányzati képviselő és Balogh Jánosné mártélyi polgármester kapta.

Az LMP sajtóközleményében írtak szerint a kezdeményezést kedvezően fogadta a lakosság: sokan helyeselték, hogy a párt megkérdezi a helyiek véleményét, és ténylegesen, már a jelölt kiválasztásakor bevonja őket a leendő polgármesterről szóló döntésbe. Többen viszont az egész mostani időközi választás értelmét megkérdőjelezték, mert úgy vélték, hogy Hódmezővásárhelyen ez nem ad esélyt a valódi változásnak. Ha ugyanis egy ellenzéki jelölt nyerne, aki változtatni akarna az önkormányzat működésén, vélhetően a megválasztása ellenére is tehetetlen lenne, hiszen mind a kormány, mind a város képviselőtestülete is ugyanaz maradna, így pedig egy új polgármester semmilyen lényeges kérdésben nem tudná megvalósítani elképzeléseit, az LMP érvelése szerint. Sőt - teszi hozzá a párt közleménye - könnyen elképzelhető, hogy a politikai patthelyzetben a város még a jelenleginél is nehezebb helyzetbe kerülne, Esztergomot hozva fel példaként. Az LMP helyszíni kitelepülési során, valamint e-mailben is a választópolgárok tucatnyi személyt javasoltak polgármester-jelöltnek. A más pártok által már bejelentett indulók támogatását senki nem vetette fel. Az ajánlott személyek túlnyomó többsége a megkeresés nyomán egyértelműsítette, hogy nem vállalja a jelölést, jelentős részben épp a fentebb említett aggályok miatt. Mivel többségük nem közéleti szereplő - és egyelőre nem is kíván az lenni -, nevüket a párt nem kívánja nyilvánosságra hozni - olvasható a közleményben. Legnagyobb számban két ismert közéleti szereplőt ajánlottak, akiket az LMP is támogatna indulásuk esetén:

Havránek Ferenc

, vásárhelyi önkormányzati képviselőt és

Balogh Jánosné

mártélyi polgármestert. A párt egyeztetett velük, és a megállapodás szerint a lehetséges jelöltségükről ők nyilatkoznak a sajtó képviselőinek. Amennyiben ők sem vállalják az indulást a jelenlegi körülmények között, úgy az LMP nem kíván jelöltet indítani - zárul a sajtóanyag.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.